Az állam minősége, nem pedig a mérete a szabadság és jólét kulcsa

2017. december 13. 10:05

Erős tendenciát figyelhetünk meg arra nézve, hogy a nagyobb állam általában jobb állam is.

2017. december 13. 10:05
Ed Dolan

„Az állam mérete önmagában nem túl hasznos indikátor. Egyszerű országok közötti adatokon vizsgált korrelációk megmutatják, hogy átlagosan azok az emberek képzettebbek, egészségesebbek, élnek biztonságban és jólétben, akik nagy állam által irányított országban élnek (a GDP-arányos kormányzati költést tekintve). Ők azok, akiknek nagyobb a személyi szabadsága is.

Másrészt, a jog- és tulajdonbiztonságot mérő adatok alapján a kormányzat minősége erős, pozitív kapcsolatban áll a szabadság és a jólét mércéivel. (...)

Ezek az eredmények az okságról semmit nem mondanak. Nem azt jelentik, hogy automatikusan jobb lesz a kormányzat, ha megnöveljük. De mégis, nehéz tagadni, hogy erős tendenciát figyelhetünk meg arra nézve, hogy a nagyobb állam általában jobb állam is. Jobb alatt azt értjük, hogy jobban képes a tulajdonjogok védelmére, arra, hogy pártatlanul igazságot szolgáltasson polgári és bűnügyi helyzetekben, és kevésbé nyitott a korrupt befolyásolási kísérletekre. (...)”

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. április 27. 09:21
Agyalgás. Az állam tevékenységének minősége a lényeg nem a nagysága. Kérdés kötelességeit hogyan teljesíti. Ha megvédi polgárait és vagyonukat, ha biztosítja az gyógykezelésüket, tanításukat, anyagi gyarapodásuknak utat nyit, ha szabad a vállalkozás, a sajtó és a parlamenti választás, akkor jó demokratikus államról beszélünk. Megjegyzem a jóságát a választópolgárok döntik el és nem ráérő szobatudósok.
csombor
2018. január 15. 20:20
Nagy állam, nagy puska, nagy hatalom - nagy pénz. Légypiszok kicsik, mint Svájc, Luxemburg, Monaco, ugyan! Ennek az elméletnek a kis Magyarország mond csak ellen. Kis ország is lehet nagy, jobban tejesít, ha Orbán a vezér.
Box Hill
2017. december 24. 17:08
Anglofón országokban az állami dolgozókat "public servant"-nek hívják. A társadalom szolgáinak. Minél képesebb és minél több szolga látja el a társadalom által igényelt feladatokat, annál jobb a társadalomnak. Korrupciómentességüket azzal lehet biztosítani, hogy pályafutásuk végével bőkezű nyugdíjat kapnak, amit elveszthetnek, ha közben korrupcióba esnek.
august
2017. december 19. 16:31
A nagy állam allat szerintem azt értette, hogy a kormányzat nagy és széleskörű jogokkal rendelkezik, hogy szabályozni tudja az emberek életét, mennyi beleszólása van a magánéletbe, abba, hogy miként használhatják vagyonukat, beleszólása a cégek dolgaiba, kik forgalmazhatnak cigrettát, alkoholt, mikor lehet nyitatartás-zárvatartás, mi mindenre kell a hivataloktól engedély, mikor köteles a szülő a kölykot oviba küldeni, mit kötelesek a gyerekek tanulni, stb. Szóval hogy mennyire tudják a politikusok az államon keresztül elképzeléseik szerint formálni az embereket. ------------- :)) Ez elviekben még rendbe is lenne, sokszor hivatkoznak a nyugati példákra, csakhogy nálunk egy diktatúrából való átmenet zajlott, vadkapitalista beütésekkel, külföldi mamutcégek térhódításával, és szinte a létező teljes állami berendezkedés lebontásával járó káosz és zűrzavar szinte az élet minden területét, a jogoktól kezdve a törvényeken át a lobbiérdekek, és az erősebb kutya elvén "rendeződött" gazdasági érdekek mentén szinte minden elveszett ami az itt élő állampolgárok napi létét biztosította, biztos emlékszik mindenki a havonta ismétlődő nosztalgiára, hogy bár diktatúra működött, de élni hagyták az embereket... 27 év eltelt, ebből szinte minden 'lebontódott, amit újra kell építeni, mindig azt mondtam, újra kell mindent építeni, nyugati országokban mindez az építkezés már évtizedekkel, ezelőtt megtörtént, nálunk viszont 2010 után érkezett el a szavazók által fölhatalmazva az az erő, hogy az a bizonyos állam, és annak keretei megváltoztathatóak legyenek, ne lobbiérdekek, csoportérdekek, gazdasági hatalom, és egyebek határozzák meg az emberek élet-kereteit, hanem a teljesítmény és a közjó. Mindenki emlékszik az öszödi beszédre ahol is Gyurcsány is a szükséges változásokról, ország átalakításokról beszélt, ha nem csinálják meg, majd jön Orbán és majd ő megcsinálja. És lőn, jött Orbán, és megcsinálja az új kereteket, a gazdaságnak, az adózásban, a bankoknál, a közigazgatásban, mezőgazdaságban, a dohányforgalmazásban, az egészségügy átalakításban, az oktatásban. Mindez az évtizedes eddig működő rendszerét borította föl, és rengeteg egzisztenciális, és anyagi sérelemmel járt, bizony ez sokaknak nem tetszik, hihetetlen nagy ütközőfelület, a hazai és nemzetközi vonalon is. Ausztriában senki nem tüntet a vasárnapi zárvatartás miatt, pedig ilyen is van, csak ott már bejáratott gyakorlat szerint működik. A "rend" már évtizedek óta áll, és kialakult rendje van, épp ezért nem mindegy, hogy ki honnan indult, van aki már versenybiciklivel rója a köröket, míg mi még a bicikliszerelésnél tartunk, és nincs közmegegyezés róla, hogy milyen is legyen. Ez a különbség a kicsi és a nagy állam víziója között, a kereteket kicsi állam erőtlen végrehajtani, míg a már kialakult rendszer működtetéséhez elegendő.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!