Szíria: a polgárháború legsötétebb éve

2015. március 12. 16:12

A háború nyomorba taszította a lakosság 80 százalékát, húsz évvel csökkentette a várható élettartamot, és több mint 200 milliárd dollárnyi kárt okozott a gazdaságnak.

2015. március 12. 16:12

A tavalyi volt a szíriai polgárháború legsötétebb éve – olvasható egy emberi jogi szervezetek által csütörtökön kiadott jelentésben, amelyet 21 jogvédő szervezet állított össze.

 
- Ha megnézik a mutatókat, amiket elemeztünk, több volt a gyilkosság és a bombázás, egyre többen hagyják el otthonukat, és rengeteg ember szorul humanitárius segélyre – mondta az Oxfam tanácsadója, Daniel Gorevan.
 
A szakemberek szerint részben a nemzetközi közösség a felelős ezért, mert nem tudta megfelelően kezelni a humanitárius katasztrófát.
 
- Arra a következtetésre jutottunk, hogy a Biztonsági Tanács határozatainak célkitűzései lényegében megbuktak, vagyis az, hogy nagyobb védelmet és segítséget nyújtsanak az embereknek Szíriában – tette hozzá a szervezet munkatársa.
 
A szíriai polgárháború következtében a világ legnagyobb menekültválsága alakult ki napjainkra. A menekültek száma elérte a hárommilliót, többségük a szomszédos országokban keresett ideiglenes otthont. Szíriában pedig belső menekültek további milliói élnek.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2015. március 12. 16:42
http://cdn.acidcow.com/pics/20150310/acid_picdump_26.jpg :)
Locassen
2015. március 12. 16:26
De hát végül is ez volt a cél nem? Egy Irán- és oroszbarát ország destabilizálása és polgárháborúba taszajtása...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!