Pénzeső, pénzcsatorna

Visszacsorgás: így gazdagítja Nyugat-Európát a visegrádi országokba áramló uniós pénz

2018. március 18. 22:28

A magyar gazdaságba érkező uniós támogatások a vártnál kisebb mértékben segítették a magyar vállalatok fejlődését. Bár jelentős támogatások áramlanak a visegrádi országokba, a pénzeső nagy részét az európai közös piac nagy befogadóképességű csatornarendszere vezeti el, vissza a küldő országokba.

Ragályos betegség

Előző elemzésünkben a francia közgazdász, Thomas Piketty és szerzőtársa számításaira építve mutattuk be a magyar gazdaságpolitika elmúlt 28 évének egyik fő kudarcát. A magyar gazdaságpolitika a kilencvenes években csodaszerként tekintett a privatizációra, és

miután több stratégiai szektort külföldi kézre játszva monopoljellegű piacokká alakított, a magyar gazdaság eladósítását is megkezdte a kétezres években.

Így vált teljessé a magyar gazdaság külföldi tulajdonúvá válása. 

A magyar gazdaságpolitika rossz növekedési modellt választott, ennek következménye pedig egyértelmű: sokkal több tulajdonosi jövedelem (például profit) hagyja el hazánkat, mint amennyi uniós támogatásként visszajön. Ez közép-európai jelenség, de Magyarországon a legsúlyosabb a helyzet. A problémafelvetés nem új, nemzetközi szervezetek, így korábban az OECD is rámutatott arra.

Cikkünk a teljes hazai gazdasági sajtót megmozgatta: egyesek az általunk bemutatott adatokkal szembesülve egyből marxizmust kiáltottak, hogy érvelés helyett ideológiai címkézéssel próbálják bagatellizálni a magyar gazdaság egyik sorskérdését. Mások sérelmi közgazdaságtannak nevezték cikkünket. Igazuk van, hiszen a hazai munkaerő valóban megszenvedte a rendszerváltás utáni húsz évet, amit véleményünk szerint a gazdaságpolitikának orvosolnia kell. Olyanok is voltak, akik szerint következtetéseink nem kellően baloldaliak, Pogátsa Zoltán pedig úgy vélte, hogy a Piketty-féle számításoknál is jóval több profit hagyja el hazánkat. 

Az árnyékbokszoló, akrobatikus közgazdaságtan művelői szerint elemzésünk a racionálisan önérdekkövető külföldi cégeket teszi e folyamatért felelőssé. Cikkünk újbóli elolvasásával kiderül, hogy ezzel szemben a magyar gazdaságpolitika hibáiról kezdeményeztünk vitát, még ha a „méregbe gurult” Dimitrov-téri fiúk számára az általunk bemutatott ábra és vélemény „ragályos betegségnek” számít is.


A vitát a témáról szóló tudományos szakirodalom áttekintésével elemezzük tovább. Előző cikkünkben makroszinten vizsgáltuk a jövedelemáramlást, most azonban vállalati szintű bizonyítékok alapján vetünk számot az uniós mérlegünkkel.

Így támogatják uniós forrásokkal a nyugati nagyvállalatokat

A varsói Strukturális Kutatások Intézete részletes számvetést készített a visegrádi országok uniós egyenlegéről a 2004 és 2015 közötti időszakra vonatkozóan. Szerintük a legfejlettebb, EU15-ös országcsoport meglehetősen sokat nyer a visegrádi négyek támogatásával.

A tanulmány elkészítésének időpontjáig jelentős kohéziós pénz, 2005-ös rögzített áron összesen 140 milliárd euró érkezett térségünkbe. Az uniós támogatások szignifikánsan javították a gazdasági kibocsátást és növelték a fogyasztói, beruházási és köztes keresletet is térségünkben. Ám az uniós támogatások beáramlása miatt meglóduló kereslet a tanulmány szerint végül az EU15-ök gazdaságát is nagyban élénkítette, az uniós pénzből ugyanis nyugat-európai termékeket vásárolnak a térségünk gazdasági szereplői.

