Az Apple háromhetente vásárol fel új céget

2021. február 24. 08:24

Az elmúlt hat év során a techcég körülbelül száz céget szerzett meg.

2021. február 24. 08:24
null

Tim Cook vezérigazgató tette nyilvánossá azt az adatot, amely szerint az Apple az elmúlt 6 évben körülbelül 100 céget vásárolt fel. Ez gyakorlatilag három- illetve négyhetente egy új vállalatot jelent. Cook azt mondta, hogy a felvásárlások célkeresztjében a technológia és a tehetség állt.

Van itt minden

Az elmúlt évtizedben az Apple legnagyobb felvásárlása a Beats megszerzése volt. A fejhallgatókat gyártó vállalatért akkor 3 milliárd dollárt fizettek.

A fenti viszont különleges eset. A techóriás ugyanis általában inkább kisebb tech-vállalatokat vásárol, hogy aztán beépítse az innovációikat a saját termékeibe. Jó példa erre a PrimseSense, amelynek a technolólgiája szolgáltatja az alapot az Apple FaceID-hez. 

Ezen felül elmondható, hogy az Apple befektetései és felvásárlásai a mai napig nagyon változatosak. Tavaly például több mesterséges intelligenciával foglalkozó céget is felvásárolt, de beszállt a versenybe a virtuális valóság és a podcast területén is.

Van miből

Az Apple idén minden idők legnagyobb bevételét generálta, miután 2021 első negyedében 111,4 milliárd dollárt hozott. A cég emellett már 2 billió dollárt ér, szóval mindent egybevetve könnyű dolga van felvásárlásügyben.

A tőkebőség ellenére a techcég a mai napig válogatós azzal kapcsolatban, hogy hova teszi a pénzét. Például, amikor 2013-ban Elon Musk, a Tesla alapítója megkereste Tim Cookot, hogy vásárolja fel az elektromos autókat gyártó cégét, Tim Cook nem élt a lehetőséggel.

Összehasonlításképpen tehát az Apple valójában sokkal visszafogottabb a versenytársaihoz viszonyítva. A fentebb említett Beats-felvásárlás ugyanis kvázi eltörpül ahhoz a 26 milliárd dollárhoz képest, amit a Microsoft a LinkedInért fizetett. Sőt, az Apple tíz legnagyobb felvásárlása sem tenné ki az előbb említett összeget.

Kép forrása: AFP, Miguel Medina

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!