Leszúrással fenyegették meg az osztrák kancellárt és a szövetségi elnököt
A férfit előzetes letartóztatásba helyezték szökés és a bűncselekmény elkövetésének veszélye miatt.
Ezek a cégek nem szimbiózisban működnek a közszféra-beli partnerintézményeikkel, hanem parazitaként élősködnek.
A közelmúltig a legtöbbünk nem hallott a Carillionról. Általában nem is lenne meglepő vagy zavaró nem ismerni egy adott vállalatot. De ezesetben olyan emberekről van szó, akik a lakásaink átalakításait végezték, a szomszédunk lakását építették és – furcsa sokoldalúsággal – a gyermekeink ebédjét szolgáltatták. Hiszen mint kiderült, a Carillion mindenhol ott van, vagyis volt, amíg hirtelen de teljesen előrejelezhető módon hétfőn felszámolták. Ennek eredménye, hogy számos projekt, köztük két kórház, egy gyorsvasút és egy aberdeen-i kerülőút építése kérdésessé vált, körülbelül húszezer brit dolgozó sorsával együtt.
(...)
Nem sikerült megkérdőjeleznünk a közszolgáltatások privát szektorba történő kiszervezésének alapelvét annak ellenére, hogy bizonyítékok sokasága mutat rá arra, hogy ezek a cégek nem szimbiózisban működnek a közszféra-beli partnerintézményeikkel, hanem parazitaként élősködnek. Legyen szó az NHS-ről, vagy magániskola láncokról.”