Demokrácia

Az unió szerint a török jogállamiság helyzete romlik, ezért 70 millió euróval csökkenti az ország támogatásait

2018. október 3. 09:05

Mintegy 70 millió euróval csökkentik a Törökországnak nyújtott uniós előcsatlakozási támogatásokat az Európai Parlament (EP) keddi döntése értelmében, miután továbbra sincs javulás a jogállamiság helyzetében.

EU társjogalkotó szervei – a tagállamok kormányainak tanácsa és az EP – tavaly novemberben 70 millió eurónyi támogatás visszatartása mellett döntöttek egészen addig, amíg „Törökország mérhető és elegendő javulást nem ér el a jogállamiság, a demokrácia, az emberi jogok és a sajtószabadság területén”.

A hatalmas többséggel megszavazott határozatban azonban rámutattak, hogy az Európai Bizottság éves jelentése szerint „Törökország jelentősen távolodik az EU-tól, a hatékony fékek és ellensúlyok meggyengítésével különösen a jogállamiság és az alapjogok területén”, így nem teljesültek a korábban meghatározott feltételek.

A képviselők támogatásukról biztosították a bizottság azon javaslatát, amelynek értelmében a megvont pénzt az úgynevezett európai szomszédsági támogatási eszköz (ENI) megerősítésére fogják fordítani, egyebek mellett a földközi-tengeri migrációs helyzet kezelésére, illetve humanitárius segélyezésre.

Az Európai Parlament végezetül súlyos aggodalmát fejezte ki a törökországi helyzet folyamatos romlása miatt.

Az EU 2007 és 2020 között több mint 9 milliárd euró (nagyjából 2800 milliárd forint) értékben nyújtott, illetve nyújt előcsatlakozási támogatásokat Ankarának.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/32244