Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Kiderült: sosem volt ilyen jó a hazai német vállalatok hangulata

2017. október 31. 17:49

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara által megkérdezett mintegy száz vállalat több mint kétharmada, 68 százaléka jónak tekinti saját üzleti helyzetét – derül ki a kamara legfrissebb villámfelméréséből, amely a honlapjukon jelent meg kedden. Ez az eredmény még a tavaszinál is érezhetően jobb, amikor 55 százalékon állt a „jó” válaszok aránya, egyúttal pedig ez a 2005 óta mért legjobb érték.

2017. október 31. 17:49
null

A válaszadók 52 százaléka számít saját helyzetének további javulására és csupán négy százaléka annak romlására – olvasható az anyagban, amelyből az is kiderül: a kamara felmérései ebben a tekintetben soha ennél jobb arányt nem mutattak.

A válaszadók  mindössze három százaléka értékelte rossznak saját üzleti helyzetét a mostani villámfelmérésen, miközben tavasszal még hét százalékot tett ki a pesszimisták aránya. A következő 12 hónapra vonatkozó kilátásokat tekintve  is  a válaszadók 52 százaléka számít saját helyzetének további javulására és csupán 4 százaléka annak romlására. A DUIHK felmérései ebben sem mutattak soha jobb arányt.

A kamara közleménye szerint a jó hangulat főképp a Magyarországon, és a legfontosabb gazdasági partnernél, Németországban uralkodó kedvező gazdasági helyzeten alapul.

A szakértők a DUIHK tavaszi konjunktúra-jelentésével egybehangzóan Magyarországon idén körülbelül 3,5 százalékos gazdasági növekedést várnak, és 2018-ban is hasonló növekedéssel számolnak.

Németországban a szövetségi kormány éppen a közelmúltban javította kettő százalékra a 2017-re vonatkozó előrejelzését – hívták fel a figyelmet a közleményben. 

A növekedés struktúrája a két országban hasonló: a bővülő beruházások, az erőteljes export és a lendületes lakossági kereslet jelentik a fő hajtóerőt – állapítják meg.

A vállalatok a kereslet növekedésére készülnek a felmérés szerint,

a válaszadók több mint fele (56 százalék) jelezte, hogy az előző időszakhoz mérve növelné beruházásait a következő tizenkét hónapban, 61 százalékuk pedig létszámbővítést tervez.

Mindkét adat jelentős javulást mutat a tavaszi felmérésben jelzett 40, illetve 45 százalékos arányhoz képest és a DUIHK eddigi felméréseiben soha nem mért még ilyen magas értéket ebben a két kérdésben.

A fejlesztési terveket mindazonáltal veszélyeztetheti néhány kockázati tényező – hívja fel a figyelmet a kamara anyaga. A megkérdezett vállalatvezetők 75 százaléka a szakemberhiányt nevezte meg a következő tizenkét hónap egyik legnagyobb kockázatának, a második helyen 47 százalékos gyakorisággal pedig a bérköltség alakulása szerepelt, és csak ezt követően jönnek olyan tényezők, mint a kereslet alakulása (35 százalék), a gazdaságpolitikai keretfeltételek vagy a jogbiztonság (26, illetve 25 százalék).

Ez az eredmény egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a szakképzés további fejlesztése elengedhetetlen feltétele Magyarország hosszú távon is sikeres gazdasági fejlődésének – hívta fel a figyelmet a DUIHK.

(MTI)

***

Ne maradjon le a legfontosabb gazdasági vitákról és legfrissebb elemzéseinkről sem! Kedvelje a Makronóm Facebook-oldalát ide kattintva

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. április 27. 09:23
Van összehasonlítási alapjuk mennyivel jobb itt, mint otthon.
navis praetoria
2018. január 04. 02:26
Az is baj, ha van sapka rajta, az is, ha nincs. Elüldözi őket, de közben "elképzelhetetlen méretű állami támogatás", stb stb blalblabla jadajadajada" (liberálzöld. 2017. november 1. 07:20)
navis praetoria
2018. január 04. 02:26
Az is baj, ha van sapka rajta, az is, ha nincs. Elüldözi őket, de közben "elképzelhetetlen méretű állami támogatás", stb stb blalblabla jadajadajada" (liberálzöld. 2017. november 1. 07:20)
Zsolt75
2017. november 06. 13:32
Az a sípotok hová lett, hogy "akormányelüldöziamultikat"?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!