Marcin Piasecki

A magyar munkaalapú társadalom modellje a követendő irány – lengyel közgazdász a Makronómnak

2018. október 3. 15:43

A visegrádi országok a felzárkózás reményében beengedték a külföldi tőkét, de ez nem volt ingyen. Marcin Piasecki szerint a 2008-as válságban derült ki, hogy a tőkének igenis van nemzetisége, mivel a külföldi tulajdonú bankok gyorsan anyabankjaik segítségére siettek. Míg a kommunizmus bukása után a visegrádi országok mindenféle állami beavatkozást elvetettek, a nyugati országok minden eszközzel támogatták a hazai vállalatokat és innovációt. Nálunk is irányváltásra van szükség, amelynek a munkaalapú társadalom lehet az alapeleme. A lengyel közgazdász szerint ez végül a termelékenységet is emeli, így az új modellben folytatódhat térségünk felzárkózása a nyugathoz. Interjúnk.

Marcin Piasecki a lengyel Nemzeti Fejlesztési Alap alelnöke. Korábban Londonban a Citigroup elemzőjeként és a Kulczyk Investments kockázati tőkealap igazgatójaként, illetve Abu Dhabiban a térséget fejlesztő Mubadala befektetési társaságnál dolgozott. 

*

Hogyan ítéli meg a visegrádi országok elmúlt közel három évtizedét gazdasági szempontból?

Emberemlékezet óta a legjobb időszak volt ez. Bár kisebb eltérések vannak az országok között, de a rendszerváltáskor az egy főre jutó GDP még alig harmada volt a német szintnek országainkban, ma már viszont átlagosan az ötven százalékot is meghaladja. Azaz gyors felzárkózást láttunk.

De az is igaz, hogy ez a folyamat megtorpant. Sőt, úgy látom, hogy a hosszú távú növekedési alapokat feláldoztuk a rövid távú, 25 évnyi gyors növekedésért. Most nehézségeink is vannak abban, hogy miként járjunk tovább a felzárkózás útján. Korea vagy Japán is rendkívül gyorsan zárkózott fel a fejlett országokhoz, de náluk ez a lassulás, majd megtorpanás később következett be, akkor, amikor ők már sokkal közelebb jutottak az általuk „üldözött” országokhoz.

A megtorpanásra épp Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök talált magyarázatot, szerinte ugyanis a közép-európai országok függő gazdaságok. ​Morawiecki ezzel a francia közgazdász, Thomas Piketty és szerzőtársai munkáira utal, akik külföldi tulajdonú gazdaságoknak nevezik a visegrádi országokat.

Lengyelországban az ipari termelés felét külföldi tulajdonú cégek adják a statisztikák alapján, a lengyel export kétharmadát pedig nem lengyel, hanem valóban külföldi cégek állítják elő. Ráadásul az exportunk jelentős része valójában csupán a nemzetközi vállalatokon belüli „export”, azaz nem más vállalatok és más országok felé mutató, kifelé irányuló lengyel kivitel, hanem külföldi vállalatok cégen belüli ügyletei.

Rengeteg tőkét fektettek be a külföldiek Lengyelországban, aminek látjuk előnyeit, hiszen Lengyelországban a rendszerváltoztatás után súlyos tőkehiány volt, a tőkét pedig a külföld biztosította számunkra. De ez nincs ingyen, ma már látjuk a hátrányos hatásokat is:

Lengyelország osztalék és kamatok formájában évi 100 milliárd zlotyt fizet ki emiatt a külföldieknek,

hiszen a beérkező tőke azért jön, hogy jövedelmet vigyen haza.

Tehát van a tőkének nemzetisége?

Szerintem már a főáramú közgazdaságtant képviselők sem állítják többé, hogy a tőkének nincs nemzetisége. Elég ehhez megnézni a 2008-as pénzügyi válságot: Lengyelországban például

a külföldi tulajdonú bankok még annak ellenére is menekülőre fogták, hogy a lengyel gazdaság teljesen rendben volt

(a lengyel gazdaság volt az egyetlen Európában, amely még a válságban is növekedett – a szerk.). A gazdaság állapotára tekintet nélkül mégis visszavágták a hitelezésüket, mert a számukra fontosabb külföldi anyabankok problémáit helyezték az előtérbe. Ebben a pillanatban mindenki megértette, hogy a tőkének van nemzetisége, hiszen a külföldi bankközpontok határozták meg a Lengyelországban működő leánybankjaik viselkedését.

Ha tőkének van nemzetisége, akkor fontossá válik a nemzeti tőke gyarapítása. Az iparpolitika épp ezt célozza, de ez is olyan terület, amelyről a nyolcvanas évek óta nem illett beszélni a közgazdaságtanban. Ettől még más elnevezés alatt minden fejlett ország erősen támogatta a hazai ipart és a hazai innovációk létrejöttét.

