Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Takarékbank: még magasabb lesz a gazdasági növekedés, nagyot csökken az államadósság

2018. március 28. 17:53

Részben az áthúzódó hatások, részben a tovább javuló külső konjunktúra-kilátások miatt idén tovább gyorsulhat a magyar gazdaság növekedési üteme, ezért a három hónappal korábban várt 4,2 százalékkal szemben 4,5 százalékos GDP-növekedést vár a Takarékbank elemzői csapata 2018-ban – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

2018. március 28. 17:53
null

Közölte, a belföldi bérek jelentősen emelkednek, az élénkülő háztartási kereslet továbbra sem veszélyezteti az egyensúlyi folyamatokat, idén a lakossági fogyasztás 5 százalékkal nő.


Elmondta, az államháztartás GDP-arányos hiánya az idén és 2019-ben is elmaradhat a 2,4 százalékos tervszámtól. A GDP-arányos államadósság pedig tovább csökkenhet, az idei év végére 70 százalék alá, és jövőre még tovább.

Az infláció éves átlagban az idén 2,5 százalék lehet, 2019-ben 3 százalékra emelkedhet, de komoly árnyomásra a fokozódó belső kereslet ellenére sem kell felkészülni – fejtette ki.

A külső környezet továbbra is kedvező. Az amerikai elnök által bejelentett protekcionista intézkedések, mint a védővámok bevezetése, egyelőre igen csekély hatásúak, nem okoznak gondot a világkereskedelem növekedésében – magyarázta a bank vezető elemzője.

Európában a legutóbbi adatok arra utalnak, hogy a növekedés magas szinten stabilizálódik. A Magyarország számára meghatározó német gazdaság növekedését kissé élénkíthetik a megkötött koalíciós szerződés kiadásnövelő intézkedései – fűzte hozzá.

Suppan Gergely felidézte: nagy lendülettel kezdte az idei évet a magyar gazdaság, januárban a kiskereskedelmi forgalom 7,8 százalékkal, az ipari termelés 6,9, százalékkal, az építőipar kibocsátása 43,2 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. Eközben a beruházások is érdemben nőttek, ami az importot is húzza, az export azonban dinamikusabban teljesített. A külkereskedelem kevésbé lassította a gazdaságot, mivel a belső kereslet importnövelő hatását jobban ellensúlyozta az élénkülő kivitel – magyarázta Suppan Gergely.

Idén a jelentős reálbér-növekedés hatására a fogyasztás dinamikája magas maradhat, és a lakossági megtakarítások is meredeken emelkednek. Az előző években elkezdett lakás- és irodaépítések átadási hulláma az idei évben várható, de jó részük áthúzódik jövőre is. A beruházások élénkülését a már megjelenő uniós transzferek is támogatták, de túlnyomó részük még csak a közeljövőben indul. A versenyszféra beruházásait a tartósan alacsony kamatkörnyezet, az alacsonyabb társasági adó is támogatja – mondta.

Az éves infláció továbbra is elmaradhat a 3 százalékos jegybanki céltól, az éves átlagos infláció csak a jövő év közepén érheti el tartósan a 3 százalékos célt – magyarázta.

A Takarékbank arra számít, hogy a munkanélküliségi ráta süllyedése folytatódik. Egyre több ágazatban így is korlátot jelenthet az munkaerő-hiány. Az elmúlt év átlagában 4,2 százalékig süllyedő munkanélküliségi ráta az idén jóval 4 százalék alá kerülhet, a bank prognózisa szerint esetleg 3,7 százalék alá is.

Takarékbank elemzői rövid távon nem számítanak arra, hogy a forint árfolyama markánsan eltérne az utóbbi időszakot jellemző 306-315-os forint/euró sávtól. Az év közepétől kezdve lassú, trendszerű forinterősödés várható.

Kérdésre elmondta: a gyorsuló növekedés mellett a nagy hitelminősítő cégek tovább javíthatják Magyarország adósosztályzatait, felminősíthetik az országot.

Évtizedek óta nem voltak ilyen kedvezők a magyar gazdaság kilátásai – mondta Suppan Gergely a Makronómnak adott interjúban.


(MTI nyomán)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. május 14. 10:14
Pláne a IV.Orbán kormány alatt.
3M..
2018. április 21. 03:26
Ennyi jó hír mint amennyivel a kormányzati jósda bombáz minket, tíz feljett országban nincsen. Szebb Jövőt!
Natali
2018. április 09. 20:23
Nagyon vonzó és szexi lány vagyok. Szeretek utazni. Olyan embert keresek, aki meghív engem. Megmutatja az országot vagy a várost. És csak legyen egy jó idő együtt. Saját fotóim a https://goo.gl/U5xAfg oldalon Ezen az oldalon is elérhetőek a kapcsolati adatai
gabor7th
2018. április 08. 01:21
A liberálisok tudnak 6-ot is... csak minuszban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!