A gazdaságpolitikusok azok, akik új alternatívákat keresnek

2018. március 12. 10:35

Nem lennék meglepve, ha a pénzügyi válság ismét bekövetkezne a közelgő években.

2018. március 12. 10:35
Antoine Godin

„Levonták-e már a válság tanulságait a közgazdászok?

Néhány tanulságot már levontunk, de azt hiszem, hogy a válsághoz vezető tendenciák összefüggéseit még mindig nem kellően tártuk fel, és azokat sok félreértés övezi. Elgondolkodtató, hogy közvetlenül a válság kirobbanása után Hyman Minsky elméletét piedesztálra emelték, mára viszont ismét kezd feledésbe merülni.

A makroökonómia körül egy fontos vita bontakozik ki, melybe sok neves közgazdász kapcsolódott bele. Sajnálatos azonban, hogy miközben a vita elismeri a főáram gyengeségeit, az ezek kezelésére felvetett javaslatok többnyire a mai főáram keretrendszerén belülről fogalmazódnak meg, ahelyett, hogy teljesen új megközelítéssel próbálkoznának.

Sajátos, hogy a gazdaságpolitika alkalmazói, mint például a jegybankárok azok, akik a mélyreható változtatásokat kezdeményezve új alternatívákat keresnek. Az az érzésem, hogy ez egy ideig még így is lesz. Megítélésem szerint azon tapasztalatuk folyománya ez a törekvés, hogy a válság nehéz napjaiban magukra maradtak. Kénytelenek voltak olyan intézkedéseket hozni melyekben az elmélet és az addig használt modellek nem adtak támpontot, és most keresik azt az elméleti keretet, melyben eldönthető, hogy helyesen cselekedtek-e, vagy nem. A különböző műhelyek és intézmények kétségtelenül hatalmas munkát fektettek abba, hogy feltárják, megértsék és beépítsék elméleteikbe azokat a folyamatokat, amelyek a válsághoz vezettek, de kétlem, hogy a tanulságokat levontuk volna. A válság nyomán bevezetett pénzügyi szabályozást sokan ismét megkérdőjelezik, az egyenlőtlenségek valódi okát továbbra sem kezeltük, és Európában a megszorítások és a »kiegyensúlyozott finanszírozás« ethosza uralkodik. Nem lennék meglepve, ha a pénzügyi válság ismét bekövetkezne a közelgő években. Ha ehhez még hozzávesszük a klímaváltozás negatív hatásait, akkor világos, hogy aggódom a jövőnkért.”

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Öreg
2018. március 12. 15:16
Az újabb gazdasági válság biztos! A liberalizmus utóvéd harcai elvesztik a védekező képességet!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!