Evolúciós közgazdaságtan

Pszichopata csirkék tenyésztésével bizonyították, hogy a sikeres társadalom titka az együttműködés

2017. december 20. 23:00

Évtizedekig azt hittük, hogy az ádáz verseny a siker titka a társadalom minden szegletében. Az új közgazdaságtan szerint a versenynek és az együttműködésnek is megvan a maga helye, mivel cégeken vagy éppen állati csoportokon belül is az együttműködés „kultúrája” vezet a versenytársak legyőzéséhez. Ismerje meg az evolúciós közgazdaságtant!

A cég és a bürokrácia is akkor sikeres, ha a tagjai együttműködnek

Vajon a siker titka az, hogy bárhol legyőzzük a többieket? Egyáltalán nem. Cameron K. Murray szerint a vállalatokon belül viselkedhetünk munkatársainkkal együttműködően, vagy versenghetünk velük. Ha versengünk, akkor azzal lehet, hogy egyénileg előrébb jutunk, de ennek az ára a cég hatékonyságának és sikerességének a csökkenése lesz. Ha a kollégák azon fáradoznak, hogy egymás alkalmatlanságát bizonyítsák, esetleg mások feladatait szabotálják, az a cég bukását is hozhatja. A verseny és az együttműködés egyaránt fontos, de mindegyiknek megvan a maga helye.

Murray erre az Amazon példáját hozza, ahol a vállalatvezetők szándékosan teremtik meg a küzdelem kultúráját. Bátorítják a dolgozókat, hogy szedjék ízekre egymás ötleteit a megbeszéléseken, de az is gyakorlat, hogy a dolgozók titkos visszajelzéseket küldenek vezetőiknek egymásról. A dolgozók éjszaka is kaphatnak emaileket – talán nem véletlenül –, amely arra ösztönzi őket, hogy ekkor is foglalkozzanak a munkával. És az sem véletlen, hogy a kezükbe adott eszközöket sokszor egymás akadályozására kezdik el felhasználni a dolgozók.

Murray szerint a piaci verseny egy jó szelekciós mechanizmus lehet, amely kiválogatja azokat a cégeket, amelyek dolgozói együttműködnek egymással, és amelyek ezáltal a leghatékonyabbak lesznek. Ahogy a verseny az állatvilágból is kiszelektálja a gyengébbeket, a piacon is így tesz (közgazdászoknak játékelméleti szemléltetés itt).

A vállalatokban, vagy a kormányzatokban azonban sokszor előfordul, hogy az egyes részlegek versengenek egymással, például elhallgatják egymás elől az információkat. Emiatt egy vállalat rossz üzleti döntéseket hozhat vagy nem kifizetődő beruházásokba kezdhet. Egy amerikai felmérés megmutatta, hogy a vezérigazgatók 83 százaléka szerint ez valós probléma, és szinte mindannyian károsnak is gondolták. 

A helyzet a kormányzatokban veszélyesebb lehet, mert itt általában nincs egy piaci versenyre emlékeztető mechanizmus, amely jutalmazná és kiválogatná az együttműködésre épülő minisztériumokat, vagy éppen kormányokat.

A csirkeszörny létrehozása és a sztahanovista csirkék bukása

Murray, hogy evolúciós példával is alátámassza érvelését, William Muir genetikaprofesszor kilencvenes évekbeli kísérletét eleveníti fel. E kísérlet megmutatja, hogy a madarak között is az együttműködés eredményezte a legnagyobb „profitot”, azaz a legtöbb tojást.

William Muir és a kísérleti alanyok. Forrás: Purdue Agricultural Communications/Tom Campbell.


A kutató úgy tenyésztette csirkéit, hogy számos kilenc tagú csoportra osztotta őket, amelyből két csoportot választott ki a kísérlethez. Az egyik kísérleti csoportba tette az egyénileg legsikeresebb tojókat: a kimagasló képességű tyúkokat zárta össze, kitéve őket az Amazonnál is megfigyelhető öldöklő versenynek. Célja az volt, hogy így több generációt tenyésszen ki, és megfigyelje, hogy a tojóbajnokok társadalmának sokadik generációja milyen lesz.

A másik ketrecet az alapján választotta ki a számos csoport közül, hogy együttesen hány tojást képesek a tagok adni. Nem számított, hogy külön-külön milyen képességűek, csak az, hogy csapatként ők legyenek a „​legsikeresebbek”. Miután a kutató kiválogatta e két csoportot, elkezdte őket tenyészteni.

Hat generációval később az első csoport leszármazottai agresszív és együttműködésre képtelen pszichopaták lettek.

A pszichopata csirkék társadalmának tagjai folyamatosan egymás meggyilkolásával töltötték idejüket, így nem csoda, hogy egyre kevesebb tojást termeltek. Bár minden generációba a legsikeresebb egyéni teljesítményű szupercsirkék kerültek, a legvégén az eredeti kilenc helyett már csak három beteg példány maradt életben. A legsikeresebb csirkék utódai teljesen eredménytelenné váltak és megsemmisítették saját csoportjukat. 

Az egyénileg sikeres madarak leszármazottai (fent) és az együttesen sikeres állatok utódai (lent). Forrás: The Evolution Institute.


A második csoport utódai azonban továbbra is békések és együttműködőek voltak, legalábbis nem próbálták kivégezni egymást.

Néhány generáció alatt a lassan, de biztosan haladó, együttműködő csirkék tojástermelése 160 százalékkal nőtt.

A jó társadalom létrehozása

Ehhez hasonló állatos kísérleteket számos darwinista kutató végzett. Az eugenika hívei pedig egyenesen úgy vélték, hogy az emberi társadalmat is jobbá lehetne tenni ehhez hasonló eszközökkel, bár sokan mások erkölcsileg idegenkedtek az ilyesmitől. Mégis, akik e témával foglalkoztak, általában úgy gondolták, hogy a jobb társadalomhoz a legjobb egyedeket, a géniuszokat kell kiválogatni.

A jó társadalomhoz azonban úgy tűnik, hogy együttműködésre van szükség. Így hozhatjuk létre közösen azt, amit egyenként nem tudnánk. Ha azok az egyének válnak dominánssá, akik másokat ellehetetlenítve igyekeznek előre jutni, a társadalmi csoport „kiszelektálódhat” a versenyben. 

De vajon csak örökléssel és genetikai úton lehet átörökíteni a mások elnyomására épülő viselkedési formákat? És vajon mennyiben határozza meg a környezet, hogy elnyomjuk egymást, vagy együttműködővé válunk? 

Akármi is a válasz, úgy tűnik, hogy az egyéni képesség (a tyúkok esetében a termelékenység) nem minden. Sőt, a legkiválóbb egyéni képesség is gyorsan semmivé válhat, elpusztítva önmagát. Éppen ezért kevésbé az egyén, sokkal inkább a társadalom, a társadalmi kontextus, és az együttműködés szabályai, kultúrája számít. Ha e normák, szabályok és képzetek egybe- illetve megszervezik a társadalmat, akkor teljesen mindegy, hogy abban mekkora a géniuszok száma.

 

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/31010