A közgazdászok, akik ellopták a karácsonyt

Neoklasszikusok: az irányzat az egyéneket saját hasznosságukat maximalizáló algoritmusoknak tartja. Az egyének döntéseit a hasznosság vezérli, ez alapján vesznek részt piaci tranzakciókban, emiatt pedig a karácsonyi ajándékozást alapvetően egy nem hatékony cserének tartják. Ha Anna ajándékot kap Józseftől, amelyért utóbbi X forintot fizetett, de az ajándék kevesebb hasznosságot nyújt számára, mint amit egy másik, X forintért vagy olcsóbban beszerezhető ajándék eredményezne, akkor holtteherveszteség keletkezik. Annának ugyanis azzal kell vesződnie, hogy elcseréli a kapott ajándékot egy olyanra, amely nagyobb hasznossággal bír számára, de ennek felesleges költsége van, amit meg lehetett volna előzni, ha el sem kezdjük az egészet. 

Akárhogy is, az egyetlen hatékony ajándék a készpénz. De ha Anna és József ugyanakkora összegeket ad egymásnak, az értelmetlen, viszont ha eltérő összegeket, az az egyikőjük számára kellemetlen. A neoklasszikus közgazdász számára a legjobb ajándék az, ha nincs ajándék, mivel az felesleges kellemetlenségekhez, költségekhez, azaz pazarláshoz vezet.

Keynesiánusok: szerintük annak megelőzésére, hogy egy recesszió válsággá mélyüljön, az aggregált kereslet csökkenését növekvő beruházásokkal kell megállítani. Ehhez az is szükséges, hogy a vállalkozók úgy gondolják, hogy a növekvő fogyasztás felszívja majd a többletkibocsátásukat, amely az új beruházások eredménye. A karácsonyi ajándékok neoklasszikus tilalma ezért recessziók idején gazdasági katasztrófához vezethet.

Sőt, a keynesiánusok attól sem ijednének vissza, hogy a kormány feladatává tegyék az ajándékozás ösztönzését a gazdaságban (amíg az ajándékokat nem otthon készítik, hanem megvásárolják), de úgy is támogatnák az ajándékozást, hogy csökkentenék az áfát az ünnepek alatt. És miért álljunk meg egy karácsonynál? Amikor a gazdaságot recesszió sújtja, kettő vagy három karácsonyra is szükség lehet a gazdaság fellendítéséhez (lehetőleg időben egyenletesen elosztva az év során).

Varufakisz szerint a keynesiánusok ezzel sem állnának meg, hiszen gazdasági fellendülések alatt költségvetési megtakarításokat akarnak elérni a rosszabb időkre gondolva. Hogy a gazdasági ciklusok ingadozását kisimítsák, prosperáló, túlfűtött gazdaságban egyből különadót vagy magasabb áfát vetnének ki az ajándékozásra, amint a gazdaság talpraállt. Emellett megfontolnák a karácsony eltörlését vagy elhalasztását is, ha a GDP növekedése már elszakadt a teljes foglalkoztatottsággal összhangban lévő növekedési ütemtől is. A keynesiánusok tehát nehéz időszakokban kormányzati forrásokból élénkíteni, jó időkben pedig megszorítani igyekeznek.

Monetaristák: ők meg vannak róla győződve, hogy a gazdaságpolitika legfőbb eszköze a pénzkínálat szabályozása (azaz a monetáris politika) és ezt csak az árstabilitás fenntartására lehet használni, mégpedig úgy, hogy a pénzkínálat és az aggregált termelés közötti egyensúly fennmaradjon. A gazdaságban keringő pénznek tehát nagyjából arányosnak kell lennie a gazdasági termelés bővülésével. Ez alapján a központi banknak a nyár végén fokozatosan emelnie kell a nominális kamatokat a karácsony előtti gazdasági fellendülést követendő, és drasztikusan visszavágni azokat minden januárban, amikor a termelés visszaesik. A nominális kamatokat meghatározza a központi bank inflációs célja és a gazdaság reálkamatai is. Emellett a nominális kamatot úgy kell meghatározni, hogy egyensúlyban maradjon a fogyasztói kereslet és a kereskedők árukészleteinek bővülési üteme. 

