Medvegyev újra tombol: A „volt Ukrajnának” el kell ismernie vereségét, be kell jelentenie a kapitulációját, demilitarizációját

2024. március 14. 22:13

Az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese szerint a nemzetközi közösségnek el kell ismernie az ukrajnai politikai rendszer „náci jellegét”, és a hatóságainak a „kényszernácitlanítására” van szükség.

2024. március 14. 22:13

Nyitókép: Ekaterina Shtukina / Sputnik / AFP


Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese az ukrajnai háborúra vonatkozó rendezési tervezetet tett közzé csütörtökön, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök „béketervére” reagálva. A volt orosz elnök elképzelésének értelmében a „volt Ukrajnának” el kell ismernie vereségét, valamint be kell jelentenie a kapitulációját és demilitarizációját. 

A nemzetközi közösségnek ezt követően el kell ismernie a jelenlegi ukrajnai politikai rendszer „náci jellegét”, aminek velejárója lesz ország hatóságainak „kényszernácitlanítása” – tette hozzá Medvegyev. Úgy vélekedett, az ENSZ-nek ki kellene mondania, hogy Ukrajna elvesztette nemzetközi jogi alanyiságát és azt is, hogy a jövőben nem csatlakozhat katonai szövetségekhez Oroszország „és bármely jogutódjának” beleegyezése nélkül. 

A Medvegyev-terv értelmében Ukrajna összes alkotmányos hatalmi szervének le kell mondania, és meg kell választani a „volt Ukrajna” ENSZ-égisz alatt önigazgatással rendelkező területének ideiglenes parlamentjét. Ennek a törvényhozásnak jogszabályokat kell elfogadnia az Oroszországnak nyújtandó kártérítésről. 

Az ideiglenes parlamentnek Medvegyev szerint a területet Oroszország részévé kell nyilvánítania, majd törvényt kell elfogadnia az újraegyesítésről és feloszlatnia önmagát, az ENSZ-nek pedig el kell ismernie az újraegyesítésről szóló törvényt.

 

Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-89
2024. május 30. 22:47
🍓 ️ ­­­É­­­r­­­t­­­é­­­k­­­e­l­­d­­­ ­­­a­­­ ­­­s­­­z­­e­­x­i­­ ­­­p­u­­n­c­­­i­­m­­a­­t­­­ 👉 𝐖­­𝐖­­𝐖­­­.­­𝐗­𝟏­𝟖­.­­­𝐅­𝐔­𝐍
lajajakab11
2024. március 15. 18:17
MINDEN moszkovitának INGYEN OROSZ RULETT TRIPLA ezüstgolyóval! Körönként prémium VODKA " KREMLIN Special Metanol " grátisz! ínyenceknek polóniumos KAVIÁR extra! Haladóknak noviCSOKI ! KGB RAJONGÓKNAK BAJKÁL-TÚRA GULAG-ÖRÖKLAKÁSSAL! csak a FÉLkegyelműek válaszoljanak!!
Csigorin
2024. március 15. 14:40
ez nem tombolas csak aranyos valasz az idiota zelenszki "formulajara"
altercat1
2024. március 15. 11:24
A molékos csicskák nyüsszögnek... Persze, mert nem magyar szemmel nézik az ottani eseményeket. Orkrajna egy náci állam, oligarcha maffiák irányítása alatt álltak a háborúig. Azóta az usa parancsol. Akinek elnézhető a magyar zászló égetés, a műemlékeink meggyalázása, hőbörgő náci bandák magyarokat fenyegetése, az egy nemzetáruló féreg. Ha kisantant seggnyaló, akkor meg ellenség. Eszerint kell hozzájuk állni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!