Így a nyugati befizetők minden egyes támogatásra költött nettó eurója átlagosan 61 centtel növeli vállalataik exportját a visegrádi országokba.

Egyes nyugati országok pedig teljes egészében visszakapják azt, amit támogatásra költöttek.

Az, hogy melyik nyugati ország mennyit nyer a kohéziós alapokon, a nettó befizetéseinek nagyságrendjétől és a visegrádi országokkal való kapcsolatának erősségétől függ. Abszolút értékben Németország exportja nő a legjobban a visegrádiaknak utalt támogatások hatására. A nagyságrend a német nettó befizetés 125 százalékára rúg, tehát exportnyeresége még az általa a V4-ek támogatására fordított pénzt is meghaladja: egy elköltött nettó euró 1,25 eurónyi többletexportot hoz létre Németországnak e térség irányába. 

Más országok is kapnak vissza a költésükből: a tanulmány szerint Hollandia 83, Olaszország 54, Nagy-Britannia 41, Franciaország pedig 20 százalékos exportnövekményre tesz szert. Németország, Luxemburg és Írország azok a gazdaságok, amelyeknél az exporttöbblet meghaladja a nettó befizetést, így ebből a gazdasági szemszögből e három ország a visegrádi négyek nettó haszonélvezője.

A visegrádi országokra elköltött források megtérülése nyugaton (egy nettó eurónyi támogatásnak köszönhető exportnövekmény)

Forrá​s: IBS


A fentiek tükrében nem meglepő a cseh EEIP tanácsadócég tanulmányának eredménye, amely szerint

minél többet fizet be egy nyugati ország Csehország támogatására, annál többet nyer végül a cseh gazdaságon.

Az alábbi ábra a nyugati gazdaságok uniós kohéziós politikából származó teljes hasznait (sárgával) veti össze a nettó befizetésükkel (kék). 

A cseh számítások szerint Svédország, Ausztria, Hollandia, Spanyolország biztosan nettó haszonélvezőnek tekinthető, de Németország is kivételesen nagy hasznokat könyvel el a Csehországot „támogató” befizetéseiért cserébe.

A teljes hasznok és a nettó befizetés kapcsolata az EU15 országokban (Csehországgal szemben)

Forrás: EEIP


A témáról további tanulmányok is születtek: a lengyel Gazdaságfejlesztési Minisztérium által vezetett kutatás a 2007-2015-ös időszakot vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy

az EU15 országok átlagosan a kohéziós célú kiadásaik 80 százalékát visszakapták a visegrádi országok növekvő vásárlásain keresztül.

A kutatás szerint a teljes nyereség nyolcvan százaléka származik a nyugati országok növekvő exportjából. Ezt tekinti az elemzés közvetett exporthaszonnak, amely arra utal, hogy a támogatások hatására nő a visegrádi négyek kereslete, aminek egy részét importból fedezik.

Az EU15-ök nyereségének húsz százaléka pedig olyan közvetlen haszon, amely az építőipari projektekből vagy éppen az elektronikai és szállítási berendezések visegrádi országoknak való közvetlen eladásából származik. Ez a közvetlen exporthaszon akkor keletkezik, amikor nyugati székhelyű cégek közvetlenül kapcsolódnak be projektek megvalósításába térségünkben. Ezt nem téveszthetjük össze azzal az esettel, amikor a visegrádi országokban székelő, de nyugati tulajdonú vállalatok vesznek részt a projektekben: az ő nyereségüket a tanulmány közvetlen tőkenyereségnek nevezi. 

A közvetlen külföldi exportnövekmény szempontjából egyébként Lengyelország és Magyarország vezet a visegrádi négyek között az elemzés szerint.

„Trickle-back” közgazdaságtan: e csatornákon keresztül járnak jól a nyugati cégek

Mivel az unió tagországainak gazdaságai ezer szálon kapcsolódnak egymáshoz a közös, egységesülő piacnak köszönhetően, egyre több csatorna jön létre és mélyül el, amelyen keresztül a visegrádi országokba áramló uniós források – miután élénkítették a térség gazdaságait – visszacsorognak nyugatra. 

