Nem kérnek a lakók a rájuk kényszerített útépítésből Pestszentlőrincen

2020. június 23. 12:21

A lakók akaratának ellenére keresztülviszi a 18. kerület DK-s vezetése az útépítést a Flór Ferenc utcában, a Péterhalmi-erdő szomszédságában. Miközben május végén még javában zajlott az utca lakóinak írásos nyilatkoztatása a beruházásról, a kormányhivatalban megindult az eljárás az építkezés előkészítésére. A lakók diktatórikus fenyegetésre panaszkodnak, sokan a magántulajdonukat féltik. Riportunk.

2020. június 23. 12:21
Konopás Noémi
Konopás Noémi

„Mint az egyszer már eltűnt ’89 előtti rendszer, úgy ignorálja az utcában lakók véleményét a 18. kerület DK-s vezetése. Irritáló, szemet csípő, szó szerint fáj”– mondja a Mandinernek Dani Gabriella, egy az utcában ingatlannal rendelkező jogásznő annak kapcsán, hogy a Pestszentlőrinc-Pestszentimrét irányító szivárványkoalíció a Péterhalmi-erdőt észak-keletről ölelő Flór Ferenc utca teljes szakaszát a kerület kormányhivatalának hirdetménye szerint forgalomba helyezik.

„Teszi ezt úgy a kerület önkormányzata, hogy bár többször írásban is megígérte, hogy amennyiben a lakosság elutasítja az útépítést, akkor elállnak a beruházástól. Láthatóan nem ez történt, a lakók véleményét csak színjáték-szerűen kérték ki” – hangsúlyozza Dani Gabriella. 

Az elmúlt napokban a sok eső megtette hatását: a zöldnek ritkán látott árnyalatában harsog a 200-250 hektáros egybefüggő, a fővárosi tüdő jobb lebenyének is nevezett Péterhalmi-erdő. Ezt a zöld rengeteget jobbról határoló 1,3 kilométeres földutat helyezik forgalomba. „A döntést a hirdetmény kifüggesztését követő tizenötödik napon kell közöltnek tekinteni. Döntésem a közléssel végleges, ellene államigazgatási úton további fellebbezésnek helye nincs” – áll félkövérrel szedve a 18. kerületi kormányhivatal az építési engedélyezéssel kapcsolatos döntés meghozataláról szóló, május 22-i hirdetményében.  

A döntést – a 2016. évi CL. az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény (Ákr.) hirdetményi közlésének rendelkezése szerint a hirdetmény kifüggesztésével kell az ott élők tudomására hozni. A kifüggesztés napjáról is határozott a kormányhivatal: május 25-től június 9-ig kell elhelyezni a hirdetményt. Ekkor azonban még javában élt nemcsak a különleges jogrend, de a járványhelyzet is, így

„a járvány miatt az ügyfelek elől lezárt hivatalban a lakóknak esélyük sem volt arról tudomást szerezni vagy ellene tiltakozni”

– tudjuk meg egy neve elhallgatását kérő érintettől. 

Az egyelőre érintetlen Flór Ferenc utca

 

Ellenzékben még „környezetrombolással” sokkolták a lakókat

„Ha 2015-ben az akkori ellenzék nem kezd pánikkeltésbe, a Flór Ferenc utca ma térkővel burkolt sétálóutca lenne” – mondja lapunknak Galgóczy Zoltán, a kerület fideszes önkormányzati képviselője. Öt évvel ezelőtt ugyanis az előző ciklus vezetése is szerette volna szilárd burkolattal ellátni az útszakaszt, ám a mostani vezetés – akkor ellenzékben – egészen más véleménnyel volt a projektről. „Az akkori ellenzék 2015-ben nemcsak azt mondta, hogy nincs szükség szilárd burkolatú útra, hanem azzal riogatta az ott élőket, hogy autós forgalomnak kívánjuk megnyitni az erdőszéli földutat” – fejti ki Galgóczy. Mint mondja, a pánikkeltésbe keményen beszállt a szerinte függetlennek messziről sem nevezhető Lőrinci Magazin is, azt állítva 2015. április 27-én megjelent cikkében, hogy „ahol eddig a gyerekek szabadon szaladgálhattak, a kertek végén virágzó bokrok nőttek, most a sivár aszfalt és az autók zaja a várható jövőkép”. Azóta 180 fokos fordulatot vett az akkori ellenzék, most

az ott élők beleegyezése nélkül valósítanák meg a projektet,

s a lakók sem tudják, hogy autók, vagy gyalogosok fognak-e majd áthaladni az utcán – teszi hozzá a kerület politikusa.

