A digitalizáció felszabadítja a lelket

Nem elérnünk, hanem túlszárnyalnunk kell az unió fejlettségét – szlovák közgazdász a Makronómnak

2018. november 5. 14:08

A rendszerváltás óta eltelt idő sikertörténet a visegrádi országok számára, amelyek folyamatosan zárkóznak fel az unióhoz. A külföldi tőkének és a félmilliárd fős uniós piacnak köszönhetően a visegrádi országok ma Németország, a világ második legnagyobb exportőrének fő beszállítóivá váltak, ami nagy elismerés. A jövőbeli sikerekre azonban a múltbéli sikerek nem jelentenek garanciát, mivel a világgazdaság változásai folyamatosan gyorsulnak. A robotizáció felszabadítja az emberek lelkét, de ehhez jobb oktatás kell Vladimir Vano szerint. Interjúnk.

Vladimir Vano a Central NIC Nyrt. közgazdásza, kommunikációs főnöke 2017 decembere óta. Az ezt megelőző húsz évben a bankszektorban, kutatási területeken, a tanácsadásban és a médiában is megfordult. Három éven át volt a leggyakrabban idézett szlovák közgazdász, mivel a nemzetközi média gyakori vendégének számít. A szlovák pénzügyminiszter és a miniszterelnök-helyettes tanácsadója, a bécsi Volksbank AG kutatási részlegének vezető elemzője volt. 

*

Hogy ítéli meg az elmúlt közel három évtizedet gazdasági szempontból a visegrádi országokban? 

Annak ellenére, hogy a legsúlyosabb globális válságon mentünk keresztül 2008-2009-ben, a visegrádi országok gazdasági növekedése az egész EU-ban végig a legjobbak közé tartozott. A gazdasági rendszerváltoztatás elmúlt negyedszázada ez alapján sikeres volt.

Azonban el kell ismerni azt is, hogy nagyon nehéz időszak volt ez a társadalom egyes csoportjai számára a szükséges reformok miatt. A rendszerváltoztatás óta eltelt kevesebb mint három évtizedben a gazdaságban a parancsgazdaságról a piacgazdaságra való átmenet, a politikában pedig a szovjet megszállástól a teljes jogú uniós tagokká válás folyamata sok embernek rendkívüli sokkot jelentett. És bár ezek is óriási változások voltak, a jövőben a világ változása még tovább gyorsul, amire fel kell készülnünk.

Lehet, hogy történelmi léptékkel gyors változásokról beszélünk, de a munkájából élő ember számára az átmenet nagyon is hosszúnak és fájdalmasnak tűnt. A folyamat vége a lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki szerint az, hogy mára országaink a külföldi tőkétől függő országokká váltak.

Számos közgazdasági tanulmány elemzi a közép-kelet-európai országok gazdasági teljesítményét. A visegrádi országok az elmúlt 25 évben átlagosan gyorsabban növekedtek, mint a régebbi uniós tagok.

A sikeres átmenet és a nyugatinál gyorsabb gazdasági növekedés hatására fokozatosan felzárkózunk az uniós átlaghoz

az egy főre jutó gazdasági teljesítményben (egy főre jutó GDP-t tekintve, vásárlóerő paritáson). Még ha az életszínvonal lassabban is javul, a teljesítménybeli felzárkózás folyamatos.

A gazdasági függésünk pedig kifejezetten előnyös is lehet számunkra. A külföldi kereskedelem olyan tevékenység, amely minden résztvevőnek kedvez, ezt nem csak a nemzetközi kereskedelem elmélete állítja, hanem a gyakorlatban is látszik. Ha egy másik ország nálunk versenyképesebben állít elő egy terméket, azaz versenyképességi előnnyel rendelkezik, akkor neki kell termelnie, mert ez a termelőnek és a vevőnek is kedvező. A kereskedelem mindannyiunknak előnyös, építenünk kell rá.

Ennyi lenne a siker titka? Minek köszönhetjük még a felzárkózási sikert? 

Térségünk nagyon sikeresen illeszkedett be az európai gazdaságba.

Ezt egyrészt épp a külföldi tőkének köszönhetjük. Ha egy országba több külföldi tőke (FDI) áramlik be, ez kutatások szerint gyorsabb gazdasági növekedéssel jár együtt a fogadó országban. Márpedig negyven évnyi kommunizmus után másra sem volt szükségünk: nem csupán technológiánk nem volt, de tőkével sem rendelkeztünk. A technológia és a tőke hiánya miatt az életszínvonalunk is alacsony volt.

Ezt a tudást és tőkét a semmiből megteremteni biztosan nem lehetett volna. Ezt csak kölcsönkérni vagy importálni lehetett (amiben az uniós források is segítettek a strukturális alapok révén). Az uniós pénzügyi alapok nagyon fontos szerepet játszanak térségünk országainak állami beruházásaiban is.