Lengyelországban a kommunizmus bukása után kezdetben bármiféle gazdasági tervezést elutasítottunk, a gazdaságba való állami beavatkozást egyértelműen helytelennek tartottuk. De eközben észre kell venni, hogy más, fejlettebb gazdaságok mennyire sok közpénzt költenek innovációra, az Egyesült Államok kiváló példa az állami szerepvállalásra.

A fejlett országok példája tehát mégis azt mutatja, hogy az államnak nagy szerepe van az innovációk létrejöttében.

Nem hiszem persze, hogy csak állami forrásokkal és cégekkel sikereket lehet elérni, a magánszektorral kialakított szoros partnerség szükséges. 

Az ön által vezetett, állami tulajdonú Lengyel Fejlesztési Alap szintén aktívan részt vesz ebben, például a lengyel bányászat modernizálásában.

Valóban, megvizsgáljuk azokat a területeket, ahol a lengyel gazdaságnak versenyelőnye van és e területeket igyekszünk támogatni. Ilyenek a bányászati berendezések. Ez furcsának tűnhet annak ismeretében, hogy az európai gazdaságok mindinkább elmozdulnak a szén bányászatától és felhasználásától. De épp ez ad nekünk lehetőséget, mert ez nem azt jelenti, hogy más országok is követik a szénfelhasználás visszavágásában Európát. Ezen országokban a gyártóink nagy piaccal rendelkeznek. 

Mi a visegrádi országok versenyelőnye, amelyre építve folytatódhat a gyors felzárkózásunk a nyugathoz?

Az emberek. Tizenhárom évet töltöttem Nyugat-Európában és a legmegdöbbentőbb különbség számomra az volt, hogy

a visegrádi országok lakói a nyugatiakhoz képest sokkal motiváltabbak.

Valóban és erősen akarják, hogy sikerüljön az, amibe belefognak. Bár rengetegen dolgoznak az Egyesült Királyságban, ami gyengíti a visegrádi gazdaságokat, mégis remélem, hogy sokan jönnek majd vissza és dolgoznak az országaink jobb jövőjéért.

Azért mennek el, mert a munkaerő a visegrádi országokban nem kapja meg a méltányos részesedését a munkájáért cserébe. Pedig a visegrádi dolgozó a német dolgozóhoz képest nem állít elő annyival kevesebb terméket, mint amennyivel kevesebb fizetést kap.

Szerintem nincs egyetlen jó magyarázat az alacsonyabb bérekre, ráadásul a helyzet változni kezdett az utóbbi időben.

Magyarországon és Lengyelországban a bérek nagyon gyorsan növekednek:

az elmúlt 2-3 évben évi 8-10 százalékos béremelkedések voltak, így a fizetésekben már zajlik a felzárkózás. 

Ehhez az kellett, hogy szűkössé váljon a cégek számára rendelkezésre álló munkaerő. A béreket leszorító egyik fő ok a múltban a magas munkanélküliség volt, de ma már nehéz dolgozókat találni a visegrádi országokban. Emellett a béreket természetesen a termelékenység is meghatározza, márpedig a termelékenységünk sokkal alacsonyabb, mint a nyugati gazdaságoké. Nyilvánvalóan azért, mert a visegrádi gazdaságokban alacsonyabb a termelés hozzáadott értéke.

A centrumországok nagyvállalatai ugyanis a magas hozzáadott értéket termelni képes, azaz magas fizetést nyújtó termelési folyamatokat otthoni vállalati központjaikban tartják. Visszatértünk oda, hogy a tőkének van nemzetisége.

Jó az, ha van külföldi beruházás, de sok esetben a kutatási-fejlesztési munkahelyeket és tevékenységeket a vállalatok megtartják a nyugati központjaikban. A mi térségünkbe pedig inkább a gyártási folyamatokat helyezik, márpedig egy összeszerelő üzemben nem lehet akkora új értéket teremteni, mint egy kutatási-fejlesztési központban, ahol folyamatosan új, eddig nem létező innovációkat hoznak létre. 

A lengyel miniszterelnök ezért kezdeményezte, hogy ezen túl változtassunk a külföldi tőkéhez való kapcsolatunkon és célzottan engedjük be a külföldi tőkét.

Nem akármilyen tőkére van szükség, hanem olyan tőkét kell bevonzanunk és beengednünk, amely az egyszerűbb gyártás helyett az összetettebb kutatói és fejlesztői állásokat hozza Lengyelországba.

Nemzetközi szakértők tanácsát megfogadva Magyarország is úgy vélte a kilencvenes években, hogy a külföldi tőke bevonzása a legfontosabb cél, az állami szerepvállalás csökkentését hangoztatva azonban valójában az állami hatékonyság gyengítése történt meg. Nem az állam mérete, hanem cselekvőképessége csökkent. Ha az intézményeink és szabályaink gyengék, akkor pedig ez lesz a legnagyobb „versenyelőnyünk”, amit a külföldi tőke ki is használ. Nem a gazdaság hosszú távú termelő tevékenységébe kapcsolódik, hanem inkább gyorsan hazavihető hozamot keres. A spekulatív tőke Magyarországon 2010 előtt ingatlanbummot, devizahiteleket, példátlan eladósodást és instabilitást hozott, de az exportáló iparágakban, a kutatásban és a fejlesztésben kevésbé jelent meg.

