Rogán: nem Járaira szabta az indítványt

2010. július 12. 18:38

A fideszes Rogán Antal szerint az új piaci szereplőket kívánta védeni azzal a módosító javaslatával, amely alapján a három éven belül alakult biztosítóknak nem kellene a banki különadót megfizetniük.

2010. július 12. 18:38

Az Országgyűlés hétfőn szavaz az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvényekhez benyújtott módosító indítványokról, köztük arról, amelyet a számvevőszéki és költségvetési bizottság nyújtott be azt követően, hogy Rogán Antal visszavonta a sajátját. A bizottsági indítvány szerint kikerülne az idei évre szóló bankadó hatálya alól a biztosítók egy köre, és könnyebb helyzetbe kerülne a Magyar Posta, a takarékszövetkezetek és az árutőzsdei szolgáltatók.

Rogán Antal az MTI kérdésére hétfőn azt mondta: a kivétel jogos, azért adta be a javaslatot, hogy ne teremtsenek újabb korlátot a piacra belépő biztosítók számára. Aláhúzta: az érintett biztosítóknak is fizetniük kell majd a különadót, ha tevékenységük nyereségesnek számít és túl vannak a belépési időszakon. Arra a kérdésre, hogy e szerint nem igaz az a vád, miszerint a Járai Zsigmond nevével fémjelzett CIG Pannónia Életbiztosítóra szabták volna az indítványt, azt mondta: ez egyáltalán nincs így.

A számvevőszéki és költségvetési bizottság indítványa leszögezi azt, ami szerepelt a korábbi Rogán-javaslatban is: nem kellene a három éven belül alakult (tevékenységi engedélyét első alkalommal 2007. június 1-jét követően megszerző) biztosítóknak a különadót megfizetniük.

A bankadót a javaslat alapján a következő hat biztosítónak nem kellene megfizetnie: CIG Közép-európai Biztosító Zrt., ERGO Életbiztosító Zrt., Genertel Biztosító Zrt., MKB Általános Biztosító Zrt., MKB Életbiztosító Zrt., Wabard. A módosító javaslat könnyebb helyzetbe hozza a takarékszövetkezeteket: azok a hitelintézetek, amelyek 2009. december 31-én fiókjaik legalább 15 százalékát olyan településen tartották fenn, ahol az állandó lakosok száma ugyanebben az időpontban nem haladta meg a négyezret

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyg
2010. július 13. 06:39
Szerintem az indítvány jogos, nem várható el az újonnan (ráadásul a válság környékén) alakult vállalkozásoktól, hogy különadót fizessenek. Nem adót, mert azt nekik is meg kell fizetni, hanem különadót.
states
2010. július 12. 21:46
Ha ilyen szocitipusú ócska mutyikkal égetik magukat, hetek alatt oda a bizalom, Domokos költségtérítése után ez már a második kínos ügy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!