Mint Galgóczy megemlíti, az itteniek jelentős része egyébként – az akkori ellenzéki pánikkeltést megelőzően – egyetértett a térkövezéssel, hiszen nyáron elviselhetetlen az utcában a por, ősszel meg a sár, de annyira felhergelték Szaniszlóék a lakosságot, hogy nem hittek az ő szavuknak.

Az elmúlt napok esőzése nyomott hagyott az utcán

 

A pánikhangulatra 2015. májusában Galgóczyék lakossági fórum összehívásával reagáltak. Ám hiába bizonygatták a szerinte ellenzéki riogatásra felült összegyűlteknek, hogy nem lesz átmenő forgalom, csak sétálóutcát szeretnének,

nem tudták meggyőzni az ott élőket.

„Hiába mondtuk, hogy a Péterhalmi-erdő Pest legnagyobb egybefüggő erdőterülete, ott autóforgalmat megnyitni nemcsak környezetvédelmi szempontból, de politikailag is elfogadhatatlan lett volna”. Bár a lakossági fórumon felajánlották, hogy akár írásba is adja az akkori polgármester, hogy nem lesz autós forgalom az érintett szakaszon, a lakók azt mondták, akkor lennének nyugodtak, ha minden maradna a régiben. „Nem akartunk a lakók akarata ellenére cselekedni, így a pályázati projektből kivettük a Flór Ferenc utca leburkolását” – szögezi le.

Miután döntöttek, hívták össze a lakossági fórumot

A tavaly ősszel megválasztott önkormányzatnak nem voltak ilyen aggályai: a lényeges dolgok ugyanis még azelőtt eldőltek, hogy az itt lakókat tájékoztatták volna, avagy kikérték volna a véleményüket. Ez év február 27-én összegyűlt ugyanis a képviselőtestület, és 20 igen szavazat és egy tartózkodás mellett úgy döntött, hogy benyújtja az útépítés megvalósításához szükséges pályázatot. Vagyis igénybe veszik a kormány 1136/2018 (III.26.) számú határozatában rögzített, a földutakra fordítható állami támogatást: a Flór Ferenc utca burkolásának félmilliárdos költségét 300 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatásból oldják meg. 

Miután megszületett az erről szóló önkormányzati döntés, hogy ne érje szó a ház elejét, „Nagy Károly, a körzet momentumos önkormányzati képviselője a saját Facebook-oldalán hirdette meg a lakossági fórumot a témában, a döntés utáni időpontra, március 3-ra. Az önkormányzat hivatalos kommunikációs felületein ennek akkor nem volt nyoma” – mondja lapunknak egy neve elhallgatását kérő Flór Ferenc utcai lakos.

„Hivatalos közlés nincs, csupán a közösségi oldalról tudunk meg véletlenül információkat, mi ez, ha nem a lakók hülyének nézése?”

– teszi fel a kérdést Dani Gabriella, aki szerint „ha az önkormányzat a lakók akarata ellenére, előkertjüket elvéve, hozna létre egy utat, akkor az a legkevesebb, hogy precíz nyilvántartás alapján a pontos részletek ismertetése mellett nyújt minden egyes tulajdonosnak tájékoztatást tértivevényes levélben”. Szerinte az építési munkálatokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást közjegyző előtti hiteles eljárással kellett volna lebonyolítania az önkormányzatnak. 

A fórumon, majd ezt követően írásban is a momentumos Nagy nem csak azt ígérte meg egy, a saját közösségi oldalán elhelyezett posztban, hogy nem lesz aszfalt, sem átmenő forgalom, hanem azt is, hogy ha a közvetlenül érintett lakók több mint a fele nem ért egyet az új tervekkel, akkor nem valósítják meg a beruházást.

