Javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését az OECD

2017. november 29. 10:28

Az OECD is elismerte – más nemzetközi szervezetekkel, piaci elemzőkkel, hitelminősítőkkel együtt –, hogy a tavaly megkötött hat évre szóló bérmegállapodás erős növekedést támogató gazdaságpolitika része – mondta Balogh László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

2017. november 29. 10:28

A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) javította a magyar gazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését az OECD a Gazdasági kilátások címmel fél évente megjelenő prognózisának legfrissebb, kedden publikált kiadványában. 

Az OECD az előző, júniusban kiadott tanulmányban jelzetthez képest 0,1 százalékponttal, 3,8 százalékról 3,9 százalékra emelte idei magyar GDP-növekedési előrejelzését, a 2018-as növekedési előrejelzést pedig 0,2 százalékponttal, 3,4 százalékról 3,6 százalékra emelte. Az OECD arra számít, hogy 2019-ben 2,8 százalékra lassul a hazai össztermék (GDP) bővülésének üteme.

Balogh László hangsúlyozta, az OECD a hat éves bérmegállapodás alapján úgy látja, hogy Magyarországon jövőre tovább emelkednek a bérek, a foglalkoztatottság, és az Európai Uniótól származó források hatására a beruházások bővülnek, az építőipar, a lakásépítés növekedni fog.

A Párizsból telefonon nyilatkozó helyettes államtitkár megjegyezte, az OECD külön fejezetet szentel a válság tanulságának, itt a magyar devizahitelesek helyzetének rendezését olyan példaként említi, amely hozzájárul az ország gazdasági sérülékenységének mérséklődéséhez.

Az NGM helyettes államtitkára hangsúlyozta: a magyar gazdaság dinamikája erős, a felminősítések, korrekciók indokoltak.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2018. január 14. 09:20
Kuszaszeműzők!!!
cutcopy
2017. december 02. 00:07
Még egy pofon a gazdaságot temető libsiknek..
KannibálTatárÚr
2017. december 02. 00:07
..."az OECD ... a magyar devizahitelesek helyzetének rendezését olyan példaként említi, amely hozzájárul az ország gazdasági sérülékenységének mérséklődéséhez." Az OECD nem tud a Jobbik nézeteirő, melyek szerint a mai magyar kormány felelős a devizahitelesek problémáiért. Ezértrosszak a következtetései.
nyugalom
2017. december 02. 00:06
Na, most mi lesz? A libsik lehazudozzak a ceget?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!