Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Szlovénia horvát halászokat bírságolt: ezért fokozódik a horvát-szlovén határvita (térkép)

2018. január 26. 20:42

Tizennégy fizetési felszólítást küldött a horvát halászoknak a szlovén rendőrség a Pirani-öbölben húzódó határ megsértéséért pénteken – közölte a szlovén belügyminisztérium. Déli szomszédaink között kiújulóban van a konfliktus a tenger feletti uralomért, a fő kérdés a Pirani-öböl sorsa.

2018. január 26. 20:42
null

Szlovénia december 30-án megkezdte a hágai döntőbíróság határozatának végrehajtását azokon a részeken, amelyek a tengeri határvonalra vonatkoznak. Tette ezt annak ellenére, hogy Horvátország nem tekinti magára nézve kötelező érvényűnek a döntést, és nem kíván eleget tenni az abban foglaltaknak.

A közlemény szerint a hatóságok nem tudtak bírságot kiszabni a horvát halászokra a bűncselekmény elkövetésének idején. Az intézkedéshez bizonyítékot kellett gyűjteniük, és meg kellett határozniuk a körülményeket. 

„Azok aki, nem fizetik be a felszólításban kiszabott összeget, kiutasíthatóak lesznek Szlovéniából” – olvasható a szövegben. Pontos összegről nincs szó a közleményben, de a szlovén mezőgazdasági minisztérium korábbi bejelentése szerint a tilosban halászó magánszemélyek 420-tól 33 ezer euróig, a jogi személyek 1200-tól 41 ezer euróig terjedő pénzbírsággal sújthatók. 

A szlovén hatóságok elmondásuk szerint többször is figyelmeztették a horvát halászhajókat – amelyeket a horvát rendőrség járőrhajói kísértek –, hogy szlovén vizeken hajóznak, és illegális határsértést, valamint bűncselekményt követtek el. A szlovén hatóságok ezeket az eseteket dokumentálták. A közlemény szerint további bírságok is várhatók.

Horvátország és Szlovénia 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz a határvita miatt. Zágráb azonban 2015-ben egyoldalúan kihátrált a döntőbírósági rendezéstől, miután a horvát sajtóban olyan lehallgatási felvételek leiratai jelentek meg, amelyek arra utalnak, hogy a szlovén fél a bíróság szlovén tagján keresztül Ljubljana számára kedvező döntést lobbizott ki. A hágai nemzetközi döntőbíróság a Pirani-öböl jelentős részét Szlovéniának ítélte, ezzel Ljubljana kijáratot kapott a nemzetközi vizekre, más vitatott területeket viszont horvát fennhatóság alá rendelt, például a Szamobori-hegység Sveta Gera nevű csúcsát, valamint az isztriai határ melletti Skodelin, Buzini és Mlini-Skriljei településeket. 

Zágráb azonban továbbra is elutasítja a nemzetközi testület határozatát. Horvátország szerint a határt még mindig az öböl felénél húzódik, a horvát halászok pedig a horvát rendőrség védelme alatt folytatják hálóik kivetését a vitatott területeken.

Részletes háttér a Balkanist cikkében.

(MTI nyomán)

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sörgyári megálló
2018. január 29. 17:11
A baloldali magyar sajtóból eddig úgy tudtam, hogy a Mediterráneumban életvidám, belevaló srácok élnek, nem olyanok összeférhetetlen, búvalbélelt alakok, mint a budapestiek.
Gregorius
2018. január 28. 11:52
Horvátország ezzel az önzéssel igazolja azt, hogy a szerb-horvát háborúban egyáltalában nem a fehér (Ők) és a fekete ( szerbek) küzdött egymással. A szlovénok egyébként úgy úszták meg azt az időszakot, hogy már a Tito korszakban megtettek mindent a betelepülés megakadályozására, sem számottevő szerb, sem horvát kisebbségük nem volt.
Lotti
2018. január 28. 11:48
Politika és nagyvonalúság ? Kizárólag érdekek. Érdekesebb az a kérdés, hogy a választott bíróság döntést döntését milyen alapon lehet negligálni.
még fokozza
2018. január 28. 11:48
Nem jók az európai határok, és újra kell őket rajzolni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!