A külföldi tőke mellett mi a másik sikertényező?

A második pillér az, hogy tagjaivá váltunk a félmilliárd főt számláló közös uniós piacnak. A szlovák export több mint ötöde Németországba irányul, a magyarnak több mint a negyede, a cseh kivitelnek pedig több mint a harmada. Ahhoz a Németországhoz kapcsolódunk nagyon szorosan, amely a világ második legnagyobb exportőre Kína mellett. Remélem érzékelhetők az arányok: a német export úgy veszi fel a versenyt a kínaival, hogy a német lakosság töredéke a kínainak, kínai szemmel szinte láthatatlan. 

Németország az egész európai gazdaság motorjává vált,

a mi régiónk pedig sikeresen illeszkedett be ebbe a német, exportorientált gazdasági modellbe. Ez nagy elismerés a visegrádi gazdaságoknak

és azt jelenti, hogy kiváló, megbízható munkát végzünk. A visegrádi termékeket azokba a német termékekbe építik be, amelyek világszerte a minőségükről ismertek. 

Újabban már Dél-Európa aggódik amiatt, hogy a közép-európai országok, köztük Magyarország elszívja a befektetéseket és az ipari termelő kapacitásokat.

Mert a tőkebeáramlás és a kereskedelem ennyire jól működik a visegrádi országok szempontjából. 

Ugyanakkor ne tegyünk úgy, mintha ingyenebédet kapnának a visegrádi országok. Magyarországon a külföldi tőke nem csak hozta a jólétet, hanem vitte is azt. 

Való igaz, hogy ha egy külföldi befektető beruházást hoz országainkba, akkor azért cserébe elvárja, hogy külföldre vihesse az osztalékot, a profitot és a tulajdonosi jövedelmeket, de ez teljesen érthető és logikus. 

Ha én egy részvényt veszek a budapesti tőzsdén, akkor pénzt adok egy magyar cégnek, de csak azért, mert remélem, hogy jól járok és a papír szép hozamot fizet.

A tőke tehát megkapja jutalmát, de a régió országai is, mivel a térségben korábban nem volt tőke.

Ha tőkét kapunk, akkor ráadásul technológiai tudás is érkezik, a magyar gyárat megvásárló német befektető a német pénz mellett német tudást is hoz a gyárba. Ez segítette a gyors felzárkózásunkat Nyugat-Európához.  

Problémát jelent azonban, hogy a felzárkózásunk lassul. Bár sikeres lépéseket tettünk az uniós felzárkózáshoz, mára a visegrádi országok elértek egy nagyon magas szintet.

Ezen a szinten minden egyes további felzárkózási lépés megtétele egyre nehezebbé válik.

Emiatt el kell kezdenünk más, új felzárkózási stratégiákat és utakat keresni, amelyek a jövő digitalizált, globális gazdaságában is biztosítják a sikert. A világ nagyot változott, önmagában a tőkebeáramlás már nem biztos, hogy a jövőben elég lesz a jólét növeléséhez.

Mi kell még ahhoz, hogy a beáramló tőkét a visegrádi emberek érezhető gazdagodásának szolgálatába állíthassuk?

A munkaerőt és a cégeinket is fel kell készíteni a digitális jövőre. Ehhez innovációk szükségesek, amihez pedig a tőkepiac fontosságát kell hangsúlyozni. Az erős tőkepiac rendkívül fontos az új, innovatív ötletek támogatásában. Az USA-ban a technológiai innováció mögött ott van a jól működő tőkepiac, ami pénzt tesz az újító ötletek mögé, és lehetővé teszi azok finanszírozását. Sok ötlet elbukik, de 7-10 év múltán számos sikertörténet is születik. A szilícium-völgyi ötletekből világméretű vállalatok jöttek létre.

Ha szeretnénk, hogy nálunk is legyen támogató és innovatív környezet startupok és az innovátorok számára, akkor meg kell alapoznunk ezt egy jól működő tőkepiaccal. Olyan tőke kell, amely hajlandó befektetni a kockázatos, de magas potenciális megtérülésű projektekbe.

Ön említette a versenyképességi előnyöket. Ha nem akarjuk passzívan elfogadni a mindenható piac (a gyakorlatban a nálunk gazdaságilag erősebb és fejlettebb országok) által ránk kimért versenyelőnyöket, hogyan hozzuk létre mi magunk a saját versenyképességi előnyeinket?

Először is

nem azt kell megcéloznunk, hogy az EU fejlettségi szintjét elérjük, hanem azt, hogy túlszárnyaljuk az uniós szintet.

