Kiderült, hogy a legfejlettebb államok a legnagyobb adóbeszedők az unióban

2017. december 07. 14:22

Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott jelentés szerint 2016-ban 40,0 százalékra nőtt az adóbevételek bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya az Európai Unió tagállamainak átlagában a 2015-ben mért 39,7 százalékról. Az euróövezet 19 országában 41,2 százalékról 41,3 százalékra emelkedett ez az arány.

2017. december 07. 14:22

A 28 országot tömörítő Európai Unióban 2010-ben 38,4, 2006-ban pedig 39,0 százalékon, míg az euróövezetben ugyanekkor 39,2, illetve 39,9 százalékon állt a GDP-arányos összadóbevétel. 

A legmagasabb, 47,6 százalékos arányt tavaly Franciaországban mérték, majd Dánia (47,3 százalék), Belgium (46,8 százalék), Svédország (44,6 százalék), Finnország (44,3 százalék), Ausztria és Olaszország (42,9 százalék), valamint Görögország (42,1 százalék) következik. A lista alján áll Írország 23,8 százalékkal, majd Románia (26,0), Bulgária (29,0), Litvánia (30,2), Lettország  (31,6) és Szlovákia (32,4) jön a sorban. Érdekesség, hogy a legnagyobb adóztatók a közgazdászok által a leghatékonyabbnak és legfejlettebbnek tartott államok.

Magyarország a 11. helyre került: a 2015-ben mért 38,4 százalékról tavaly 39,6 százalékra nőtt a GDP-arányos összadóbevétel. Az első kilenc ország mindegyikében 42 százalék fölött áll ez a mutató, így hazánk a középmezőnyben helyezkedik el.

Tavaly a legnagyobb mértékben, 2,3 százalékponttal, Görögországban, illetve 1,5 százalékponttal, Hollandiában emelkedett a GDP-arányos összadóbevétel, míg a legnagyobb csökkenést, 2 százalékpontot Romániában, 0,9 százalékpontot Ausztriában és 0,8 százalékpontot Belgiumban mérték. A romániai rendkívüli adóbevétel-csökkenés is jól mutatja, hogy a román gazdasági növekedés egyre több elemző szerint fenntarthatatlan és az állami gazdaságélénkítésre épül.

Az Európai Unió adóbevételeinek legnagyobb része, GDP-arányosan 13,6 százalék, a termelésre és az importra kivetett adókból származott, ezt követik szorosan (13,3 százalék) a társadalombiztosítási járulékok, majd a jövedelmi és vagyonadók (13,0 százalék).

(MTI nyomán)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. december 13. 01:35
"Kiderült, hogy a legfejlettebb államok a legnagyobb adóbeszedők az unióban" Ezért is maradnak ki a normálisabb országok - Svájc, Norvégia, - az EU-ból. Sohasem lesz az EU Európa legjobb helye.
Akitlosz
2017. december 11. 21:46
A világggazdaság 2 tehénen keresztül. Kommunizmus: Van két tehened. Az állam mindkettőt elveszi tőled és ad neked némi tejet. Fasizmus: Van két tehened. Az állam mindkettőt elveszi tőled és elad neked némi tejet. Szocializmus: Van két tehened. Az egyiket oda kell adnod a szomszédodnak. Hagyományos kapitalizmus: Van két tehened. Az egyiket eladod és veszel egy bikát. Szaporítod őket és így a gazdaság növekszik. Végül eladod őket és nyugíjba vonulsz a vagyonoddal. Modern kapitalizmus: Van két tehened. Eladsz belőlük három tehenet a nyilvános részvénytársaságodnak a testvéred által nyitott hitelfolyószámlát használva, aki jogász a banknál. Ezután adósság/tőke cserét csinálsz egy ehhez passzoló általános ajánlattal, így mind a négy tehenedet visszaszerzed, adókedvezménnyel öt tehénre. A hat tehén tejfejési jogát egy Kaján-szigeteki közvetítő cégre ruházod át, amelyet titokban a fő céged főbb részvényesei birtokolnak, amely cég azután eladja a hét tehén tejfejési jogát a saját cégednek. A céged éves jelentésében nyolc tehén szerepel, opciós vásárlási joggal egy kilencedik tehénre. Francia cég: Van két tehened. Sztrájkot és tüntetést szervezel, lezárod az utakat, mert három tehenet akarsz. Olasz cég: Van két tehened, de nem tudod, hogy hol vannak. Úgy döntesz, hogy ideje ebédelni. Indiai cég: Van két tehened. Imádod őket. Kínai cég: Van két tehened. És 300 alkalmazottad, akik fejik őket. Így elérted a teljes foglalkoztatottságot és a magas szarvasmarha hatékonyságot. Letartóztattatod az újságírót, aki beszámol a valódi helyzetről. Iraki cég: Mindenki azt gondolja, hogy van két tehened. Megmondod nekik, hogy nincsen. Senki sem hisz neked, ezért a szart is kibombázzák belőled és megszállják az országodat. Továbbra sincsen két tehened, de legalább már demokráciában nincsen. Svájci cég: Van ötezer tehened. Egyik sem a tied. Pénzt szedsz a tehenek tulajdonosaitól a tehenek tárolásáért. Ír cég: Van két tehened. Az egyik közülük ló. Ausztrál cég: Van két tehened. Az üzlet meglehetősen jónak látszik. Bezárod az irodát és elmész pár sörért ünnepelni. Görög cég: Van két tehened, német és francia bankoktól kölcsönözve. Megeszed mindkettőt. A bankok a tejüket akarják begyűjteni, de nem tudsz nekik tejelni, ezért az IMF-hez fordulsz. Az IMF hitelez neked két tehenet. Megeszed mindkettőt. A bankok és az IMF a tejüket akarják begyűjteni, de nem tudsz nekik tejelni. Házon kívül vagy fejmosásért. Amerikai cég: Van két tehened. Az egyiket eladod, a másodikat pedig arra kényszeríted, hogy négy tehénnyi tejet adjon. Ezuitán felveszel egy szakértőt, hogy derítse ki, hogy mitől döglött meg a tehened.
Akitlosz
2017. december 11. 21:07
"Érdekesség, hogy a legnagyobb adóztatók a közgazdászok által a leghatékonyabbnak és legfejlettebbnek tartott államok." Akkor mitől a legnagyobb adóztatók a legeladósodottabb államok? Hogyhogy nem képesek megélni a legnagyobb adókból sem? Az ilyen országokból a pénz és a pénzes emberek menekülnek. Svédországban nem sok gazdag ember él, elköltöznek onnan a cégtulajdonosok. Az EU-n belül nem sok tűrhető hely van, Talán Ciprus meg Spanyolroszág. De szerencsére nem muszáj az EU-n belül maradni. Svájc, Monaco, Liechtenstein a legjobb helyek Európában. Nem fertőzte meg őket az EU debilitása és kapzsisága.
Akitlosz
2017. december 11. 21:01
"Az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által csütörtökön kiadott jelentés szerint 2016-ban 40,0 százalékra nőtt az adóbevételek bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított aránya az Európai Unió tagállamainak átlagában a 2015-ben mért 39,7 százalékról. " Ezek hamis adatok, nem számolnak bele mindent. A teljes állami újraelosztás mértékét kellene nézni, nem csak a központi költségvetést. Simán van az állami újraelosztás 60%. Részletkérdés, hogy milyen jogcímen és az is, hogy az állam melyik részéhez folyik be.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!