Munkaerőhiány

Munkaerőhiány: nyolcvanfős munkásszállást épít a veszprémi önkormányzat

2018. május 2. 16:11

Több mint 361 millió forintból nyolcvanfős munkásszállást épít a veszprémi önkormányzat – tájékoztatta a sajtót a város alpolgármestere szerdán a beruházás helyszínén.

Brányi Mária elmondta, a munkásszállást egy városi tulajdonban levő ingatlan első és második emeletén alakítják ki. A beruházást a Nemzeti Foglalkoztatási Alap 159,6 millió forintal támogatja. A beruházási költségek 44 százalékát a városi önkormányzat saját erőből állja – tette hozzá.

Az alpolgármester kiemelte: Veszprémet évek óta munkaerőhiány jellemzi, a 2010-es 6-7 százalékos munkanélküliség mára két százalék alá csökkent, ami komoly nehézséget jelent a vállalkozásoknak, amelyeknek így egyre több dolgozót kell toborozniuk a térségen kívülről. A városban különösen szükség van a fejlesztésre, ugyanis országosan a Veszprémi járás a győri után a második legdinamikusabban fejlődő gazdasági térség.

Hozzátette: a munkásszállás üzemeltetését az önkormányzat tíz évre vállalta, hasznosítására előre lekötött szerződéssel rendelkeznek három veszprémi céggel, a Continental Automotive Hungary Kft.-vel, a Jost Hungária Bt.-vel és a VALEO Auto-Electric Magyarország Kft.-vel. 

Lamos Péter a helyi önkormányzat városfejlesztési irodavezetője a projektet ismertetve elmondta: az épület két szintjén kétszer kétágyas lakóegységeket alakítanak ki, melyekhez különálló vizesblokk, illetve főzési-étkezési hely tartozik. Épülnek közösségi helyiségek, lesz mosási-vasalási lehetőség, orvosi szoba, valamint teljesen megújulnak az épületgépészeti rendszerek, új burkolatokat szerelnek fel és mintegy harmincmillió forint értékben berendezési tárgyakat szereznek be.

A kivitelező Mintech Kft. ügyvezetője, Cziráki Zsolt közölte: körülbelül egy hete dolgoznak az ingatlanban és a bontási munkák mintegy 95 százalékával már elkészültek. A kivitelezésre hat hónap áll rendelkezésre, melyet a munkák beltéri jellege miatt várhatóan az időjárástól függetlenül is tartani tudnak – mondta.

(MTI, vehir.hu)

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/31599