Józan ész és mesterséges intelligencia – Öt állítás az „AI-forradalomról”

2023. augusztus 10. 05:53

A mesterséges intelligenciából valódi mánia lett, ami jogosan tesz bennünket gyanakvóvá. A technológiát és annak jelentőségét ettől még nem lehet megkerülni – hogyan viszonyuljunk hát hozzá gondolkodó emberként és konzervatívként?

2023. augusztus 10. 05:53
null
Böszörményi-Nagy Gergely
Böszörményi-Nagy Gergely

A globális nyilvánosság a mesterséges intelligencia (AI) lázában ég. A téma népszerűsége és ellentmondásossága egyes konkrét fejlemények – elsősorban a ChatGPT megjelenése – nyomán elérte azt a szintet, amikor az átlagember már nem pusztán kíváncsi rá, de saját véleményét is megformálja róla. Többnyire érzelmi alapon. Ez természetes – tudjuk, hogy a bombasztikus (vagy annak tűnő) technológiai újításokat (mint amilyen a maga idejében a vasút, a villanyáram, a léghajó vagy a televízió volt) legalábbis a sajtó létezése óta indulatos viták, olykor tömeghisztéria övezi. Az újítások egy része beváltja a reményeket, mások elbuknak, sőt nevetségessé válnak. Nem tudjuk, mit gondolunk majd erről a technológiáról öt, tizenöt vagy ötven esztendő múlva, amellett azonban nehéz érvelni, hogy nem lesz a jövő egyik fontos építőköve. Hogyan viszonyuljunk hozzá gondolkodó emberként és konzervatívként?

I. Ez mánia, legyünk szkeptikusak

A népszerű mániáktól érdemes mindig óvakodnunk. Charles Mackay skót haditudósító már 1841-es klasszikusában (Extraordinary Popular Delusions and the Madness of Crowds – kivételesen népszerű tévedések és a tömegek őrülete) megfogalmazta, hogy „az emberek mindig gyorsan és csordában őrülnek meg, ám csak lassan és egyesével térnek magukhoz”. A kultúrtörténetben egymást követik a mániák, az adott időben és helyen befolyásos csoportok vakhite által fújt gazdasági buborékok – amilyenek a 17. századi holland tulipánmánia vagy legutóbb a metaverzum voltak (utóbbiból néhány hónap alatt szerettek ki a nagybefektetők, sőt saját kitalálói is).

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!