Nagy vita zajlik a beáramló külföldi tőke valós hatásairól és arról, hogy a külföldi tőke mikor és mennyiben tesz jót egy fogadó országnak. A zöldmezős beruházásoknak – amikor teljesen új ipari létesítményt építenek fel – inkább pozitív hatásai vannak. De a különböző felvásárlásoknak, portfólióberuházásoknak és a villámgyorsan áramló pénzeknek a hatása valóban inkább kedvezőtlen a gazdaságra nézve.

A lengyel megtakarítási ráta azonban rendkívül alacsony. Honnan és hogyan szerezzen Lengyelország tőkét?

A külföldi tőkére szükséges támaszkodni, de Lengyelország több lábon akar állni, ezért alternatív forrásokat is keres. Az egyik, hogy

meg akarjuk emelni a megtakarítási rátát egy nyugdíjreformmal, amely keretében az embereket önkéntes takarékoskodásra ösztönözzük.

Az így felhalmozódó pénzt nem költenénk el, hanem beruháznánk az infrastruktúrába vagy a vállalati szektorban, így a lengyel emberek takarékoskodásából például utakat és lengyel cégeket támogatnánk.

Emellett épp azért hozták létre a Lengyel Fejlesztési Alapot is, hogy biztosítsa a tőkét. Mi hosszú távú gazdaságfejlesztési célok mentén és hosszú távú szemlélettel adunk forrásokat a lengyel vállalatoknak.

Azt mondják, hogy sokféle alapra épülhet egy gazdaság növekedése, azaz sokféle növekedési modell létezik. Bérvezérelt, profitvezérelt, adósságvezérelt vagy exportvezérelt modellekről is hallani. Magyarország például már kipróbálta az adósságvezérelt növekedést 2010 előtt, mert semmilyen más módon nem volt képes növelni az emberek jólétét. Melyik modell működik a visegrádi országokban?

Nehéz megmondani. Az biztos, hogy a magyar modell nekem nagyon tetszik. Magyarország az első közép-európai ország, amely egy saját, független gazdaságpolitikával kísérletezik.

A magyarországi munkaalapú társadalom építésének célját hiányolom Lengyelországból.

Németországhoz képest továbbra is több inaktív ember van Lengyelországban, de a magyar munkaalapú társadalom modellje a követendő irány.

Van a felzárkózásnak általános modellje vagy univerzális törvénye? A Lengyel Fejlesztési Alap egy tanulmánya szerint Lengyelország évszázadokon át nem volt képes sikeresen felzárkózni a nyugati jövedelmi szinthez. Korunk közgazdászai közül sokan mondják azt, hogy nem találtuk meg a felzárkózás titkát. A korábbi koreai, japán és más gyors felzárkózási sikerek egyedi esetek, de az általános recept nincs meg.

Egyetértek, a felzárkózás modellje minden egyes országban különböző. Ezért minden országnak kísérleteznie kell a legkülönbözőbb megközelítésekkel. A felzárkózás receptje nem csak minden országban, hanem minden évszázadban is más és más. Ha visszanézünk a lengyel történelembe, szinte nem látunk mást, mint egy nagy hadszínteret, annyi háború sújtotta az országot.

Száz évente kellett újrakezdenünk mindent a semmiből.

Ezért nehéz összevetnünk a teljesítményünket azokkal a nyugati gazdaságokkal, amelyeknek több lehetőségük és idejük volt a tőkefelhalmozásra, a beruházásokra, a fejlődésre.

A munkaalapú modellhez munkaerő is szükséges, de a munkaerő fogy. A migráció, a családpolitika, vagy a robotizáció a megoldás?

Ezek kombinációja. Lengyelországban például rövid távú megoldásként segítjük az ukrán vendégmunkások érkezését, de hosszabb távon a kormány a családok támogatásával igyekszik a termékenységi rátákat javítani. 

A robotizáció pedig épp amiatt terjedhet el, mert a munkabér, azaz a vállalatok szempontjából a munkaköltség növekszik. A robotizáció nem csak azért zajlik, mert a cégek nem találnak munkaerőt, hanem azért is, mert a meglévő munkaerő is egyre drágul és ezért a cégek megfontolják, hogy több munkát adjanak a robotoknak, így akarják megőrizni a versenyképességüket.

Évtizedekig azt mondták nekünk, hogy a csak akkor növelhetők a fizetések, ha majd nő a termelékenység, azaz többet és hatékonyabban termelünk. Ön épp most mondta ki, hogy a fordítottja is igaz: a magasabb bérek magasabb termelékenységhez vezetnek.

Ez a hagyományos logika fordítottja, de tényleg így van.

(Kép: Európa jövője)

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/31994