Ahogy az idézett lengyel tanulmány rámutatott,

ha Közép-Európa forrásokhoz jut, ebből – közvetett vagy közvetlen módon – nyugati termékeket vásárol.

Ennek egyik oka az, hogy a térség kisebb méretű gazdaságaiban számos technológia nem, vagy csak a nyugatinál sokkal drágábban áll rendelkezésre egy-egy projekthez. Emiatt a nyugati exporton keresztül a nyugat-európai cégek részt vesznek a visegrádi projektek megvalósításában és további beszállítókat bíznak meg anyaországaikból. Ne feledjük, hogy az export növeli a nyugati gazdaságokban a keresletet is, így ott is teremt munkahelyeket.

Osztalékok, profitok és transzferek, egy szóval kiáramló tulajdonosi jövedelmek formájában is jól járnak azok a Magyarországon működő külföldi cégek, amelyek uniós projektekben vehetnek részt. A magyarországi nagyvállalatok túlnyomó többsége ugyanis külföldi többségi tulajdonban van vagy éppen nyugati cégek leányvállalata, ahogyan az György László Egyensúlyteremtés című könyvéből kiderül. Ebben a szegmensben a legérezhetőbb a külföldi tulajdon és ezért is nevezi Thomas Piketty a térség országait külföldi tulajdonú országoknak.

Így tehát nem csak nyugati cégektől vásárolunk, hanem sok esetben már az uniós projektet megvalósító vállalat is nyugati hátterű. Ezek a hazánkban működő külföldi hátterű nagyvállalatok tehát szintén közvetlenül részesednek az uniós támogatásokból. A cseh EEIP tanulmánya például rámutat, hogy a csehországi nyugati tulajdonú bankszektor magas profitokra tett szert az uniós támogatásoknak köszönhetően, mivel társfinanszírozást nyújtanak az uniós projektekhez.

Azt, hogy a multik profitját uniós támogatások duzzasztják, megerősítik a Wirtschaftswoche által megkérdezett hazai német cégvezetők, akik szárnyaló profitokat és sorra elnyert uniós projekteket jelölik meg a Magyarországon tapasztalható rendkívül pozitív üzleti hangulatuk okaként.

Végül, a makrogazdasági hatások mellett további külső hatásokról is beszélhetünk. Ezeket nehéz mérni, de léteznek és szintén segítik a nyugati és a keleti gazdaságokat is: a támogatások hatására a térség innovatívabb lesz, a környezeti fenntarthatóság javul, a kiépülő infrastruktúra pedig támogatja a nagyrészt a külföldi cégek termelését, újabb és újabb gazdaságokkal fűzve szorosra az EU15-ök gazdasági kapcsolatait.

A tovagyűrűző hatásokat uniós elemzések is megerősítik. Egy uniós vizsgálat szerint a Lengyelországnak adott támogatások tizenegy évvel később már az európai gazdaság minden szegletében éreztetik gazdaságélénkítő hatásukat.

A gazdasági hatások egy lehetséges csoportosítása alább látható. Itt tranzakciós haszonnak nevezik azt az esetet, amikor nyugati székhelyű cég vesz részt visegrádi uniós projektben és tőkenyereségnek, ha ugyanezt egy helyi, visegrádi székhelyű, de nyugati tulajdonú vállalat teszi.  

Az uniós támogatások visszacsorgásának csatornái

Forrás: Strukturális Kutatások Intézete (IBS)


Versenyképesebben tudjuk kiszolgálni a nyugati cégeket

A jövedelem kivonásáról szóló korábbi cikkünk nem csak a média, hanem a hazai kis- és középvállalatok érdeklődését is felkeltette. A Makronóm ezért meglátogatta az egyik magyar tulajdonú autóipari beszállító vállalatot. A vállalkozás csak névtelenséget kérve volt hajlandó nyilatkozni, ugyanis vállalatuk sikere nagyrészt az uniós forrásokból való gépbeszerzéseknek köszönhető. A cég vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy e támogatásokkal nemcsak a hazai cégek, de a nyugat-európai vállalatok is igazán sokat nyernek.

