Illik-e Milton Friedmanről egyetemet elnevezni Magyarországon?

2017. december 22. 11:34

A szabad piacok bajnokától az igaz hit hirdetését várták, nem azt, hogy hangot adjon a kételyeinek. Ő eljátszotta, amit hívei elvártak tőle.

2017. december 22. 11:34
Vajna Tamás

„»Három szerepet is játszott a 20. század szellemi életében: ő volt Friedman, a közgazdászokhoz szóló közgazdász, a fogyasztói magatartásról és az inflációról írott, többé-kevésbé politikamentes szakmai elemzések szerzője; ő volt Friedman, a szakpolitikai vállalkozó, aki évtizedeken át kampányolt a monetarizmusként ismert politika mellett, és megérte, hogy a Federal Reserve [az USA központi bankja] és a Bank of England az 1970-es évek végén az ő tanítását kövesse – hogy aztán pár év múltán mint használhatatlant elvesse; és végül ő volt Friedman, az ideológus, a szabad piac dogmájának nagy népszerűsítője. A szabad piacok bajnokától az igaz hit hirdetését várták, nem azt, hogy hangot adjon a kételyeinek. Ő eljátszotta, amit hívei elvártak tőle. Így lett a pályája kezdetén felvillanyozó bálványrombolóból az újortodoxia bigott védelmezője« – írta Friedmanről nekrológként is olvasható, a New York Review of Books 2007-es második számában megjelent tanulmányában Paul Krugman. A gazdaságföldrajz és a külkereskedelem-elmélet 2008-ban szintén Nobel-díjban részesített sztárja cikkében nem tört pálcát Friedman tudományos teljesítménye fölött, azonban erős kritikával elemezte kortársa életművét. (...)

Újra meg újra piaci megoldást javasolt mindazokra a problémákra, amelyekről szinte mindenki más azt tartotta, hogy orvoslásuk széles körű állami beavatkozást igényel.

»Miltonnak mindenről a pénzkínálat jut az eszébe. Nos, nekem mindenről a szex jut az eszembe, de erről nem beszélek a tanulmányomban« – írta Robert Solow, a Massachusetts Institute of Technology (MIT) professzora 1966-ban.”

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szekula
2018. január 29. 02:42
Krugman nemhogy nem tör pálcát, de egyenesen el is temeti a teljes vonulatot: https://krugman.blogs.nytimes.com/2010/01/07/this-is-the-way-the-chicago-school-ends/ És jól teszi.
duzur
2018. január 27. 11:40
Megvagyok nyugodva. Szóval nagyjából tele a világ jóravaló, jóhiszemü emberekkel akik csak a jót feltételezik mindenkiröl. De, hogy ezt sokan milyen ügyesen titkolják magukról ! Tele a világ többé-kevésbé véres konfliktusokkal és nem hinném, hogy Észak Koréától Burmáig, csak egy népcsoport oka mindennek. Sokkal inkább hiszem, hogy bizonyos mechanizmusok nyomán keletkeznek a bajok, de tudom sajnos, hogy átfogó megoldás csak az álmaimban létezik...
Akitlosz
2018. január 27. 11:40
"Illik-e Milton Friedmanről egyetemet elnevezni Magyarországon?" Nem, de ez nem szokta zavarni a névadókat.
OberEnnsinnen
2018. január 27. 11:40
Igen. Olyan ez, mint az olaszok macskaevők, a magyarok heveskedők stb. A lényeg, a maszatolás nemcsak bepiszkít, ami rosszabb: megront.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!