Világválság és gazdaságelmélet

2017. december 07. 15:37

Hiába fiatal tudomány a közgazdaságtan, régóta és meg nem szűnően, más és más oldalról hangzik a vád ellene, hogy elöregedett és nem tudott a korral haladni.

2017. december 07. 15:37
Neubauer Gyula

„A közgazdaságtan alig egy évtizede ünnepelte 150-ik évfordulóját Smith Ádám nagy műve megjelenésének, amelytől a közgazdaságtannak, mint tudománynak, létét számítani szokás. Fiatal tudománynak kell tehát mondani a közgazdaságtant, még ha kétségtelen is, hogy közgazdasági jellegű kérdések fölött Smith Ádám előtt is gondolkodtak az emberek és közgazdasági kérdésekről azelőtt is írtak eleget. És hiába fiatal tudomány a közgazdaságtan, régóta és meg nem szűnően, más és más oldalról hangzik a vád ellene, hogy elöregedett és nem tudott a korral haladni. A szocialisták rohama a polgárinak gúnyolt közgazdaságtan ellen még a mult század elejére nyúlik vissza, tehát szinte a tudomány megalapozásának idejéig. Legújabban pedig a technokrácia kezdte ki a közgazdaságtan tudományos tekintélyét, mert a természettudományi gondolkodással szembehelyezkedik, az »elavult« árrendszerhez ragaszkodik és a pénzértékben való gondolkodástól nem tud szabadulni. Mindezeken kívül pedig állandó ellenzéke a közgazdaságtan tudományának a gyakorlati üzletember, aki az üzleti érzékét többre becsüli mindennemű elméleti megállapításnál, valamint a pártpolitikus, aki hajlandó azt hinni, hogy a hatalom a gazdasági törvényszerűségeknél is erősebb. Csak egy kissé romló gazdasági viszonyok kellenek, hogy a növekvő elégedetlenség általánossá tegye a közgazdaságtanellenes hangulatot: mert ugyan mi lenne elsősorban a felelős a jelentkező gazdasági bajokért, ha nem az a tudomány, amely ezeket a bajokat elhárítani vagy megszüntetni nem tudta?”

Forrás: Neubauer Gyula (1935): Világválság és gazdaságelmélet. In: Ünnepi dolgozatok. Navratil Ákos születésének 60-ik és egyetemi tanári kinevezésének 30-ig évfordulója alkalmából. Budapest: Gergely R. Könyvkereskedésének Kiadása. 325. o.

 

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazav
2018. január 30. 15:45
Economics az alaptudomány, és business studies az alkalmazott. Magyarul mindkettőre közgazdaságtant mondunk, régen a business üzemgazdász volt, de az elég furcsán hangzik már. Szerintem pont az a baj, hogy a közgazdaságtan túlságosan is pozitivista "alaptudomány" akar lenni, az elmúlt 30 évben az egyenletet egyenletre halmozó modellek kiszorították az értékre épülő kutatási programokat, mint a keynesianizmus vagy monetarizmus. Ha sokat akarsz hallani erről, itt van ez, nem nagyon bírom a csávót, de jól elmagyarázza: https://www.youtube.com/watch?v=HqitBCuykKk (csak a pontosítás kedvéért: kutatásból van alapkutatás, alkalmazott kutatás és kísérleti fejlesztés)
A teremburáját
2017. december 09. 19:15
A baj csak ott van, hogy nem tudomány! Sem öreg, sem fiatal tudomány, hanem egy gazdálkodási/pénzügyi módszertan. Tudomány kétféle van: alap és alkalmazott. A biológia pl. alaptudomány, alkalmazása az orvostudomány, mezőgazdaságtan, géntechnológia, stb. Ahogy a kémiáé a gyógyszer vegyészeti biokémia, stb. Mi a közgazdaságtan alaptudománya?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!