Elég sok vevői auditunk van, amelyet többnyire külföldi nagy multinacionális cégek munkatársai végeznek. Sokszor megjegyzik, kérdezik élccel – látván az uniós pályázati táblákat, amelyeket kihelyezünk – hogy mennyivel tudjuk olcsóbban adni a termékeinket így, hogy az EU, tehát az ő országuk is finanszírozza a gépvásárlásaink egy részét” – mesélte a cég vezérigazgatója a Makronómnak.

Ilyenkor tájékoztatjuk őket, hogy bár nyilván nekünk is nagyon jól jön egy-egy ilyen eszközpályázatos lehetőség, mert fejlődni tudunk, a legnagyobb nyertesei ennek azonban mégis ők és a többi külföldi partner”– tette hozzá.

Az uniós támogatások hatására e cég tőkeerőssé válik, így hatékonyabb és precízebb eszközparkot tud beszerezni, ami miatt költséghatékonyabban tudja a precíz alkatrészeket legyártani. Sőt, mint mondták, négy éve nem kellett árakat emelniük az uniós források hatékonyságjavító hatásának köszönhetően annak ellenére, hogy jelentős béremeléssel kell megakadályozni a nyugatra való elvándorlást.

Másrészt az igazgató szerint

„a nyugat-európainál olcsóbb, de extra minőségű alkatrészeket aztán a nyugati cégek építik be a gépsoraikba, ők értékesítik majd,

s az igazán nagy profitot az ő cégük, az ő országuk fogja realizálni. Nem beszélve arról, hogy az uniós forrásból vásárolt alkatrészgyártó gépek mindegyike szintén nyugati gyártmány”.

Sőt, az igazgató úgy vélte, hogy minél nagyobb kapacitás épül ki Magyarországon, annál több terméket vásárolnak a magyar kis- és középvállalatok nyugatról: az eszközök, szerszámok és nyersanyagok közel kilencven százalékát. Ebből a szempontból mindegy, hogy melyik országban vásárolja egy cég az alapanyagot, hiszen ugyanazok a nyugati konszernek árusítják azokat – mondta el.

„A pénz egyik része közvetlenül visszaáramlik, a másik része pedig versenyképességet ad nekünk, kis- és középvállalatoknak, hogy jobban ki tudjuk szolgálni a nyugati megrendelőket”

– összegezte a sikeresnek számító vállalat igazgatója.

Hozzátette, hogy a cég vezetősége paradox módon még a saját munkavállalói körében is kritikus hangokat hall, amikor a vállalat jelentős uniós támogatást nyer. A Makronómnak nyilatkozó vállalkozó igazságtalannak érzi, hogy a közvéleménynek az ingyenpénz és a korrupció jut eszébe a támogatásokkal kapcsolatban, pedig ezekhez a fejlesztésekhez a vallalatnak a saját tőkéjéből vagy hitelből még jelentős összeget hozzá kell tennie.

Szerinte valójában épp a kkv-k azok, akik helyben adóznak, a multikhoz viszonyított kisebb alkuerejük miatt ráadásul többet is befizetve, így a helyi gazdaság fejlesztéséhez és a vidék megtartóerejéhez járulnak hozzá. Sőt, a szóban forgó vállalat igazgatója azt is elmondta, hogy az autóipari multiknál dolgozó mérnökök közül egyre kevesebbet tudnak fel- vagy visszavenni, mert náluk egy-egy dolgozónak sokkal átfogóbb ismeretekkel kell rendelkeznie. 

