Nagyot lépne a kormány a magyar tulajdonú vállalatok erősítése érdekében

2018. május 15. 11:20

Jelentősen növelni kell a magyar tulajdonú vállalatok súlyát a gazdaságban a hozzáadott értéket tekintve – mondta Palkovics László technológiai és innovációs miniszterjelölt az Országgyűlés gazdasági és kulturális bizottsága együttes hétfői ülésén megtartott, kinevezés előtti meghallgatásán, amelyet követően mindkét bizottság többsége támogatta a jelölt kinevezését.

2018. május 15. 11:20
null

Az ülésen a gazdasági bizottság 10 igen 3 ellenvélemény mellett, a kulturális bizottság 8 igen, 4 nem és 2 tartózkodás mellett támogatta Palkovics László miniszteri kinevezését.

Palkovics László kifejtette:

bár a cégek 97 százaléka magyar tulajdonú vállalat, mégis kevesebb hozzáadott értéket állítanak elő, mint a 3 százaléknyi multinacionális cég,

ezért a magyar cégek termelékenységének növelését szorgalmazta az innováción és az új technológiák alkalmazásán keresztül.

A feladatok közé sorolta a magyar tulajdonú globális értékláncok és magyar márkák építését, ahogy a multicégek megtartását is az országon belül, és esetükben a magasabb hozzáadott értékű tevékenységek bevonzását, a magyar tulajdonú vállalatok mint lokális partnerek segítségével.

Makronóm vélemény

Ebben egyébként nagyon hasonlóan gondolkodik a lengyel miniszterelnök is, aki szerint a közép-európai országok külföldi tulajdonú gazdaságokká váltak. A konzervatív közgazdász egyetért Thomas Pikettyvel abban, hogy emiatt jelentős források áramlanak ki a térségből külföldi tőkejövedelmek formájában. Szerinte Lengyelország a gazdasága nagy részét eladta a rendszerváltás óta, ezért lenne szükség nemzeti márkák építésére. 


Palkovics szükségesnek nevezte a kkv-k versenyképességének növelése az adó-és adminisztrációs terhek csökkentésével, és a szektor termelékenységének és innovációs képességének növelését az egyetemközpontú innovációs ökoszisztéma kialakításával.

Szavai szerint

növelni kell a munkaerő termelékenységét a szak és felnőttképzés fejlesztésével, amelyben jelentős lemaradása van Magyarországnak.

Arra kell törekedni, hogy minden negyedik ember munkája során tanuljon valamit, képezze magát – hangsúlyozta. Az új tárca az innovációért és a technológiák koordinációjáért felel egyebek mellett, de idetartozik a szakképzés is.

Palkovics László a minisztérium kiemelt területei közé sorolta a mesterséges intelligencia (AI), a robotizáció, az automatizáció területeit is, és hangsúlyozta, hogy az új technológiák megjelenése a munkaerőpiac átalakulásához vezetnek, azonban nem kiszorítják a munkaerőt, hanem új követelményeket támasztanak.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium felépítéséről közölte, hogy a tudás és innovációs államtitkárságot a miniszterként ő irányítja majd. Cseresnyés Péter, parlamenti államtitkár lesz, György László felel majd az általános gazdaságfejlesztéséért és szabályozásért, a fenntarthatóságért felelős államtitkár Weingartner Balázs József lesz, az energia- és klímaügyi államtitkár pedig Kaderják Péter. A közlekedéspolitikai államtitkár Mosóczi László, az infokommunikációs és fogyasztóvédelmi pedig Kara Ákos lesz, az EU ügyeket Sanda Tamás felügyeli.

Manninger Jenő (Fidesz) szerint Palkovics Lászlónak komoly szerepe volt a zalaegerszegi tesztpálya létrejöttében, és jelezte, hogy a régióban korábban alacsony volt a k+f aránya. 

Volner János (Jobbik) hozzászólásában szemléletváltást sürgetett, és fontosnak nevezte az alkalmazkodást az új technológiákhoz. Hozzátette: a tárcának az e-learning területén is lesz tennivalója. 

Hiller István (MSZP) kérdésre az akadémiai kutatóintézetek hosszú távú fennmaradásáról, Palkovics László kifejtette: fontosnak tartja a felsőoktatási intézmények kutatóhálózata és az akadémiai kutatóhálózatok közötti együttműködést. Számos teendőjük van abban, hogy a mindkét intézményrendszerben dolgozók kutatási-oktatási tevékenyégének jogi szabályozását rendezzék – mondta.

(MTI nyomán; MTI Fotó: Bruzák Noémi)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazav
2018. november 04. 20:43
És közben párhuzamosan örülni, hogy itt a Mercedes és újabb tárgyalásokat folytatni nyugati multicégekkel. A multi: ellenség és partner.
Akitlosz
2018. május 18. 11:40
"bár a cégek 97 százaléka magyar tulajdonú vállalat, mégis kevesebb hozzáadott értéket állítanak elő, mint a 3 százaléknyi multinacionális cég," Mert a nagy, azaz ezer főnél többet foglalkoztató cégek 94%-a külföldi cég.
2018. május 18. 11:40
"bár a cégek 97 százaléka magyar tulajdonú vállalat, mégis kevesebb hozzáadott értéket állítanak elő, mint a 3 százaléknyi multinacionális cég," A felcsúti Zuckenberg magyarnak minősül?
Robur
2018. május 16. 18:13
Igazad van, tényleg javítani kéne. De ennek egyik legfőbb akadálya ti vagytok!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!