Kiszabadítják kommunista betonszarkofágjából a beregszászi zsinagógát

2022. február 18. 19:11

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken bejelentette, hogy Magyarország és Ukrajna közösen felújítja az egykori beregszászi nagyzsinagógát, a város főterének egyik meghatározó épületét.

2022. február 18. 19:11
null

A rekonstrukció kezdetét a helyszínen bejelentve Magyar Levente aláhúzta, hogy elérkezett az a történelmi pillanat, amelyben kevesen bíztak – elbontják azt a betonszarkofágot, amelybe a múlt század hatvanas éveiben gyakorlatilag bezárták a XIX. század végén épült impozáns nagyzsinagógát, amikor művelődési házzá alakították át.

Sorsközösségben élnek a Kárpát-medence népei

Kiemelten fontos lépésnek nevezte a projekt megvalósítását abban a folyamatban, amelynek során „mi, Kelet-Közép-Európában sorsközösségben élő népek – magyarok, ukránok, zsidók és mások – minden nap megpróbálunk visszaszerezni valamit abból, amitől a XX. század megfosztott bennünket az identitásunk és kultúránk terén”.

– fogalmazott, ezért „legelemibb kötelességünk emlékük fizikai maradványainak tiszteletteljes megőrzése”.

Kárpátalja legjelentősebb kulturális beruházása lesz a beregszászi

Kárpátalja legjelentősebb kulturális beruházása 2019-ben a színháztér balesetveszélyes boltozatának stabilizálásával és épülettörténeti kutatásokkal indult. A kivitelezési munkálatok 2023-ban kezdődnek meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Beregszászi Városi Tanács kezdeményezésére Magyarország kormányának finanszírozásával és a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal támogatásával.

A tervek szerint 2024 végén nyílhat meg a felújított zsinagóga és a hozzá szervesen kapcsolódó új szárny alkotta kulturális közösségi tér.

Ukrajna aktuális biztonsági helyzetéről szólva Magyar Levente kijelentette, hogy „a világ vezető hatalmai újfent politikai játszótérként kezelik térségünket”. Mint fogalmazott, a mai eseménnyel is „azt üzenjük a nagyhatalmaknak: ha már muszáj, lezáratlan XX. századi konfliktusaikat máshol és másképpen rendezzék, és hagyjanak bennünket békésen építkezni”.

„Mutassuk meg a világnak, hogy az erő az alkotásban és nem a rombolásban, az összefogásban és nem az elkülönülésben, az egymással szembeni nagyvonalúságban, nem pedig rövidlátó szűkkeblűségben rejlik” – zárta gondolatait a parlamenti államtitkár.

Az ukrán kormányzó is köszönetet mondott a magyarok segítségéért

Viktor Mikita, Kárpátalja megye kormányzója válaszbeszédében köszönetet mondott azért a rendkívül fontos támogatásért, amelyet Magyarország nyújt Ukrajnának a jelenlegi nehéz időszakban. Az új kulturális központ növeli a térség turisztikai vonzerejét, ezért

a megye vezetése nagyra értékeli a magyar részről érkező partneri segítséget, és támogatja a folytonos párbeszédet.

Magyar Levente Beregszászon találkozott a KMKSZ elnökségével, majd Munkácsra látogatott, ahol megtekintette a 2021 júniusában kormánytámogatással kialakított Munkácsy Mihály Magyar Házat. Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Magyarország a béke megőrzésében érdekelt, „hiszen építkezni, történelmi értékeket helyreállítani, elpusztult közösségek emlékét ápolni a zsinagóga felújítása által csak egy békés környezetben lehet”.

Magyar Levente azt is bejelentette, hogy Magyarország biztosítja a Beregszászi járási Makkosjánosi község határában épülő első kárpátaljai hulladékfeldolgozó befejezéséhez szükséges hárommillió eurós pénzforrást.

(MTI)

Fotó: MTI/Nemes János

Összesen 112 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Deansdale
2022. február 19. 09:45
Kíváncsi vagyok Izrael hány keresztény templom felújítását pénzelte eddig, főleg a határain kívül.
Parm
2022. február 19. 09:18
Magyar iskolát mikor épitenek Beregszászon?
polnemkor
2022. február 19. 07:40
Jó lépés. Gesztus a zsidóság felé és az ukrajnai politika is csak megköszönheti. Várom a 444 hvg magyarhang telex index 24 valaszonline atv rtl milyen támadnivalót találnak majd rajta.
syphax
2022. február 19. 05:30
Ha "magyar zsidók" kezébe kerül az ügy..minden rendben lesz--leginkább PÉNZ LESZ RÁ DÖGIVEL, AMENNYI CSAK KÖLL,,SŐT MÉG TÖBB IS! HA NETÁN ÁTKERÜLNE UKRÁN VAGY AMERIKAI ZSIDÓKHOZ, NOS, AKKOR MÁR NEM LENNÉK MINDEBBEN OLYANNYIRA BIZTOS!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!