A multik ráadásul rengeteg uniós támogatást kapnak

Magyarországon tehát a jövedelmek nyugatra való visszacsorgásának csatornái különösen jól működnek. Ennek fő oka az, hogy a külföldi tulajdonú gazdaságban a jövedelmek is külföldi tulajdonúvá válnak. A KPMG kutatása azt elemezte, hogy milyen hátterű nagyvállalatok húztak hasznot az uniós pénzekből az egyes országokban 2007 és 2013 között. Mivel Magyarországon hazai multik – nemzetközileg is kivételes módon – gyakorlatilag nem léteznek, a nagyvállalati szektorba áramló uniós pénzek 66 százalékban külföldi székhelyű cégeket gyarapítottak.

Lengyelországban a források 85 százaléka ezzel szemben hazai nagyvállalatokhoz áramlott, hét százaléka pedig lengyel multikhoz. A vizsgált nyugati országokról is elmondható, hogy a hazai nagyvállalatok és multik összesen legalább a források hetven százalékát kapták.

Csehországban és Magyarországon hazai multi nehezen kaphatott volna uniós támogatást – véli a KPMG, mert

hazai hátterű multi ezekben az országokban gyakorlatilag nem is létezik.

Ez a piacszerkezet bizonyítja azt, hogy hazánkban a privatizáció eltúlzott volt és azt az adatot is, hogy Magyarországról és Csehországról áramlik külföldre a legtöbb külföldi tőke.

Támogatásban részesülő nagyvállalatok

Forrás: KPMG


Tekintve, hogy az eltúlzott privatizáció örökségeként az uniós pénzekkel támogatott nagyvállalatok között alig találunk hazai (székhelyű) multit, az uniós források Magyarországon ebben a szegmensben csak a nyugat-európai cégekhez áramolhatnak. Emiatt a kelet-közép-európai országok az uniós források előnyeiből összességében kevésbé részesülhettek, mint a nyugati országok.

Ezért mondta azt legutóbbi budapesti látogatásán Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy a közép-európaiak kiárusították a piacaikat, így a függő fejlődés csapdájába estek, aminek köszönhetően több profit megy ki az országokból, mint amennyi uniós támogatás visszajön. A történész-bankár épp a nemzeti multik hiányát nevezte meg súlyos problémaként és egy varsói interjúban Thomas Pikettyvel való egyetértését fejezte ki.

Rövid távon fejleszt, hosszú távon majd meglátjuk

Az általunk megkérdezett gépipari vállalat egy sikeres példa, amely jól tudott élni a lehetőséggel, hogy bekapcsolódjon a nyugati nagyvállalatok kiszolgálásának folyamatába, miközben saját kapacitásai és termelékenysége is javult. De ez sajnos korántsem általános.

Erre jutott legalábbis a hazai Hétfa Kutatóintézet elemzése, amely a hazai uniós támogatások gazdaságfejlesztési hatásait vizsgálta.

Szerintük az uniós pénzek rövid távon élénkítik a keresletet, a magyar gazdaságra gyakorolt hosszú távú reálgazdasági hatásuk azonban csekély.

A fejlesztések, bár rövid távon a beruházási keresleten keresztül közvetlen impulzust adtak a magyar gazdaságnak és a legnagyobb mértékben az építőipart segítették, hosszú távon azonban ezek a hatások nem járnak kapacitás- és hatékonyságjavulással” – fogalmaz a kutatás. Szerintük a GDP-növelési hatás felét az egyszeri keresleti hatás eredményezi. 

A Hétfa szerint leginkább az alacsony képzettséget igénylő területeken jöttek létre munkahelyek az uniós fejlesztéseknek köszönhetően, pedig a legnagyobb megtérülése kimutathatóan a kutatás-fejlesztésre kötött pénzeknek volt. Eredményüket megerősíti az MNB kutatóinak elemzése, amely szerint az uniós források a hazai kkv-k kapacitásait, nem pedig hatékonyságát fejlesztették. Ez persze érthető ha figyelembe vesszük, hogy e programok egy fő célja a foglakoztatottság növelése volt – teszik hozzá. 

