Amikor a szakpolitika halálos: a szennyezett víz hatása a termékenységre

2018. február 18. 23:13

2016-ban a michigani Flint városában szükségállapotot hirdettek ki. Kiderült, hogy a helyi ivóvíz fogyasztásra alkalmatlan, ezért a várost katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánították. A háttérben a vízszolgáltatás 2014-es átalakítása rejlik, amely egy új kutatás szerint a születésszám drasztikus csökkenéséhez vezetett.

2018. február 18. 23:13
null

Komoly következménye lett annak, hogy a százezres egykori amerikai iparváros nehezen tudta megoldani vízellátását, ezért 2014 áprilisában egy folyóra „kötötték” a vízhálózatot. A folyó vize azonban ólmot tartalmazott, amely hatására nem csak bőrproblémák és hajhullás jelentkezett a lakosoknál, hanem a termékenység alakulása is megváltozott. 

A termékenységi ráta 12 százalékkal csökkent, a magzathalálok aránya 58 százalékkal nőtt és a születéskori egészségi állapot is leromlott más michigani városokhoz hasonlítva. 

Termékenység mozgóátlaga (Flint és más michigani városok)

Megjegyzés: A vörös vonal 2013 áprilisát jelöli, hiszen az ekkor megfogant gyermekek voltak az utolsók, akik még nem voltak érintettek a vízforrás 2014 áprilisi váltásában. A piros vonal jelzi Flint átlagos termékenységi rátájának alakulását, a másik pedig összehasonlításként a 15 legnépesebb michigani város átlagos termékenységi rátáját. 

Az ábra segítségével egyértelműen azonosítható, hogy Flint város termékenységi rátái hirtelen zuhanásba kezdtek, míg más nagyvárosokban érintetlenül maradtak. 

Ez számokban azt jelenti, hogy az ólom jelenléte miatt a flinti csecsemők a többi város babáihoz hasonlítva 150 grammal kisebb súllyal és fél héttel korábban jöttek világra a szennyezett víz bevezetését követően. Ráadásul ezer 15-49 éves nőre vetítve 8,5 gyermekkel kevesebb is született.

Az eset rávilágít a kormányzat kulcsszerepére a vízszolgáltatás stratégiai területén. Évszázadok teltek ugyanakkor el anélkül, hogy a hasonló problémákat felfedezték volna: a Római Birodalomban ólomvezetékeken keresztül történt a vízellátás, amely tömegesen és egész életeken át mérgezte (elsősorban a gazdagabb) lakosságot. Emellett a konyhai eszközök többsége is ólomból készült. Számos elemzés még azt is felvetette, hogy a rómaiak bukását is egyszerűen az okozta, hogy vezető rétegük megmérgezte magát. 

Amikor pedig arról olvasunk a krónikásoknál, hogy egyes római uralkodók zavartan beszéltek vagy betegesen gyenge végtagokkal rendelkeztek, akkor e jelenségek mögött tehát a római vezetők önveszélyes urizálása is megjelenik

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2018. március 31. 20:29
És a DDT ugyanilyen hatású. Az európai férfiaknak vélhetően azért nagyon alacsony a spermaszámuk, mert mindenütt DDE (a DDT lebomló vegyülete) van a talajban. 2005 körül olvastam egy ÁNTSZ-tanulmányt, amiben megmérték, hogy a magyar anyák anyatejében a minták 100%-ban (!!!) volt DDE. Mi is megmérgeztük magunkat.
Akitlosz
2018. február 21. 21:11
Arrafelé nem szoktak mintát venni az ivóvízből és elemezni? Hogyan nem derült ki? Miért nem tisztitják az ivóvíznek szánt vizet?
Volo
2018. február 20. 23:47
Sajnos, igen!
szemlelo
2018. február 20. 18:39
Van ennél rosszabb is. A dánok már sok évvel ezelőtt kimutatták, hogy a PET palackokból kioldott lágyítók negatívan hatnak az androgén hormon termelésre (hormon-helyettesítő hatásuk van, ami csökkenti a saját hormon termelését). Aztán mégis vesszük, isszuk őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!