„Makrongazdasági" forradalom?

„Ha adott a hasznos ötletek bősége, akkor miért alkalmaztunk olyan kevés szakpolitikát a válság óta, amely orvosolhatta volna a gazdasági helyzetet és enyhíthette volna a közvélemény neheztelését?

Az első akadály a piaci fundamentalizmus ideológiája volt. A nyolcvanas évek óta a politikát az a dogma uralta, hogy a piacok sosem tévednek és a kormányzati gazdasági beavatkozás szinte mindig káros. Ez a doktrína a keynesi gazdaságpolitika elleni monetarista forradalommal nyert teret, amely pedig a hetvenes évek inflációs válságaiból eredt. Ez inspirálta a Thatcher-Reagan politikai forradalmat, amely pedig segítette a 25 éves gazdasági fellendülést 1982-től kezdődően.

De a piaci fundamentalizmus veszélyes szellemi tévedéseket is inspirált: hogy a pénzügyi piacok mindig racionálisak és hatékonyak; hogy a központi bankoknak csupán az inflációt kell megcélozniuk de nem kell törődniük a pénzügyi stabilitással és a munkanélküliséggel; és hogy a költségvetési politika egyetlen legitim szerepe a költségvetés kiegyensúlyozása, nem pedig a gazdasági növekedés stabilizálása. Annak ellenére, hogy e tévedések csapást mértek a piaci-fundamentalista közgazdaságtanra 2007 után, a piaci-fundamentalista politika életben maradt, megakadályozva a válságra adandó megfelelő szakpolitikai válaszokat.

Ez nem meglepő. A piaci fundamentalizmus nem csupán egy szellemi divat volt. Befolyásos politikai érdekek motiválták a közgazdasági gondolkodás hetvenes évekbeli forradalmát. Azok az állítólagosan tudományos érvek, miszerint a kormányzati beavatkozás mindig káros, legitimálták a vagyonelosztásban bekövetkező hatalmas eltolódást az ipari dolgozóktól a pénzügyi tőke tulajdonosai és menedzserei felé, a szervezett munkaerőtől az üzleti érdek irányába.”