Egyre feszültebb a hangulat Kína és Ausztrália között

2021. április 23. 13:01

Peking csütörtökön nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy Canberra felmondta a kínai Egy övezet, egy út globális gazdasági-infrastruktúrális kezdeményezés ausztrál részről kötött megállapodásait.

2021. április 23. 13:01

Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: Kína kifogást tett az ügyben Ausztrália felé, és fenntartja a jogot, hogy további ellenlépéseket tegyen az ügyben.

Marise Payne ausztrál külügyminiszter helyi idő szerint szerda este jelentette be, hogy Ausztrália új külföldi vétótörvénye alapján érvénytelenítik az ország déli részén fekvő Victoria állam által az Egy övezet, egy út kezdeményezés égisze alatt kötött két megállapodást. Az új jogszabály lehetővé teszi bármilyen, a nemzeti érdekkel ellentétesnek ítélt megállapodás egyoldalú vétóját a szövetségi kormány számára. Payne a döntést azzal indokolta, hogy a két megállapodást összeegyeztethetetlennek találták Ausztrália külpolitikájával.

A kínai külügyi szóvivő hangsúlyozta: az ausztrál határozat önkényes beavatkozás a kétoldalú együttműködésbe, és a kínai-ausztrál kapcsolatok, valamint a két ország közötti kölcsönös bizalom súlyos megsértése.

Az Új Selyemút tervként is ismert Egy övezet, egy út kezdeményezést 2013-ban terjesztette elő Hszi Csin-ping kínai elnök. A kezdeményezés célja elsősorban az Ázsia, Európa és Afrika közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése különböző infrastrukturális projektek révén. A nagyszabású terv bírálói ugyanakkor úgy vélik, Kína befolyását kívánja növelni a különféle megállapodásokon keresztül, mások pedig arra mutatnak rá, hogy az Egy övezet, egy út révén megvalósított beruházások hitelcsapdaként működhetnek.

A kínai-ausztrál kapcsolatok az utóbbi években egyre feszültebbé váltak. 2018-ban Canberra nemzetbiztonsági aggályokra kizárta a Huawei kínai telekommunikációs óriáscéget az ötödik generációs (5G) mobilhálózat kiépítéséből, jóllehet a kínai vállalat számos alkalommal tagadta az eredetileg az amerikai fél által felhozott nemzetbiztonsági vádakat. A viszony tovább mérgesedett azt követően, hogy Scott Morrison ausztrál miniszterelnök tavaly vizsgálatot sürgetett a koronavírus eredetének feltárására. A kínai vezetés válaszul gazdasági szankciókat alkalmazott, akadályozva egy sor ausztrál termék, a többi között bor, szén és marhahús behozatalát.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!