Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Súlyosbodó munkaerőhiány

2017. november 30. 10:14

A kormányzati élénkítés mellett az üzleti szektor bizalmát is sikerült visszanyernie Magyarországnak.

2017. november 30. 10:14
Bartha Attila

„Igencsak derűsen tekinthetünk a friss magyar gazdasági mutatókra: a költségvetés helyzete stabil, miközben szárnyalnak a beruházások. Bár választási év elé nézünk, az államháztartási hiány minden valószínűség szerint idén és 2018-ban is a GDP 3 százaléka alatt marad. Ez azzal együtt is igaz, hogy a kormányzat az utóbbi hónapokban látványosan lazított a költségvetési gyeplőn. A beruházási aktivitás friss statisztikái ugyancsak meggyőzők: az idei harmadik negyedévben 18 százalékkal nőtt a beruházási aktivitás, mégpedig úgy, hogy az építések 17 százalékos bővülése mellett a gépekre és berendezésekre fordított fejlesztések kereken 20 százalékkal emelkedtek.

Ráadásul a beruházási adatok egyértelműen jelzik, hogy a kormányzati élénkítés mellett az üzleti szektor bizalmát is sikerült visszanyernie Magyarországnak, hiszen a feldolgozóipar, a kereskedelem, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás beruházásai is dinamikusan nőttek. Azt ugyan még nem tudjuk, hogy mindez pontosan milyen hatással van a külső egyensúlyra, a folyó fizetési mérleg nagymértékű többlete miatt azonban a magyar gazdaságnak ebből a szempontból jelentős a mozgástere, és átmenetileg akár az import ugrásszerű meglódulása is könnyen kezelhető.

Ebben a helyzetben a gazdasági növekedést egyre inkább korlátozza a munkaerőpiac szűkössége.”

Játsszon és nyerjen páros belépőt!

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. április 27. 09:22
"Ebben a helyzetben a gazdasági növekedést egyre inkább korlátozza a munkaerőpiac szűkössége.” A kormány szándéka is az, hogy emeljék a fizetéseket és az itthoni tartalékok, meg a külföldre mentek visszacsábításával a gond megoldható.
balbako_
2018. április 27. 09:21
Ha magát ismerik, mint felhergelt lebutítottat, akkor nyilván maradnak, de ha mást is meghallgatnak akkor jönnek!
Akitlosz
2017. december 27. 03:30
Az meglehet, hogy plutóniumbányászból éppen munkaerőhiány van, de ebből semmilyen mértékben nem következik az, hogy úgy általában az lenne. Tehát tömény hazugság úgy általában munkaerőhiányról beszélni. A valóság az, hogy munkanélküliség van. Úgy általában.
Akitlosz
2017. december 27. 03:30
Kamu duma. Nem létezik munkaerőhiány, csak bérhiány meg balekhiány. Pénzzel simán és gyorsan orvosolható lenne. De ez az módszer, amit nem fognak bevetni, inkább nyomatják ezt a kamu szöveget a munkaerőhiányról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!