A források tehát ideiglenesen növelik a keresletet a hazai gazdaságban – amint láttuk, feltehetőleg a külföldi cégek termékei iránt –, azonban a gazdaság tartós fejlődéséhez ennél sokkal több kell. A tőkeállomány növekedése, a termelékenység javulása, vagy az üzleti környezetben történt előrelépések, például új üzleti kapcsolatok létrejötte. Az uniós támogatások azonban sok esetben

a kínálat helyett a keresletet, termelési kapacitásbővítés helyett a fogyasztást ösztönzik, így viszont nem épülhetnek ki hazai nagyvállalatok sem. 

Az is tény ugyanakkor, hogy a hazai gazdaság termelőkapacitását érintő fejlesztések nagyon nehezen mérhetők és csak évtizedes időtávon fordulnak termőre. A humántőke, a környezeti fejlesztések, a telephely átrendeződések vagy a társadalmi mobilitás támogatása esetén is ezzel kell számolni a Hétfa szerint. A hosszú távú pozitív hatásokat egyelőre sem kizárni, sem megerősíteni nem lehet.

Eladtuk, feladtuk

Magyarországon a helyzet visegrádi összevetésben is kedvezőtlen, hiszen a magyar exportot és a hozzáadott érték nagy részét is nagyvállalatok – többségükben külföldi háttérrel – adják. György László Egyensúlyteremtés című könyvéből kiderül, hogy „a gazdasági átalakulás eredményeképpen a térségben Magyarországon esett vissza a legnagyobb mértékben a hazai tulajdonú szektor exportpiaci részesedése”, miközben „az 1990-es évek elején, a gazdasági átalakulás kezdetén az export teljes egészében hazai tulajdonú vállalatokhoz kötődött”.

György László rámutat, hogy

ma Magyarországon a vállalkozások egy százalékát kitevő, túlnyomó többségben külföldi tulajdonú nagyvállalatok adják az export négyötödét,

a zömében hazai tulajdonú kis- és közepes méretű vállalkozások pedig a fennmaradó egyötöd részt. A hazai többségi tulajdonú vállalatok exportból való részesedése 20 százalékos, míg a külföldi többségi tulajdonú vállalkozásoké 60 százalékos.”

Ezzel szemben Lengyelországot már a német struktúra jellemzi: itt a kis- és közepes méretű vállalkozások adják az export 88 százalékát, a hazai tulajdonú vállalkozások pedig közel felét.

A nagyvállalatok és a kkv-k részesedése az exportból (2014)

Forrás: Egyensúlyteremtés (2017)


Zsarolási eszköz  

Az uniós támogatások nyugatra való „visszacsorgásának” tényét a német uniós biztos, Günther Oettinger erősítette meg 2017-ben, aki a Handelsbattnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy „gazdasági szempontból Németország nettó kedvezményezett, nem pedig nettó befizető”. Oettinger szerint a lengyelek az uniós támogatásokból német építőipari cégeket bíznak meg illetve német gépeket és teherautókat vásárolnak.

Ezért aztán az uniós biztos szerint a németekhez hasonló nettó kedvezményezettek érdeke az uniós támogatások fenntartása.

Hiszen ahogy megmutattuk, az uniós pénzek nem csak keresletet, hanem hatékony és olcsón dolgozó beszállítói kört is létrehoznak.

Bár a német biztos Németországot nettó haszonélvezőnek tartja, a kohéziós alapok nyugat-európai haszonélvezői politikai nyomásgyakorlásra is használják az egyébként a saját válalati szektorukat támogató keresletélénkítő programot.

Önnek megvannak az elvei, nekünk pedig a strukturális alapjaink

– mondta például a korábbi francia elnök, Francois Hollande egy uniós csúcson Beata Szydlo lengyel miniszterelnöknek.

