Bill Gates: Csak 2022 végén térhetünk vissza a normális kerékvágásba

2021. március 26. 10:51

A milliárdos szerint csak jövő év végére jutnak el a vakcinák a fejlődő országokba.

2021. március 26. 10:51
null

A védőoltásoknak köszönhetően valamikor a jövő év, azaz 2022 végén térhet vissza az élet a normális kerékvágásba Bill Gates szerint. A Microsoft-alapító filantróp erről a lengyel Gazeta Wyborcza című lapnak adott interjúban beszélt, írja a HVG.

Hozzátették: Gates „hihetetlen tragédiának” nevezte a járvány miatt kialakult egészségügyi válságot, amelyben az egyetlen jó hírt az oltások jelentik szerinte. Ugyanakkor a vakcinák nagy mennyiségben feltehetően csak az idei év végére jutnak el a fejlődő országokba, ami azt is jelenti, hogy ezért szerinte csak 2022 végére térhet vissza minden a normális mederbe.

A portál emlékeztetett, hogy Bill Gates és a felesége, Melinda Gates a nevüket viselő alapítványon keresztül eddig legalább 1,75 milliárd dollárt adományozott a járvány elleni globális küzdelemre. A pénzből vakcinák, diagnosztikai módszerek és lehetséges gyógymódok kifejlesztését is támogatták, írják.

Fotó: MTI

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lhotx
2021. március 26. 20:53
20 éve mondom: ez az ember már semmiféle normalitás ügyében nem szólalhat meg. Már az ezredforduló előtt közveszélyes őrült volt. Mostanra csak rosszabb lett. Ő bizony -- a NAGY GLOBALIZÁTOR.
Palmimi85
2021. március 26. 18:22
Te csak tudod, hiszen te voltál az egyik főkolompos! Van, aki még hisz neked vagy benned? Egyre kevesebb ilyen van... Szólj szarosgyurbának, hogy a pénzén ne utaztassa, hanem oltsa a leszakadt kontinensek - országok lakóit! Lagalább tenne életében valami jót is, meg Bill fiú, ezt te is megteheted! Van már elég pénzed.
Hesperia
2021. március 26. 14:24
Leszarom a fejlődő országokat. Magyarországon a nyárra meglesz a kellő átoltottság. Ennyi.
NeMá
2021. március 26. 12:23
Több okos embertől olvastam, hogy Magyarokon bukott meg a nagy terv! Zabosak a fiuk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!