Százezer embernek adnak munkát amerikaiak

A Tesla központjában járt Varga Mihály

2018. július 12. 12:13

Az amerikai cégek jól érzik magukat Magyarországon, ezt jól mutatja az is, hogy több mint 1500 amerikai irányítású vállalkozás működik az országban mintegy 100 ezer embernek adva munkát – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter, miután magyar üzleti delegáció vezetőjeként a Tesla fremonti központjában tárgyalt a Pénzügyminisztérium (PM) csütörtöki közleménye szerint.

A tárcavezető hangsúlyozta: az Amerikai Egyesült Államok a második legfontosabb befektető Magyarországon, mind az amerikai cégek leányvállalatainak hozzáadott értéke, mind pedig az általuk foglalkoztatottak száma alapján. A kormány további amerikai befektetéseket kíván ösztönözni – tette hozzá.

Varga Mihály a megbeszélésen ismertette: a magyar autóiparban 177 ezer ember dolgozik, az ágazat tavaly 8000 milliárd forintot állított elő, így az ország ipari termelésének közel egyharmada innen származik. Magyarország az autóiparban elért erős pozícióit továbbra is szeretné megtartani, ezért abban érdekelt, hogy a jövőbe mutató technológiák érkezzenek az országba

Mint mondta, 2012 és 2016 között az országban az autóipari kutatás-fejlesztésben résztvevők száma és a kutatásra fordított összeg is megduplázódott. A közép-európai térségben Magyarország az első ország, amely átfogó elektromobilitási koncepciót dolgozott ki, elősegítve ezzel a károsanyag-kibocsátás csökkentését, növelve az ország energiabiztonságát – tette hozzá. 

Varga Mihály a Paccar cégcsoport vezetőivel is találkozott, amely cég a DAF teherautók gyártója. A DAF Hungary Kft. immár kilenc éve vezeti a magyarországi forgalomba helyezési statisztikákat a nehéz-tehergépjárművek kategóriájában, a Magyarországon eladott új járművek egyharmada ilyen típus. A cég nemcsak Magyarországon, hanem Európában is tudta bővíteni eladásait, a folyamatos fejlődéshez pedig a hazai gazdasági környezet is kedvező feltételeket biztosít a vállalatnak – olvasható a közleményben.

(MTI)

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/31941