Sőt, a támogatási program prioritásainak meghatározása körül is jelentős politikai és üzleti lobbitevékenység tapasztalható. Bár az alkufolyamatról csak találgatni lehet, Marcin Rzegocki szerint e lobbitevékenységnek is köszönhető, hogy az uniós pénzek a szél- és napenergia előállítóit támogatják (ami nyugat-európai exporttermék), miközben Lengyelországban gazdaságilag sokkal hatékonyabb geotermikus energiaforrások is bőven rendelkezésre állnak. Ráadásul e prioritásokat hatéves időtávon határozzák meg, így módosítani is nehéz már azokat, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy egy támogatott gazdaság számára nem megfelelők. 

E tényezők hatására a kohéziós alapok nem csupán kelet-nyugati viszonylatban osztják újra a jövedelmeket, hanem az unión belül üzleti csoportok, gazdasági szektorok és fogyasztók között is, míg

a piacokról származó, a piacokban rejlő jelzéseket sok esetben figyelmen kívül hagyják.

Az uniós források piactorzító hatásai miatt nyilatkozta a Makronómnak Václav Klaus volt cseh elnök, hogy az uniós támogatásokat teljesen meg kellene szüntetni. 

A kohéziós alapok célja

Miért nem a beáramló forrásokkal arányosan nőtt a magyar GDP? Miért javította csak mérsékelten a magyar gazdaság hatékonyságát és miért nem járult hozzá a magyar multik megszületéséhez? – merül fel a kérdés, ami bizonyítékaink alapján már könnyen megválaszolható.

Azért nem, mert nem ez a kohéziós alapok kizárólagos célja. Beszélő névről van szó: az alap célja a kohézió, ami az uniós piacok egységessé válását is jelenti. A pályát tehát növeli, de az azon játszó játékosok erőssége és tehetsége nem ettől javul, úgy pedig főképp nem, ha a beérkező támogatásokkal is az itteni külföldi cégeket támogatják.

Az alapok fő célja az Európán átívelő közlekedési hálózat kiépítése és az energiahatékonyság támogatása, közvetetten pedig mindkettő nyugati cégeket támogat.

A zöld beruházások pénzügyi támogatása ráadásul kifejezetten olyan terület, amely elsősorban a német ipar zöld forradalmát segíti. A nyugat-európai cégek számára kiépülő egységes piacot tehát nyugat-európai cégek és ezek leányvállalatai építik.

Közgazdászként a fentieket nem sérelemként, hanem megoldandó szakpolitikai problémaként kell értelmeznünk. Valójában egész írásunk nem szól semmi újdonságról, csak annyit mond, hogy nincs ingyenebéd. De arra is rámutat, hogy ennek ellenére is létezhet win-win helyzet. Ahhoz, hogy ez még inkább így történjen,

a gazdaságpolitika feladata e forrásokat úgy felhasználni, hogy mielőtt azok „átfolynak” a magyar gazdaságon, a lehető legnagyobb hatékonyságnövekedést eredményezzék.

Ez rendkívül nehéz feladat, mivel a magyar gazdaság vált a leginkább külföldi tulajdonúvá a közép-európai országok között két évtized elhibázott gazdaságpolitikájának köszönhetően. Ráadásul több bürokratikus uniós akadály is nehezíti a magyar kis- és középvállalkozások forráshoz jutását és forrásainak felhasználását. Ebből a szempontból alapvető fontosságú a kormány célja, hogy a lehető legtöbb forrást költsék a hazai cégek megerősítésére – már amennyire arra az uniós korlátozások lehetőséget adnak.

Az uniós kohéziós politika eddig érzékelhető módon, ám a várthoz képest kevésbé segítette a közép-európai országok felzárkózását. Kevesen számoltak ugyanis az elemzésünkben ​leírt mechanizmusokkal, amelyek hatására a támogatások jelentős része alig támogatja a hazai termelékenység javulását és nagy részben a nyugat-európai vállalatok régiónkba irányuló exportját növeli. Ahhoz, hogy a kohéziós alapok eredeti célja, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió valóban megvalósulhasson, a kínálati oldal erőteljesebb támogatására – egyszeri helyett hosszú távú, tartós hatásra – van szükség.
 

A szerző a Neumann János Egyetem tudományos munkatársa, a Makronóm felelős szerkesztője.


A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/31416