Még gyorsabban nő idén és jövőre a gazdaság a Kopint-Tárki szerint

2017. október 18. 15:20

Javította az idei és a 2018-as GDP-növekedési előrejelzését a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet: 2017-ben a júliusban prognosztizált 3,7 százalék helyett 3,9 százalékos, jövőre pedig még gyorsabb, a korábban várt 3,5 százalékkal szemben 4 százalékos növekedést jeleznek előre, így már a kormány várakozásait közelítik.

2017. október 18. 15:20
null

A Kopint-Tárki a szerdán nyilvánosságra hozott konjunktúrajelentésében minimálisan emelte az államadósság-előrejelzését is, idén 73,5 százalékos helyett 73,6 százalékos GDP-arányos mutatót várnak, miközben jövőre továbbra is 73 százalékos rátával számolnak. 

Az államháztartás GDP-arányos hiánya idén 2 százalék, jövőre 2,8 százalék lehet, amely megegyezik a júliusban előrejelzett értékekkel. 

Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója a jelentést bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy hónapról hónapra egyre erőteljesebben emelkednek a reálkeresetek, és ez a tendencia szerinte folytatódik az év hátralevő részében is. A konjunktúrakutató évi 9,4 százalékos reálkereset-növekedéssel számol 2017 egészére.

A lakosság most egyre nagyobb mértékben vesz fel hiteleket, ami a jövedelmek emelkedésével együtt táplálja a magánfogyasztást - mutatott rá a vezérigazgató, aki arra is kitért, hogy a fogyasztás terén az ország most éri el újra  azt a szintet, ahol 2007-ben tartott. Idén 3,7 százalékkal, jövőre pedig 3,5 százalékkal bővül a magánfogyasztás Magyarországon a konjunktúrakutató  előrejelzése szerint. 

Ami az ipart illeti, érdekesség, hogy a járműipar elvesztette egyértelmű húzóerő jellegét, legutóbb a gépek és berendezések ágazatának a növekedése volt a leggyorsabb – mondta Palócz Éva. Idén erőteljes ingadozások jellemezték az ipart, de a tendenciák pozitívak, és éves szinten 5 százalék fölötti ipari termelési növekedés várható – tette hozzá. 

„Az építőipar több évi mélyrepülés után idén olyan mértékben nőtt, amire korábban nem számítottunk, a növekedés üteme megközelítette a 30 százalékot” – jegyezte meg Palócz Éva. Az építőipar rendkívül gyors bővülése összefügg a beruházások, és ezen belül is főként az állami ráfordítások növekedésével – tette hozzá.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) közösen szervezett sajtótájékoztatón Madár István, a VOSZ gazdaságpolitikai bizottságának a tagja arról tartott előadást, hogy kell-e euró Magyarországnak. Úgy fogalmazott, hogy a válság tapasztalatait újra kell értékelni mind az eurózóna fogadóképessége, mind a magyar gazdaság érettsége szempontjából, ugyanis mindkét esetben romlás figyelhető meg.

„Úgy tűnik, hogy a rögzített árfolyamba való belépés, és a forintról való lemondás költsége még mindig nem olyan riasztó, ha egyébként a gazdaságpolitika nagyon jó teljesítményt nyújt”

– mondta Madár István, megjegyezve, hogy a jó teljesítmény alatt a bérek és a termelékenység összhangjának a megteremtését, illetve a mostaninál is fegyelmezettebb költségvetési gazdálkodást érti.

A kutatóintézet 2017-ben a júliusban prognosztizált 3,7 százalék helyett 3,9 százalékos, jövőre pedig még gyorsabb, a korábban várt 3,5 százalékkal szemben 4 százalékos növekedést jelez előre, így már a kormány várakozásait közelíti. Az alábbi táblázatban láthatók a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozásai 2021-ig. A KSH november 14-én publikálja a harmadik negyedévi előzetes GDP-becslését, ezért ekkor már többet lehet tudni arról, hogy mely intézmények előrejelzései válnak valóra 2017-ben.


Forrás: Magyarország konvergencia programja 2017-2021

 

(MTI nyomán)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. április 27. 09:23
Haha! Gyászhír ez az ellenzéknek!
fogas paduc
2017. november 05. 21:03
Ha jól emlékszem, akkor 2004-től kapjuk ( nem ingyért), az más kérdés, hogy kihasználtuk -e.
edvind johnsson2.0
2017. október 31. 16:29
Ajvé, csupa rossz hír egy évvel a választások előtt.
fogas paduc
2017. október 31. 13:25
Még annyit hozzátennék, hogy most éves adósságteher egyenlő az eu-s támogatásokkal, de 2012-ben az adósságteher kétszerese volt az uniós pénzeknek....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!