Visszavonul az Amazon vezérigazgatója

2021. július 06. 18:17

Jeff Bezos neve sokak számára ismerős lehet. Amellett, hogy ő alapította a világ legnagyobb online kereskedelmi vállalatát, az Amazont, jelenleg az első helyen áll a leggazdagabb emberek listáján is. Most azonban 27 évvel azután, hogy megalapította az e-kereskedelmi óriást, Bezos távozik az Amazon éléről.

2021. július 06. 18:17
null

Egyedi vezetői stílus

Jeff Bezos vezetői stílusáról sok mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy átlagos lett volna. Egy sor szokatlan vezetői elvet dolgozott ki, egyesek szerint pedig pont ezek tették igazán sikeressé.

Pár példa Bezos bevált vezetői stratégiáiból: 

  1. Ügyfélmegszállottság: Bezos szerint a sikeres vállalati működés kulcsa az elégedett ügyfél, amit szinte bármi áron el kell érniük.
  2. A „két pizza” szabály: A módszer a hatékony munkavégzést hivatott növelni. Csak olyan hosszúságú meetinget tart, ami alatt két pizzával jól laknak a résztvevők, mert minél kevesebb az értekezlet, annál hatékonyabb a munka. 
  3. A 14 pontos lista: Az Amazon tizennégy pontból álló vezetői alapelvei segítenek eligazodni a cég munkatársainak, hogy milyen szabályok mentén hozhatnak döntéseket.
  4. Memo vs prezentáció: Bezos a PowerPoint prezentációk helyett az írásos emlékeztetőket részesíti előnyben, amelynek pontjait megvitatják a vezetőkkel.
  5. Hátulról kezdeni: Bezos szereti visszafelé megközelíteni a problémákat, ami azt jelenti, hogy az Amazonnál a csapatok a tervezési szakaszban fordított idővonalat készítenek és az első dolguk a sajtóközlemény megírása. 

Az üzleti látnok

A siker mellett azonban nem maradhatnak el a kritikák sem, és Bezos szép számú ellentáborral rendelkezik. Sokan kegyetlenségről, monopolhelyzetről számoltak be, és a cég korábbi alkalmazottjai önző és közömbös személyként írták le. 

Azonban közvetlen kollégái szerint Bezos egy üzleti zseni. Egy olyam ember, aki egyedülállóan koncentrál, aki legendás munkafilozófiát, és egy közel 1,8 billió dollárt érő vállalatot hozott létre. Az Amazon Web Services (AWS) felhőalapú számítástechnikai szolgáltatásnak látszólag nem sok köze volt az Amazon fő üzletágához, az e-kereskedelemhez. Bezos azonban mégis támogatta az ötletet és a kezdőtőkét is megadta a megvalósításhoz a vállalaton belül. 
Mindent összevetve Bezos rendkívül okos és rátermett vezetőnek bizonyult, olyasvalakinek, aki világszerte megváltoztatta a vállalatok működését. 

Az Amazon februárban jelentette be Bezos lemondását. Az egykori vezérigazgató helyét Andy Jassy, az Amazon Web Services alapítója veszi át. 

A cikket fordította Krakkai Alexandra.
 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bonaventura
2021. július 10. 21:49
'Ügyfélmegszállottság: Bezos szerint a sikeres vállalati működés kulcsa az elégedett ügyfél, amit szinte bármi áron el kell érniük.' Bezos Magyarországon nem talált volna elég alkalmazottat ehhez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!