Tökéletes időzítés: a volt Trump-tanácsadó épp a vámemelés előtt adta el acélipari részvényeit

2018. március 07. 11:57

Carl Icahn, az amerikai elnök milliárdos támogatója néhány nappal azelőtt vált meg az acéliparhoz kötődő részvényeitől, hogy Trump bejelentette az acélipari védővám emelését.

2018. március 07. 11:57
null

Az üzletember a Manitowoc acéliparhoz erősen kötődő, darukat és emelési megoldásokat kínáló cég egymillió részvényétől vált meg összesen 31,3 millió dollár értékben. Mindez hét nappal azelőtt történt, hogy Donald Trump 25 százalékos vám kivetését jelentette be az USA-ba beáramló acélra.

A bejelentés a várakozásoknak megfelelően nehéz helyzetbe hozta az amerikai acélipari cégeket, a Manitowoc részvényárfolyama például a bejelentést követően gyorsan esett hat százalékot. A Reuters szerint ennek fő oka az, hogy a cég az acél fő felhasználója.

Icahn már február 12-től elkezdte az eladásokat, két nappal azelőtt, hogy a vámok emeléséről hivatalosan tudni lehetett volna. Érdekes módon a befektető 2015. január 17-e és 2018. február 12-e között egyáltalán nem kereskedett a cég részvényeivel.

Icahn azok közé a Wall Street-i befektetők közé tartozott, akik támogatták Donald Trumpot. A milliárdos különleges tanácsadói megbízást kapott, de később lemondott. Korábban azzal vált híressé, hogy megpróbált nyomást gyakorolni a kormányra, hogy az szüntessen meg környezetvédelmi szabályokat, Icahn ugyanis károsnak tartotta ezeket egyik befektetésére, egy texasi olajfinomítóra nézve.

(Kép forrása: Twitter)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2018. március 19. 09:05
Ez majdnem olyan remek ütemérzék, mint amikor Mészáros vett egy szállodaláncot, meg felvásárolta a balatonparti kempingeket a kormány egy hét múlva meg bejelentette, hogy 800milliárddal támogatja a turizmust. Vagy amikor betiltotta a lámpaoszlopokon való reklámozást a fidesz, a piacvezető csődbe ment, az gombokért megvásárolta a viditulaj-orbánhaver Garancsi, másnap meghozta az országgyűlés a törvényt: újra lehet lámpaoszlopon hirdetni. És Garancsi az összes nagyváros önkormányzatával le is szerződött, és véletlenül monopol helyzetbe került a piacon.. Csupa véletlen...
Akitlosz
2018. március 14. 20:27
A szóban forgó cég import acélból gyárt darukat és egyebeket, így a vámemelés miatt romlik a helyzete, csak drágábban fog tudni termelni.
moloy
2018. március 13. 12:43
Valami nekem nem világos: A védővámokkal a saját országbeli cégek kedvezőbb helyzetbe hozása a cél. Tehát, ha így egy saját cég kedvezőbb helyzetbe kerül, ezért tőzsdei értékének nőni kellene, nem pedig csökkennie. Akkor persze igaz lehet a dolog, hogy mivel a vámok bevezetése általában az árak emelkedésével is jár, (és a cég az áremelkedést belekalkulálja a terméke árába) ezért a nehezebb értékesítés miatt csökkenhet a cég tőzsdei értéke is. Nade, 6%-kal?
Demonic infestation
2018. március 12. 12:33
Azt először bizonyítani is kéne. Bíróságon. Vagy statárium van mint a #metoo esetében?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!