Munkanélküliség

Az indiai vasútnál húszmillióan jelentkeztek százezer állásra

2018. június 5. 16:55

Nem lehetett egyszerű a jelöltek értékelése az indiai állami vasúttársaságnál, ezért is értékelik a jelentkezőket online tesztek segítségével.

Indiában jelenleg többmillió munkanélküli él, emiatt még doktori fokozattal rendelkezők is jelentkeztek a technikusi állásokra. Csak a technikusi és mozdonyvezetői munkákra ötmillió jelentkezés érkezett be – jelentették a hatóságok tavasszal.

India rendelkezik a világ egyik legkiterjedtebb – nagyrészt a brit gyarmati uralom alatt épült – vasúti hálózatával, amit minden nap 23 millió ember használ. Emiatt jelenleg is több mint egymillió embert foglalkoztat az állami cég.

Az eset nem egyedi: 2015-ben a legnépesebb indiai állam, Uttar Pradesh hatóságai 2,3 millió jelentkezést kaptak 368 köztisztviselői állásra. Ugyanebben az évben többen megsérültek a lökdösődésben, amikor ezrek jelentek meg, hogy csatlakozzanak az indiai sereghez Visakhapatnam városban.

2010-ben ráadásul egy ember meg is halt a tolongásban, amikor tízezren akartak csatlakozni Mumbai rendőrségéhez.

 

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/31652