Igen, igaz: a monetaristák a legbutább közgazdászok, akiket hátán hordott a föld – teszi hozzá Varufakisz.

Racionális várakozások elméletében hívők: a chicagói iskola ezen irányzata a keynesiánusokkal és a monetaristákkal sem ért egyet. A keynesiánusokkal szemben úgy vélik, hogy a karácsonyi ajándékok forgalmának költségvetési támogatása a recessziós ünnepi időszakokban egyáltalán nem ösztönzi az ajándékgyártókat a termelés növelésére. A vállalkozókat a kormányzati beavatkozás úgysem verheti át, mivel tökéletesen racionálisak, így tudják, hogy az ajándékok iránt megfigyelhető ideiglenes keresletnövekedés után hosszú távon a kereslet visszaesik majd (hiszen gazdasági fellendüléskor a kormány megszorítja majd a nadrágszíjat, növelve az ajándékadókat és csökkentve a karácsonyi ünnepek számát). A költségvetési ösztönzés tehát nem lendíti fel a kibocsátást és a foglalkoztatottságot sem, hiába próbálja a kormány így ösztönözni a gazdaságot. Ezért aztán a kormányzati támogatások és a gazdaságélénkítés miatt bevezetett újabb tavaszi és nyári karácsonyok eredménye csak az emelkedő adósság és az infláció – vélik e közgazdászok Varufakisz szerint. Az emberek tehát túl okosak és racionálisak ahhoz, hogy a gazdaságpolitika labdába rúghasson és fellendítse, vagy hűtse a gazdaságot.

Osztrák iskola libertáriusai: Friedrich von Hayek és Ludwig von Mises követőinek két problémája van a karácsonnyal. Először is az ünnepi időszak számukra túlzottan illiberális: megkérdőjelezik, hogy az államnak joga és oka lenne arra, hogy beavatkozzon a piac működésébe és bezárásra kényszerítse a vállalkozókat több napra. Másrészt, a karácsony előtti egyre hosszabb fogyasztói fellendülés hatására a hitelállomány aggasztóan növekszik, ez buborékokat eredményez a játék és elektronikai termékek piacain már ősszel, ami januárban omlik össze, magával rántva az egész év gazdasági teljesítményét.

Empiristák: szerintük az egyetlen védhető megismerési forma a tapasztalat. Tehát ha például rendszeresen megfigyelhetjük, hogy a pénzkínálat növekszik a karácsonyi ajándékozási láz előtt, akkor ebből sejthetjük, hogy előbbi okozza az utóbbit (erről statisztikai tesztekkel, például Granger-teszttel) bizonyosodhatunk meg. Ez alapján az empiristák szerint a karácsonyt és az ajándékozási láz kialakulását a pénzkínálat ezt megelőző növekedése és így ceteris paribus (más tényezők változatlansága mellett) a megtakarítások csökkenése okozza.

Marxisták: a társadalmakban a profitot kizárólag a dolgozók munkájából eredő többletérték képezi. A kapitalisták kizsákmányoló erejét az adja, hogy ők birtokolják a termelési eszközöket. Ebből következően a karácsonyi ajándékozás a nem piaci tranzakciók egy jó példája lehet a marxisták számára, amely utat mutat a kapitalizmust potenciálisan felváltó, alternatív elosztási rendszer felé. Másrészt persze egy újabb lehetőséget kínál a tőkének arra, hogy feláldozza az emberiség legkiválóbb ösztöneit a profitmaximalizálás oltárán, így tárgyiasítva és üzletiesítve mindazt, ami szép az ünnepekben. A puristák pedig, kiállva a hosszú távon csökkenő profitráták mellett úgy vélik, hogy évről évre csökken a tőke képessége, hogy a karácsonyból profitot szerezzen, ez pedig olyan társadalmi és politikai erőket emel majd fel, amelyek aláássák az ünnepi időszakot létét is.

Nyilvánvaló, hogy egyik elmélet sem képes megérteni, hogy miért vesznek részt az emberek minden évben az ajándékozás ünnepi szokásában. Talán ez nem is baj, legyünk érte hálásak – zárja írását Varufakisz.