A gazdaság digitális jövőjében ehhez az emberi tudástőke lesz a legfontosabb erőforrás. Oktatás, oktatás, oktatás. A kulcs az, hogy az oktatási rendszereink képesek-e az átalakulásra, a reformra, a változásra. Ez dönti majd el, hogy lesz-e új versenyképességi előnyünk, nem más.

Aki nem tanul, annak a robotok pedig elveszik a munkáját. Ilyen lesz az új világ?

Kérdéses, hogy az új, digitális világ hogyan érinti majd a munkapiacot. Láttunk már folyamatos átalakulást a munkapiacon a korábbi generációk idején is. Számos szakma van, amely korábban nagyon fontos volt, rengetegen végezték, de már nem is léteznek és senkinek nincs szüksége rájuk. De e szakmák – például a hivatásos gépírás – kivezetése fokozatos volt.

Korábban minden vállalatnál és hivatalnál számos gépíróra volt szükség, mert ők tudták, hogy hogyan kell gyorsan és hatékonyan bánni az írógéppel. Az emberek többsége tollal írt, majd egy szakember legépelte a szövegeket. Manapság mindannyian a saját magunk gépírói és asszisztensei vagyunk, mégsem látjuk az állásukat vesztett éhező gépírók tüntetését. A változások fokozatosan történnek.

Robotoljanak a robotok!

A robotok először a manuális, kétkezi, megerőltető, unalmas, ismétlődő munkáktól szabadítanak meg minket.

A digitalizáció felszabadítja az emberek lelkét

és lehetővé teszi, hogy kreatívabb, érdekesebb feladatokkal foglalkozzanak, több értéket teremtsenek a munkájukkal. Ha a dolgozó kreatívabb munkát végez, akkor nagyobb értéket teremt, a fizetése is emelkedik és az életminősége is javul. 

De amikor a bérekről beszélünk, akkor a versenyképességet sosem felejthetjük el. Hogy a versenyképességet fenntartsuk, a munka költsége nem növekedhet gyorsabban, mint a munka termelékenysége. A technológia és digitalizáció ugyanakkor segíti majd a dolgozók termelékenységének növelését, mivel fejlődnek a dolgozók képességei is.

Ha modernebb technológiát adunk a dolgozónak, akkor hatékonyabban dolgozik és több fizetést kereshet. Ám amennyiben az életszínvonal gyorsabban növekedne, mint a termelékenységünk, akkor elveszítenénk a versenyképességünket. Ekkor a külföldi tőke tovább állna és máshol ruházna be.

Az emberek épp azért szenvedték meg az elmúlt évtizedeket, mert a termelékenységük gyorsabban nőtt, mint az életszínvonaluk. Ha nem a tőkét, hanem az embert helyezzük a gazdaságpolitika középpontjába, akkor ez az igazi versenyképességi probléma.

Az igaz, hogy önmagában a magas bérek nem jelentik azt, hogy probléma lenne a versenyképességgel. Nézzük meg Németországot, ahol a versenyképesség két tényezőre vezethető vissza: a munka költségére és minőségére (azaz termelékenységére). Ha a termelékenység, azaz a minőség igazolja a magas béreket, akkor a munkaadó értéket, értékes munkát kap a pénzéért.

Németország a magas bérei ellenére sikeres, a világ második legnagyobb exportőre. 

Ezt valóban nem az alacsony bérekkel érte el, hanem a termelékenységgel és a munka minőségével, illetve a gazdaság, azaz a cégek innovációs képességével. A gyorsan változó világban ahhoz, hogy a piacon maradjunk, folyamatosan innoválni kell és alkalmazkodni a fogyasztók pillanatok alatt megváltozó igényeihez.

A visegrádi országok jövőjét is olyan derűsen látja, mint a múltjukat?

Attól függ. Ébernek kell lennünk. Van egy univerzális tanács a befektetési világban, amely úgy szól, hogy a múltbéli teljesítmény nem garantálja a jövőbeli hozamokat. A múltnak sok esetben nincs biztos információtartalma a jövőre nézve.

Az, hogy az elmúlt 25 év nagyon sikeres volt, nem több egy történelmi ténynél és nem garancia arra, hogy sikeresek leszünk

a gyorsan változó, digitalizálódó jövőben. 

Fel kell készítenünk az embereket – az emberi tőkét – a jövőre. Vajon van előnyünk a régebbi uniós tagokhoz képest? Egyértelműen, ők a visegrádi országokkal szemben nem mentek végig az átmenet sokkján. Mi viszont már megtapasztaltuk azt, amikor a körülöttünk lévő gazdasági valóság pillanatok alatt teljesen széthullik, majd újjászerveződik.

A mi népességünk jobban fel van készülve erre a változásra, mint azok a nyugati országok, amelyek lakói még ma is a második világháború utáni aranykor stabilitásának hamis érzetében élnek. 

(Kép: Európa jövője)

 

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/32002