Miért a libertáriusok az új kommunisták

„A radikális libertariánusoknak jól menne a rombolás. Kevés elképzelésük lenne ugyanakkor az alkotásról vagy kormányzásról. A Szomáliához hasonló bukott államokban találja meg a libertarianizmus leginkább a valódi kifejeződését. (…)

A gondolkodó emberek arról vitatkoznak, hogyan szabályozzunk a legjobban, illetve hogyan végezhetné a kormány a leghatékonyabban a dolgát – nem arról, hogy szabályozzunk-e egyáltalán bármit is, vagy arról, hogy létezzen-e egyáltalán a kormányzat.

E radikalizmus alternatívája a szabadság és az együttműködés kibontakozó elegye. A társadalmi boldogság és a gazdasági siker közötti kapcsolat lerajzolható egy harang-görbén, amely legjobb pontja a tiszta szabadság vagy a tiszta kommunitarianizmus szélsőségei között félúton helyezkedik el. Itt találjuk az igazi állampolgárságot és az egészséges kapitalizmust.

A valódi állampolgári eszmény éppen azért teszi képessé a társadalmat a gyarapodásra, amiért a kommunizmus és a radikális libertarianizmus nem képes rá. Az emberi természet valóságos felfogásán alapul, amely elismeri, hogy magasabb szinteken is együtt kell működnünk. Az igazi állampolgárság fogalma azt jelenti, hogy hozzáigazítjuk a szakpolitikát a körülmények változásaihoz. Olykor nem a kormány jelenti a megoldást. Máskor igen.

Ha az USA továbbra is alkalmazkodni és fejlődni akar, akkor azt kell látnunk, hogy a szabadság nem csupán a terhes kötelezettségektől való megszabadulás, vagy a képesség, hogy figyelmen kívül hagyjuk a kényelmetlen szabályokat és korlátokat. A szabadság felelősség. A kommunizmus megbukott, mert megóvta állampolgárait az önkormányzás felelősségétől. Az individualizmus mindenek fölé magasztalásával épp így tesz a radikális libertarianizmus is.

Egy dolog ellenezni a tolakodó állami megfigyelést vagy a szövetségi programok túlterjeszkedését. Más viszont a kormányzat kizsigereléséért kiáltani. Helyezzük a radikális libertarianizmust a történelem szemétdombjára, unokatestvérével, a kommunizmussal együtt.”

***