Gazdasági veszélyekre figyelmezteti Amerikát a Fed elnöke

2020. július 07. 20:10

A FED elnöke szerint biztatóak az adatok az USA gazdaságáról, de továbbra is magas a bizonytalanság a jövőt illetően.

2020. július 07. 20:10
null
Takács Zsolt

A csökkenő munkanélküliségi ráta és a fogyasztói költések növekedése jól mutatja az Egyesült Államok gazdaságának erejét, de az ország gazdasága nem állhat teljesen talpra egészen addig, míg a koronavírust nem fékezik meg teljesen – nyilatkozta Jerome Powell, a FED elnöke.

Powell elmondta, hogy a kormányzati intézkedések – alacsony kamatlábak, kötvényvásárlások és hiteltámogatások – szükségesek voltak a gazdasági károk enyhítésére. A gazdaság jövője teljesen bizonytalan és nagyban függ a vírus terjedésétől, mondta a jegybank elnöke, aki szerint a teljes fellendülés nem történhet meg, amíg a fogyasztók bizalmatlanok.

Májusban 2,5 millióan találtak munkahelyet a korlátozások enyhítése következtében az Egyesült Államokban,

de továbbra is magas a bizonytalanság az olyan szektorokban, ahol elkerülhetetlen a közeli emberi kapcsolat.

A Fed kilenc hitelprogramot dolgozott ki, hogy javítsák a vállalkozások helyzetét, a pénzügyminisztérium pedig 195 milliárd dolláros alapot hozott létre a veszteségek kezelésére. Powell elmondta, hogy a kereskedelmi bankok ezúttal részt vesznek a fellendülésben, nem úgy, mint 2008-ban (emlékezzünk, hogy akkor a pénzügyi válságot nagyrészt a bankszektor felelőtlensége okozta).

Az amerikai pénzügyminiszter, Steven Mnuchin is elmondta, hogy minden eszközt bevetnek, hogy enyhítsék a gazdasági károkat és felgyorsítsák a növekedést célzott támogatásokkal.

(Borítókép: MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!