Ukrajna már nem elégszik meg a rövidtávú segélyekkel

2023. július 03. 17:40

Az ukrán pénzügyminiszter felszólította az USA-t, hogy legyen megbízhatóbb az adományok terén.

2023. július 03. 17:40
null

Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter a Financial Times lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy az Európai Unió jó példát mutat a G7 csoport többi országának azzal, hogy júniusban bejelentették, további 50 milliárd eurós (18,7 ezer milliárd forint) segélyt terveznek nyújtani Ukrajnának a következő négy évben vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában az ország újjáépítése céljából.

Az ukrán pénzügyminiszter szerint az USA-nak van mit tanulnia Európától, és hasonló, hosszútávú ígéreteket vár Amerikától és a többi támogatótól. 

A minisztert arról is kérdezték, hogy szerinte a jövőben az EU-nak nagyobb, az Egyesült Államoknak pedig kisebb részt kellene-e vállalnia Ukrajna pénzügyi támogatásából. Marcsenko azt felelte, hogy „még nincs itt az idő ennek a témának a megvitatására”.

Véleménye szerint az amerikai vezetés tette lehetővé Ukrajna számára, hogy túlélje ez a háborút, ezért úgy gondolja, hogy az a természetes, ha az Egyesült Államok az Európai Unióval egyforma szerepet tölt be. A G7-tagállamok egy adományozói platformot hoztak létre, hogy megpróbálják összehangolni a segélyezési és a helyreállítási erőfeszítéseiket. Marcsenko azonban kijelentette, hogy mivel Ukrajna elsődleges célja az EU-hoz való csatlakozás, így reméli, az EU legújabb támogatási programja egyfajta mestertervként fog szolgálni a többi támogató számára.  

(MTI)

Nyitókép: WPA POOL / GETTY IMAGES EUROPE / GETTY IMAGES VIA AFP

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nasi12
2023. július 04. 19:52
Ez a felszólítás biztosan jó fordítás? Mert ha igen, akkor a natocsúcson leszólítják öket.
alenka
2023. július 04. 09:27
Fuuuuu.....most gyűjt Ukrajnának az egész világ....kapják be
zavulon
2023. július 04. 07:32
Adj kölcsön vagy pofánbaxlak!
mai nap
2023. július 04. 07:20
Miért néz úgy ki minden ukrán kormánytag, mintha egy gengszterfilmből lépett volna ki?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!