„Közös ügyeinkről közösen döntünk” címmel március 9-én Nagy az alábbiakat posztolta: „A Flór Ferenc utca egy kiemelt szakasz, hiszen az erdő közelsége, valamint a kertváros hangulata azt kívánja meg, hogy átmenő forgalom ne valósulhasson meg az utcában. A terveink tehát egy sétányról szólnak, amely nem aszfalt borítású. De ez csak abban az esetben valósulhat meg, ha erről valamiféle konszenzus alakul ki. Tehát ha a lakosok több mint a fele arról nyilatkozik, hogy nem szeretné az új terveket, akkor nem fogjuk megvalósítani ezt a félmilliárdos beruházást.” Az erről szóló poszt június 21-én délután szőrén-szálán eltűnt a képviselő oldaláról, ám egy szemfüles érintett mentette a posztot, itt látható:

Fenyegető és jogilag támadható polgármesteri levél

Május 18-án, tehát közel három hónappal azt követően, hogy a képviselő-testület döntött, hogy benyújtja az útépítés megvalósításához szükséges pályázatot, Szaniszlóék kiküldtek egy levelet az utcában lakóknak, amelyben arra kérik az érintetteket, hogy postafordultával nyilatkozzanak – de csak abban az esetben válaszoljanak, ha nem támogatják a beruházást.

Ekkor azonban már csaknem két hónapja megindították az útépítés engedélyeztetését a 18. kerületi kormányhivatalban. Ebben a levélben a polgármester arról is tájékoztatott, hogy „ha a Flór Ferenc utca útépítése nem kapja meg az útépítéssel érintett ingatlantulajdonosok többségi támogatását, akkor későbbiekben az önkormányzat már csak saját forrásból tud utat építeni, melynek költségét az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 28. paragrafusa 2. bekezdése alapján részben vagy egészben az érintett ingatlanok tulajdonosaira átháríthatja. Ebben az esetben a hozzájárulás mértékéről és a megfizetés módjáról az önkormányzat képviselő testülete hatósági határozatban dönt.”

„Jogilag támadható ez a levél”

– szögezi le Dani Gabriella, aki szerint egyenesen nevetséges, hogy azt állítják, útépítési kötelezettség van, tehát ha most nem lesz leburkolva a Flór Ferenc utca, akkor azt a lakóknak kellene finanszírozniuk. „Ez nem más, mint diktatórikus fenyegetés, nem megengedhető ez a zsarolás az önkormányzat részéről 2020-ban” – hangsúlyozza, majd hozzáteszi: az ott lakók többsége idős, „nyilván megijednek, hogy a kis nyugdíjukból kell majd felépíteni az utat, inkább beleegyezik az új útba”. 

Galgóczy azt mondja: „Az önkormányzat minden áron le akarja hívni az ingyenpénzt, még akkor is, ha a lakók nem szeretnének utat, arról azonban nem ír a polgármester, hogy ez autós forgalomnak megnyitott szakasz, vagy sétálóutca lenne. Az pedig, hogy a költségek lakókra hárításával fenyegetik az ott élőket, egészen egyszerűen elfogadhatatlan, a szóban forgó rész közterület, miért kellene a lakóknak fizetniük az útépítést.” Hozzátéve kifejti, nem tartja korrektnek, hogy a polgármester a levélben azt kéri, csak azok írjanak, akik nem támogatják a beruházást, szerinte ugyanis vannak olyanok, akik nem kívánnak állást foglalni, és azét nem írnak.

Dani Gabriella

olyan lakóról is tud, aki nem kapta meg a polgármester levelét, így ha akarna, sem tudna válaszolni.

Galgóczy tudomása szerint nemcsak a Flór Ferenc, hanem az olyan utca – például a Beremend – lakói is megkapták a levelet, amelyek nem is érintettek a beruházásban.

„Tehát az onnan nem visszajövő válaszokat is beszámíthatják igennek. Márpedig a Beremendben nagyjából annyian élnek, mint a Flór Ferencben.” Ezt támasztja alá az a tájékoztatás is, amit a lakók kaptak Nagy Károly momentumos politikustól, mely szerint 465 levelet küldtek ki 617 tulajdonosnak, a térképen is ellenőrizhetően mindössze alig több mint 90 lakás érintett közvetlenül. Dani Gabriella szerint ez is rendkívül inkorrekt, nyilván a nem érintettek nem küldik vissza a levelet, amit aztán az önkormányzat a beruházással egyetértésként könyvelhet el.

„Maradéktalanul” végre kívánják hajtani

Arról, hogy pontosan mennyi, az útépítést nem támogató levél érkezett, nem tájékoztatta az önkormányzat a lakókat, viszont, miközben május végén még javában zajlott az ott élők írásos nyilatkoztatása a beruházásról, a kormányhivatalban már március 27-én megindult az eljárás az építkezés előkészítésére, tehát a fórum, illetve az írásos szavazás csak színjáték volt – mondja a neve elhallgatását kérő érintett. Dani Gabriella azt is elmondta, nemcsak vele, hanem többekkel is előfordult, hogy amikor Nagy Károly momentumos képviselőtől a szavazás eredményéről érdeklődtek,

a politikus – válasz helyett – egyszerűen letiltotta őket.

