Elszabadulhat az infláció Romániában: újabb ötéves csúcs áprilisban

2018. május 14. 18:35

Romániában 5,2 százalékra emelkedett, ezzel újabb ötéves csúcsot döntött az éves infláció áprilisban – derült ki az országos statisztikai intézet hétfőn közzétett jelentéséből.

2018. május 14. 18:35
null

A tavalyi év negyedik hónapjához képest az élelmiszerek átlagosan 4 százalékkal, a nem élelmiszerek 7,2 százalékkal, a szolgáltatások pedig 2,8 százalékkal kerültek többe áprilisban. A fogyasztói árak márciushoz képest 0,54 százalékkal emelkedtek.

Romániában márciusban érte el az 5 százalékot az éves inflációs ráta. Tavaly decemberben 3,3 százalék volt az éves infláció, azóta folyamatosan emelkedik.

A román központi bank múlt héten 3,5-ről 3,6 százalékra emelte az idei inflációs előrejelzését, a jövő évi prognózisát pedig 3,1 százalékról 3 százalékra mérsékelte. Az éves inflációs ráta másfél év után, 2017 januárjában került pozitív tartományba. A negatív inflációhoz a kormány több lépcsős áfa-csökkentése vezetett.

A várakozásokhoz képest gyorsabb ütemű infláció miatt a román jegybank az idén már háromszor emelte az alapkamatot – legutóbb múlt hétfőn – amely jelenleg 2,50 százalék.

Az uniós szinten is kiugróan magas román inflációs ráta miatt a jobboldali Klaus Iohannis államfő a szociálliberális kormány – adócsökkentéseket és közalkalmazotti béremeléseket egyidejűleg bevezető, szerinte vitatható – gazdaságpolitikáját tette felelőssé és Viorica Dancila miniszterelnök lemondását követelte.

A kormányzó szociáldemokraták az államfő vádaskodását a jövő évi elnökválasztási kampány előszelének tekintik, és a jegybankot bírálták, amiért nem lép fel hatékonyabban az infláció megfékezése érdekében.

(MTI)

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. június 13. 10:40
Bezzeg ez a tintahal egy mintahal. Újabb EU sztár bukfenc.
Apáczai
2018. május 16. 11:39
Románia gazdasága a ballib örökös hivatkozási pontja. Az origo. Erre varrjanak gombot Bauer és társai!
ifrance
2018. május 16. 11:38
úgy látszi, ez a világon mindenhol egyformán van. fogalmatlan hülyék irányítják az országot, ennek következtében egyre gyorsabban nő a szarkupac. ennek ellenére nem azzal foglalkoznak, hogy ezt hogy tüntessék el, hanem hogy ki a felelős érte. az államfő a kormányra mutogat, a kormány szerint az államfő és a jegybank a hibás. mindenki MÁS a hibás. a szart meg majd elhordja a nép (vagy megkapja a nyakába)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!