Kutatók: a következő technológiai forradalom épp most zajlik

2017. december 10. 19:32

A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, elterjedése alapvetően változtatja meg a társadalmat, a fejlesztések értéke e területen globálisan elérheti az 57, 6 milliárd dollárt 2021-ra az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint.

2017. december 10. 19:32
null

A Huawei által támogatott jelentés szerint az AI algoritmusokat rövidesen az élet szinte minden területén alkalmazzák majd – a vásárlástól az önvezető autókon és a robotikán át az egészségügyi diagnosztikáig –, a mesterséges intelligencia szerepe pedig olyan alapvető lesz, mint a gőzgépé az ipari forradalomban. Az AI terjedésében kulcsszerepet játszó okostelefonok mindenki kezébe elviszik a technológiát, minthogy 2021-re a világ lakosságának 60 százaléka használ majd okostelefont. 

Az előrejelzés szerint 2017 végére a világ lakosságának fele fog okostelefont használni, és a következő 4 évben 8,1 milliárd okostelefont szállítanak le világszerte. Az okostelefonok globális elterjedésének növekedése magával hozza a mesterséges intelligencia széleskörű elterjedését és felhasználását is. Eközben az okostelefonok intelligens készülékekké válnak, amelyek megjósolják majd a felhasználó következő lépését, és cselekedni is fognak helyette. 

Az IDC szerint az okostelefon iparág jövője a „mobil” mesterséges intelligencián múlik, azaz azon, hogy a felhő és a készülékek mesterséges intelligenciája (cloud AI és on-device AI) megfelelően tud-e együttműködni. Az AI által használt óriási, strukturálatlan adathalmaz feldolgozása jelenti ugyanis a fejlesztések legnagyobb nehézségét, az adatok megfelelő értelmezéséhez elengedhetetlen a felhő technológiája. A felhő ereje tanítja majd a hatalmas mennyiségű strukturálatlan adatokat kezelő AI algoritmusokat; a készülékekbe épített AI chipkészlet pedig biztosítja a készülék számára, hogy alkalmazza azt, amit az AI algoritmus megtanult. A felhő technológia segítségével a készülékek megtanulják a szükséges funkciókat, és képessé válnak értelmezni az általuk feldolgozott komplex adatokat – összegzi az elemzés.

A chipkészletek segítségével a mobilkészülékek jobban megértik majd a felhasználót, és automatikusan személyre szabott szolgáltatásokat nyújtanak. Ugyanakkor egy ilyen teljesítményű chipkészlet megtervezése nagy kihívás, tekintve az okostelefon mérete, a tápegység és a fogyasztás korlátokat szab. 

A kutatóintézet előrejelzése alapján az AI-nak köszönhetően a következő 10 évben megoldás születik a hatalmas információtömegek strukturált, biztonságos feldolgozására és tárolására, amelyet a szerkezetek többek között a felhasználói viselkedés megfigyelésekor és lemodellezésekor, vagy a környezeti elemek vizsgálatakor halmoznak fel. A mobil mesterséges intelligencia olyan területeken hozhat érdemi fejlődést, mint a fotózás, az egészségügy, a közlekedéslogisztika és az információbiztonság. 

Az intelligens készülékek megvizsgálják és megjegyzik, hogy tulajdonosuk milyen alkalmazásokat használ és ezt a nap melyik szakában teszi.

A Machine Learning, azaz gépi tanulás segítségével a szerkezetek önmaguktól képesek az adatbázisok kezelésére anélkül, hogy erre külön utasítani kellene őket. Az okostelefonok esetében jellemzően a beszédfelismerésért, az ujjlenyomat leolvasásért és az akkumulátor energiagazdálkodásáért felelős terület kiegészül az úgynevezett Deep Learning-gel. A Deep Learning-gel olyan tevékenységek valósíthatók meg, mint a kamera általi tárgy-, és képfelismerés, vagy akár az egészségi állapot diagnosztizálása.

Az IDC előrejelzése szerint az intelligens készülékek hamarosan képesek lesznek a különböző forrásból érkező információk komplex értelmezésére és a felhasználó nevében való cselekvésre.

(MTI)

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2017. december 14. 12:06
"Ott ácsorog a küszöbön elaggva..." Origamiként vár a Szárnyas fejvadász 2-re
Párhuzamos különvélemény
2017. december 14. 12:04
"A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll" Ez annyira örökérvényű igazság, hogy már legalább 60-70 éve így van! Ott ácsorog a küszöbön elaggva...
noMores
2017. december 13. 13:36
Éljen a munkaalapú illiberális társadalom!!! Mi nem kérünk a startup-okból! Már a Miniszterelnök Úr is megmondta, hogy jó dolog az innováció, de mi a hagyományos kétkezi munkát részesítjük előnyben, nagyon helyesen! Nem kellenek gimnáziumok, nem kellenek egyetemek, viz- és gázszerelők, villanyszerelők, kőművesek, tetőfedők kellenek az országnak!
Name7
2017. december 12. 18:54
MI lesz az új Nagy Testvér!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!