A globális elit szimfonikus zenekarokat támogat, de a munkaerő szerveződését megakadályozza

Kevésbé tudományos alapokon, ám annál olvasmányosabb módon tiboru mester értekezett erről (most lehet jönni azzal, hogy hú, konteoblog, de savazás előtt azért olvasni is érdemes): "Egyetlen adományozási okirat aláírása, melyben egy nagyon gazdag ember átruházza vagyona jelentős részét egy jótékonykodással foglalkozó alapítványnak, gyökeres változást képes elérni az adott személyről az emberek fejében kialakult képben. Az addig esetleg kegyetlen karvalytőkésként, pénz- és hataloméhes hiénaként, mindenkin átgázoló, önző és embertelen, köpködnivaló cápaként aposztrofált üzletemberből egycsapásra nagylelkű, jóságos mosolyú példakép lesz, aki mellett a Dalai Láma is egy különösen elvetemült Hasfelmetsző Jacknek tűnik. És mivel az imázs önmagában lófütty (pláne egy kőkemény bizniszmennek), gondoljatok arra, hogy egy pozitív aurájú alaknak tűnő üzletember egészen másként tud üzletelni, egészen más lesz minden döntésének az üzenete, mint azé a társáé, akit (bármilyen sikeres is) változatlanul egy öltönyös szarkupacnak tart a közvélemény. Mindezek alapján tehát senki ne csodálkozzon, hogy ahol tehetik, a nagyon gazdag emberek alapítványokba pumpálják át vagyonuk egy részét (idehaza is van ám példa hasonlóra, tessenek csak ráguglizni). Persze nagyon disznó lennék, ha kizárnám annak valószínűségét, hogy a multimilliárdosok között is előfordulhat jószándékú, rendes ember, de ha súlyoznom kéne a motivációik között, egy olyan 99:1 arányt saccolnék a józan üzleti megfontolások javára a humanista felbuzduláshoz képest."

Eljött az idő a világ javainak és területeinek újrafelosztására. Nyíltan vagy titokban már mindenki bőszen készülődik. Ilyen helyzetben mindig előveszik a "hatalmasak" az egyenlőség kábítószerét, hogy legyen elegendő katonájuk, de ha nem vigyáznak, akkor könnyen ellenük fordulhatnak. A magyar "elit" is tanulmányozhatná mélyebben a Mohács előtti időket, különösen az 1510 és 1514 közötti éveket.

Igen, ez a függőség leírása. Nem tudja, hogy hol a határ, nem érez elégedettséget, csak a mohó kívánságot, amit folyamatosan táplálni kell.

Ebben a gondolatmenetben az a család, hogy először van a rossz cselekedet, amit kompenzál (elmaszkol) a jó, és NEM FORDÍTVA, azaz még csak véletlenül SEM A JÓTETT JUTALMA A ROSSZ. Legyen egy hétköznapi példa: aki eleve alkoholista vagy szexfüggő, az esetleg hajlandó lesz azért dolgozni, hogy a munkában való elfáradás ürügyén jól megjutalmazhassa magát azzal, ami egyébként is a szenvedélye, de legális tevékenység maszkja nélkül mégis borzasztó cikis volna művelni. A kizsákmányolás, lopás is lehet ilyen valós szenvedély, vagy épp a szimpla semmittevés, "döglés", vagy a vásárlás, vagy a partizás, akármi. Ha nem az alapszenvedélyt maszkolja el a munka, akkor a jól végzett munka jutalma nagyon változatos lesz (már ha egyáltalán bármiféle jutalomra is igényt tart az illető); de ha feltűnően gyakran ismétlődik ugyanaz a mintázat, és a legális jótett jutalma mindig ugyanaz (pl kizsákmányolás, lopás), akkor a lóláb menthetetlenül kilóg. Akkor a jutalom nem utólagos jutalom, hanem a tevékenységet megelőzően létező függőség, drog, amiért az illető "megdolgozik", hogy elérhesse. A valós jótettet nem lehet és nem is kell megjutalmazni a rosszal. A rossz cselekedetet kell elmaszkolni az állítólagos jóval.