Oroszország nem egy nyugati demokrácia

2023. október 13. 10:39

Az orosz költségvetés 40 százaléka biztonsági jellegű és katonai célokra megy el.

2023. október 13. 10:39
Bendarzsevszkij Anton
Bendarzsevszkij Anton
Facebook

„Oroszország a kétezres évek elejétől kezdve folyamatosan növelte a katonai kiadásait. Még akkor is, amikor dollárban számítva az adatok alapján egy csökkenést látunk (a rubel bezuhanása miatt), valójában a rubelben előirányzott katonai kiadások töretlenül haladtak felfelé

 A tavaly Ukrajnában kirobbantott háború óta a kiadások már nem egy-két milliárd dollárral, hanem exponencionálisan és drasztikusan növekedtek. Néhány hónappal ezelőtt az orosz pénzügyminisztérium vezetője, Anton Sziluanov nyilatkozataiban jelentette - a katonai kiadások NEM fognak tovább növekedni, hiszen hova tovább, annak már komoly hatása lenne az orosz lakosságra nézve is.

Szeptemberben kiderült, hogy van hova tovább. Előbb a Bloomberg forrásai szellőztették meg - Moszkva eleinte tagadta - majd végül Putyin szóvivője is megerősítette, hogy hát igen, 2024-re készülnek egy 26%-os katonai költségvetés növeléssel. Így az orosz katonai költségvetés jövőre minimum meghaladja a 106 milliárd dollárt, de a Bloomberg szerint inkább a 112 milliárdot.

Mindez a következőket jelenti:

- Oroszország innentől GDP-je legalább 6%-át költi majd katonai kiadásokra

- az orosz költségvetésben a háború egyértelműen a legfontosabb kiadás a következő évekre

- bár hivatalosan nincs hadigazdaság, nincs háborús átállás, sőt, még maga háború sincs (csak »különleges katonai művelet«), valójában az orosz gazdaság átállása már elindult, és fokozatosan zajlik a szemünk előtt

- a hadsereg kiadásai mindezzel az orosz költségvetés 29,5%-át teszik ki

- a modern Oroszország történetében nem hogy ekkora mértékű, de ekkora arányú katonai kiadásokra sem volt még példa – a katonai kiadások bőven meghaladják a szociális kiadásokat is.

Ha a katonai kiadásokhoz hozzávesszük »a nemzetbiztonsági kiadásokat« is – vagyis a szilovikokra szánt fenntartási költségeket (Belügyminisztérium, FSZB, Roszgvardia és egyebek), akkor azt kapjuk, hogy az orosz költségvetés 40%-a (!) biztonsági jellegű és katonai célokra megy el.

Hogy a költségvetési tételeken belül pontosan hogyan oszlanak meg a költségek, nem tudjuk – a kiadások szerkezete titkosított. Az ukrán katonai kiadások is drasztikusan emelkedtek – majdnem a tízszeresére a korábbi évekhez képest. De a háború ukrán területeken zajlik, számukra a legfontosabb feladat az ország megvédése, és erre a GDP harmadát kénytelenek fordítani.

És hogy a pontos, betervezett számok valójában mit is jelentenek Oroszország szempontjából? Valójában semmit. Oroszország nem egy nyugati demokrácia, azt tesznek következmények nélkül, amit csak akarnak. Az idei betervezett kiadások mellett egyre nagyobb mértékben vannak jelen titkosított kiadások is, amelyekről sem mi, sem az orosz lakosság nem tud semmit.

A 2023-as évre betervezett, katonaságra fordítandó pénz pedig már idén nyáron elfogyott. Ezért mit tesznek? A háborúnak ugye mennie kell tovább, így egy tollvonással megnövelték a katonai költségvetést a felhalmozott pénzügyi tartalékok kárára. Tehát tavaly hiába vitatkozhattunk azon, hogy vajon mennyire fogja bírni az orosz költségvetés a betervezett 83-84 milliárd dolláros katonai kiadásokat, és milyen arányú súlyeltolódást jelent mindez, amikor egy egyszerű döntéssel hirtelen a többszörösére növelik ezeket a kiadásokat. A nyugati források szerint az új keret most valahol 100-102 milliárd dollár között mozog.

P.S.: az általam készített ábra alapvetően a SIPRI adatain alapul, a 2023-as és 2024-es év előzetes becslések.”

***

Nyitókép: Getty Images /  Anton Petrus

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. október 19. 16:07
Egy mocskos kágébés diktatúra.
kalhana
2023. október 14. 20:15
Tessék mondani, kérem, ez most jó vagy rossz?
kalhana
2023. október 14. 20:15
Tessék mondani, kérem, ez most jó vagy rossz?
Kormánypárti2
2023. október 14. 02:08
Anton, neked reszeltek, az ukikkal együtt. Tudod, ha nem megy a kupi, akkor a kurvákat kell lecserélni, nem a bútort. Na csá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!