Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Hiába próbálják, a közgazdászok nem kerülhetik meg az értékítéleteket

2018. március 12. 09:38

A közgazdászok a gazdaságpolitikák hatásairól és a hatásvizsgálatok módszertani részleteiről vitatkoznak. Arról viszont sokkal kevesebben beszélnek, hogy morálisan elfogadható-e egy döntés – írja az Economist. Ha a döntések nem is, elég ha a számok helyesek? Úgy tűnik, hogy a közgazdaságtan visszatérhet a józan észhez.

2018. március 12. 09:38
null

Az értékítéletektől való tartózkodásra jó példa Donald Trump adócsomagja, amellyel kapcsolatban a szakma szintén a hatásvizsgálatok pontosságát elemezte. Kevesen tették fel az alapvető kérdést, hogy a számok helyessége mellett vajon morálisan is helyes-e egy a gazdagabbaknek kedvező adóreformot megvalósítani abban az Egyesült Államokban, amelyben évek óta stagnálnak a reálbérek és növekednek az egyenlőtlenségek is.

Érthető, hogy a legtöbben tartózkodnak az ilyen kérdésektől, hiszen a reform morális helyességét firtató kétkedéssel akár tudományos megítélésük is csorbát szenvedhetne. Ebből a szempontból korunk közgazdászai sokat tanulhatnának elődeiktől. A közgazdaságtan atyjának tartott Adam Smith nem csak az önérdekkövetés és a láthatatlan kéz szabadpiaci metaforájának apostola volt, hanem Az erkölcsi érzelmek elmélete című művében kifejtette, hogy az emberi erkölcs és

a társadalmi együttélés alapja a szolidaritás és az egymás iránt érzett rokonszenv, nem pedig a szabad piac valamiféle eszményképe.

Nem csak ő, hanem Paul Samuelson vagy Kenneth Arrow huszadik századi közgazdászok is komolyan vették az értékek kérdéseit.

A közgazdaságtan logikája az elmúlt évtizedekben drasztikusan megváltozott, pontosabban hegemóniára tett szert a moralitás felett. A gazdaságpolitikai döntéseket általában az alapján értékelik, hogy a teljes (aggregált) jövedelmet és jólétet e döntések hogyan érintik. A modellek (vagy a közgazdászok) sok esetben nem teszik fel a kérdést, hogy egy döntés milyen elosztási hatásokat eredményez.

E költség-haszon elemzés rendkívül hasznos logikai alapja a döntéselőkészítésnek, de önmagában nem alkalmazható. Matthew Weinzierl a Harvard Egyetemről januárban egy új tanulmányát adta elő az Amerikai Közgazdasági Társaság gyűlésén. Szerinte a világ túl bonyolult, ezért semmiképp sem modellezhető tökéletes pontossággal. Bármilyen pontosak is vagyunk, mindig lesznek nem várt mellékhatásai a döntéseknek. Mit tegyünk hát?

A harvardi közgazdász szerint

hívjuk segítségül a társadalmi szabályokat és alapelveket, amelyek hosszú idő alatt alakultak ki és a társadalom óriási közös, felhalmozott tudását rejtik.

Radikális gondolatnak számít, hogy a közgazdaságtannak támaszkodnia kellene a sokáig lenézett, rejtett és bizonytalannak tűnő szokásokra, normákra, értékítéletekre. A társadalmi értékítéleteinket és erkölcseinket azonban valójában évszázados tudás és bölcsesség alapozza meg. Ettől nem megszabadítani kell a közgazdaságtant, hanem beemelni azt a gondolkodásunkba. Ez a gyakorlatban annyit biztosan jelent, hogy a döntéselőkészítés során érdemes megtudni az emberek véleményét is egy-egy döntéssel kapcsolatban, mert ebben akár olyan kollektív tudás is megbújhat, amihez foghatóval a közgazdász nem rendelkezik.

Bár egyes döntések össztársadalmi hasznosságának kiszámítása kényelmesebb lehet, ha a közgazdászok az emberekhez, az emberekről akarnak beszélni, akkor ideje megismerkedniük az erkölcsi érveléssel is.

(Címlapkép: Adam Smith/The British Library/Flickr)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luzitanxaver
2018. november 07. 20:13
Inkább természetes, mint érdekes. Ami sokat elmond arról is, hogy mennyire lehet őszintének tekinteni ezeket a megnyilvánulásokat (nagyjából annyira, mint amikor az ateista anarchista felfedezi magában az Örök Katolikust, mert talált egy olyan Bergoglio-idézetet, amit alkalmazni tud a saját világképére).
drkovax
2018. március 23. 07:45
Ráadásul az erkölcsi minősítésük is téves a Trump-féle adóreformot illetően. Valójában gazdagoktól szed be olyan adókat, amiket azoktól (bár papíron járt volna) sose tudtak/akartak beszedni és most ebből csökkentett adót a szegényebbeknek.
briganti
2018. március 20. 12:51
he-he-he......Csath Magdi néni mondta: a közgazdász az, aki mindennek tudja az árát, de semminek az értékét......respect.
Palepoli
2018. március 20. 12:50
Valóban, első lépésben abszurd valóságidegen matematikai formalizmus, amelynek egyik kiindulópontja a Harvard, majd a Harvardról valaki rámutat (amire korábban nagyon sokan rámutattak), hogy ez nem is jó megközelítés. Nevetséges, álszent. Szedlacsek munkája felületes, tárgyszerűen téves és egyáltalán nem új.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!