Rendkívül népszerű Kelet-Magyarországon a CSOK a lakáshitelt igénylők között

2018. május 08. 21:07

A lakáshitelt igénylők között a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) Kelet-Magyarországon a legnépszerűbb, itt az ügyfelek 24,6 százaléka akar élni az állami támogatással, a nyugati országrészben ez az arány 19,2 százalék, Budapesten pedig csupán 11,5 százalék - olvasható a Duna House saját adataira vonatkozó, 2018. első negyedévét vizsgáló elemzésében.

2018. május 08. 21:07
null

Az MTI-nek kedden eljuttatott közlemény szerint a Duna House Hitelcentruma által közvetített ügyletek alapján országszerte a lakáshitelt kérők 15,5 százaléka csokot is igényelt lakáscéljai eléréséhez az év első három hónapjában.

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetőjét, aki kifejtette: a területi egyenlőtlenségek azzal magyarázhatóak, hogy a vidéki területeken a kedvezőbb lakásárak miatt a csok nagy részt fedez az ingatlan árából, így a felvételi hajlandóság is emelkedik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján idén márciusig 72 ezer család csok-kérelmét fogadták be a bankok, mintegy 205 milliárd forint értékben, ami meghaladja Magyarország éves GDP-jének a 0,5 százalékát.  

Benedikt Károly arról is beszámolt, hogy a Duna House hálózatában az ingatlanvásárlók 30 százaléka vesz igénybe finanszírozást az otthonteremtéshez. A társaság átlagosan 11,5 millió forint értékű hiteleket közvetít Budapesten, amely egy átlagos fővárosi, 35 millió forintos ingatlan tranzakció 32 százaléka.

Vidéken a Duna House átlagosan 7,5 millió forintos hitelösszeget folyósít, ami egy átlagos 15 millió forintos ingatlanárnak az 50 százaléka – ismertette az elemző.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hentes
2019. január 31. 21:04
Annyira népszerű hogy nem írt ide senki semmit.:-)
hentes
2019. január 31. 21:04
Csak új építésű házat lehet Csok olni úgy tudom.
hentes
2019. január 31. 21:04
Köszi
balbako_
2018. június 13. 10:40
Ez ugyebár a szegényebb régió!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!