Robotizáció, globalizáció és a bevételek

„Hazánkban a rendszerváltás óta általában is rosszul állunk a munkaerő adóztatásával. A túladóztatás az 1990-es átmenet után azonnal megkezdődött, részben a túlzottan magas személyi jövedelemadó, részben a társadalombiztosítási elvonások kiemelkedő szintje következtében. Magyarországon nemzetközi mércével igen magas az adóék (ami azt mutatja meg, hogy a teljes munkaerőköltség összesen hány százalékát vonja el az állam adók, járulékok formájában). Az adóék esetében közömbös, hogy az elvonásokat a munkavállaló vagy a munkaadó fizeti be, lényeg, hogy a munkavállaló nem kapja kézhez ezeket az összegeket. Világraszóló botrány, hogy nálunk a dolgozókat 1990–2010 között Európán belül az egyik legmagasabb, 50–57 százalék közötti adóék sújtotta. Úgy is mondhatnánk, a magyar munkavállaló januártól július közepéig kizárólag az államnak dolgozott, csupán attól kezdve kezdett saját magára és családjára keresni. És bár 2010 után folyamatosan csökkent az adóék a személyijövedelemadó- és a társadalombiztosítási elvonások folyamatos mérséklése nyomán, még mindig a legmagasabbak közé tartozik Európában: 2016-ban az OECD szerint 48,25 százalék volt. Ezek a kiemelkedő elvonások nagymértékben hozzájárulnak a magyar munkaerő Nyugatra vándorlásához.

A bérekre terhelt elvonásokat tekintve a hazai helyzet önmagában is beavatkozást igényelne, de a robotizáció következtében mindez általában is egyre sürgetőbbé válik. Ha el akarjuk kerülni az ország kiürülését, valamint a jóléti rendszerek, azon belül is elsősorban az oktatási és az egészségügyi további züllését, akkor következetesen csökkenteni kell az élőmunkát terhelő elvonásokat.”