Komoly pozíciót adott Ferenc pápa a neoliberális sokkterapeutának, a születésszabályozásban hívő sztárközgazdásznak

2021. október 29. 12:53

Jeffrey Sachs amerikai közgazdászt a Pápai Társadalomtudományi Akadémia rendes tagjává nevezte ki hétfőn Ferenc pápa – jelentette be hétfőn a Szentszék sajtóhivatala. A kinevezésről a National Catholic Register című amerikai konzervatív katolikus lap számolt be internetes kiadásában.

2021. október 29. 12:53
null

Az Akadémiát II. János Pál pápa alapította 1994-ben a társadalomtudományok fejlesztésére és népszerűsítésére.

Sachs, a New York-i Columbia Egyetem Fenntartató Fejlődés Központjának igazgatója gyakori látogató volt a Vatikánban az elmúlt években. A 66 éves akadémikus 2019-ben és 2020-ban is legalább hat alkalommal tartott előadást a Vatikán által szervezett konferenciákon, az oktatástól az etikáig különböző kérdésekben. 2019-ben részt vett a fenntartható fejlődésről szóló pánamazóniai szinóduson, 2020 novemberében pedig a „Ferenc (pápa) gazdasága” címen a koronavírus-járvány miatt interneten rendezett nemzetközi konferencián is.

Sachs, aki három ENSZ-főtitkár tanácsadója is volt, a fogamzásgátlással történő népességszabályozás híve a fejlődő országokban. Ez a módszer egyébként ellentétes a katolikus egyház tanításával.

„A népességcsökkentés sikere függ attól, hogy a kislányok iskolába járjanak, a gyermekkori halálozás minél nagyobb arányban csökkenjék, és meglegyen a szükséges hozzáférés a modern családtervezéshez és a fogamzásgátláshoz” – írta Sachs 2011-ben. Ezt a nézetét később, egyházai szaktekintélyek szerint, az egyház álláspontjához közelire változtatta.

Jeffrey Sachs 1954-ben született Michigan államban. Tanulmányait a Harvard Egyetemen végezte, tanított a Harvardon, és a Columbia Egyetem Föld Intézetének az igazgatója volt.

A monetáris elmélet és a nemzetközi pénzügyek szakértője, a gazdasági sokk-terápia híve.

A Time magazinban kétszer is szerepelt a világ száz legbefolyásosabb vezetőjének listáján. A The Economist című brit lap pedig a három legbefolyásosabb élő közgazdász közé sorolta.

(MTI)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2023. január 13. 23:37
Éppen a Szentírásból, a kereszténynek a felebarátja pedig: a keresztény, és más senki. Erre vonatkozik a tartsd oda parancs, a muszlimra NEM. Mellette, a muszlim mellett lehet élni, de mindig figyelni kell 360 fokban és ha felemeli a kezét, le kell törni a karját. Ez a VALÓDI KERESZTÉNY ÉRTÉKREND, amit a mai egyház valahogy elfelejt és ez enyhe kifejezés, mert azt sugallja: nyugodtan hagyd, bárkinek, aki éppen sehonnan nem jött, csak arra jár, hogy megöljön, ha éppen dühös rád. Ezt sugallja az egyház. Én meg erre azt mondom: keresztény vagyok, nem bolond.
Tapeino
2023. január 13. 23:34
Nem kéne már végre egy katolikus pápát szereznünk? Vagy visszaszereznünk?
nocens
2023. január 13. 23:32
Politikai alapon merni a Szentlelek jelenletet nem kereszteny lelektol valo. A cikk tipikus szuklatokoru es epp emiatt nem-katolikus szemleje az egyebkent jo NPR cikknek. Eppen akkora velemeny-buborekban eltek itt a Mandineren mint az altalatok oly gyulolt neoliberalisok. Figyelemetekbe ajanlanam, hogy a sokkterapista es neo-liberalis Sachs-ot II. Janos Papa hivta meg eloszor a vatikani akademia gazdasag-etikai konferenciaira, es tanacsadoja is volt tobb enciklika megirasaban: https://cruxnow.com/vatican/2021/10/economist-jeffe II Janos Pal persze tudta kivel van dolga, de az egyhaz tarsadalmi kuldetesenek megfogalmazasaban mindig is nyitott volt a tole eltero velemenyu tudosokkal valo parbeszedre. Persze a dialogushoz nyitottsagra lenne szukseg, ez pedig a media-doktrinaktol vezerelt politikai keresztenysegnek mar reg nem resze…
Paskai
2023. január 13. 23:31
Naponta 2-3 hír erről az emberről és a fölösleges mesterségéről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!