Mindenesetre a nem szavazatokat Dani Gabrielláék összesítették, elmondása szerint az ott élők 88 százaléka elutasította a beruházást.

Ezt a következtetést engedi levonni az önkormányzat hivatalos Facebook-oldalára június 19-én kirakott poszt is: amelyben azt írják, az önkormányzatot a képviselő-testület február 27-én „meghozott döntése kötelezte a – mások mellett – a Flór Ferenc utca szilárd burkolattal történő ellátását célzó pályázat benyújtására. A pályázaton kerületünk megnyerte a szükséges forrásokat, ezért a határozatot maradéktalanul végre kívánja hajtani.” Hogy akkor miért volt szükség a május végi levélszavazásra, és a március 3-ra összehívott lakossági fórumra, arról nem szól a fáma.

Előkert az utcában

Telekhatárok és környezetrombolás

„Zöldnek nevezik magukat, miközben – megszámoltuk – 233 fát és 200 bokrot terveznek kiirtani, hogy megépüljön az az út, amit nem akarnak az ott lakók. És ebben nincsenek benne azok a növények, amelyeket az előkertekben gondoznak a lakók” – mondja lapunknak Dani Gabriella. „Mindannyian gondoztuk eddig a földút melletti zöldet is: csak mi például több tíz négyzetméternyi közterületet füvesítettünk a tavalyi csatornázás után, most ez is megy a kukába.”

Emellett

sok lakó a saját magántulajdonának megcsonkításától is tart.

„Több lakó telekhatára az önkormányzat álláspontja szerint belelóg az útba. Volt olyan hozzám fordult Flór Ferenc utcai lakos, aki azt mondta, harminc évvel ezelőtt így vették meg az ingatlant, az adásvételi szerződésük is megvan erről. Neki és azoknak is, akik hasonló cipőben járnak, azt tanácsolom: ha úgy érzik, hogy az önkormányzat ki akarja sajátítani a magántulajdonukat, mert utat kíván építeni, fogadjanak ügyvédet, hiszen ez innentől kezdve nem politikai, hanem jogi kérdés.” 

Az ügyről megkérdeztük Szaniszló Sándor polgármestert és Petrovai László alpolgármestert is. Afelől érdeklődtünk, hogy átmenő forgalmat terveznek-e az érintett szakaszon, és hogy megnyitják-e az autóknak az utat, vagy csupán sétálóutcát terveznek. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy szerintük valós veszély-e, hogy az ott élők előkertje is a beruházás áldozatául esik, és hogy mennyi fát és bokrot terveznek kiirtani az útépítés miatt. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy miért volt szükség a május 18-ai keltezésű, Szaniszló Sándor által jegyzett levélre, amiben arra kérik a lakókat, hogy azok küldjék vissza a levelet, akik nem értenek egyet a beruházással, hiszen már február 27-én képviselő-testületi ülésen döntöttek az útépítésről.

Választ egyelőre nem kaptunk, amint ez megtörténik, frissítjük a cikket.

Fotók: a szerző

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
T. Péter
2020. június 24. 10:16
Összekeversz dolgokat, itt az elbirtoklásról egyáltalán nincs szó, semmi köze a kérdéshez. A törvény (sőt, az alkotmány) lehetővé teszi, hogy ha a saját tulajdonod (amihez semmiféle elbirtoklás nem kell, simán effektive a sajátod, vetted) részben vagy egészben kell a köznek, akkor kisajátítás keretében, természetesen árán megvásárolva, de a közé lesz.
héttörpe
2020. június 24. 00:35
Szagol
héttörpe
2020. június 24. 00:35
Tehát a megválasztott önkormányzat dönt. Akkor hol a probléma? Ki milyet szakít, olyat szavol.
nempolitizálok
2020. június 23. 18:34
Lakópark lesz ott, az a nagy biznisz. Karácsony is hülyítette a zuglóiakat, hogy sötétzöld, aztán engedélyezte Zugló legnagyobb zöld területének beépítését. Igen rendes lakótelep van a helyén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!