Tyúk vagy a tojás?

Négy ok, amiért a bérek emelkedése növeli a termelékenységet

2017. december 5. 18:51
György László – Oláh Dániel – Bódis László
Makronóm

A reálbérek emelkedése a nyugati életszínvonalhoz való felzárkózás alappillére a közép-európai országokban, amely több mechanizmuson keresztül a termelékenységet is növeli. Ha a gazdaságpolitika arra vár, hogy a termelékenységet kizárólag a szabad piac mechanizmusai emelik, akkor a gazdasági lemaradást kockáztatja meg.

A termelékenység nem mindig emeli a fizetést

Az ókori filozófus, Zénón szerint Akhilleusz soha nem tudja utolérni az előtte kullogó teknősbékát, mert mire előrébb ugrik, a béka az adott helyről már szintén előrébb ballagott, és ez örökké így lesz. Ha Magyarország, a Kárpátok filozófiailag túlfejlett Akhilleusza szintén utol akarja érni a nyugat-európai teknőst, könnyen abba a hibába eshet, hogy rosszul értelmezi az elméletet, abból saját esélytelenségét vezeti le és el sem indul a béka után. 

A gazdaságpolitika sosem várhat kizárólag arra, hogy a termelékenység majd valamilyen csoda folytán nő, ami majd a bérek növekedéséhez vezet. A bérarány, azaz a magyar dolgozók részesedése a nemzeti jövedelemből sokkal alacsonyabb, mint nyugaton. Ez azt jelenti, hogy a magasabb fizetésért küzdeni is kell, mert hiába dolgozunk többet, nem garantált, hogy ettől a fizetésünk is nő. A magyar fizetések sokkal jobban lemaradtak a nyugatiakhoz képest, mint amit a magyar termelékenység indokolna.

Segíts magadon, a piac is megsegít

A minimálbér emelése a bérarány emelésének egyik legjobb módja, egy olyan stratégia, amely a kormányzati erő piacra lépésével teremt egyensúlyt a kevésbé mobil munkaerő és a továbbra is mobilabb globális tőke túlereje között. 

A bérarány emelése ugyanakkor a hagyományos logikával szemben a termelékenységet is javíthatja, az alábbi négy módon.

  • Elsőként, a fizetések növekedése lehetővé teszi a legszegényebbeknek, hogy fogyasszanak. A dolgozók növekvő fogyasztása azt jelzi a cégeknek, hogy a piac és a vásárlóerő növekszik, ezért új kapacitások kiépítésébe kezdenek, azaz beruháznak.
     
  • Másrészt, a dolgozói fizetések emelkedése az adóbevételeket is gyarapítja, amelyből tovább erősíthető a munkaerő helyzete. A jobb oktatási és egészségügyi rendszer tudatosabb és a vállalatok számára értékesebb munkaerőt biztosít, amellett, hogy szintén növeli a dolgozók humán tőkéjét és termelékenységét. Ne feledjük, hogy a tőke létrehozta maga számára az adóparadicsomait, ahol a tőkejövedelmei után nem kell adóznia, tehát a tőke felől a munka irányába történő átcsoportosítás a költségvetési bevételeket is növeli a magasabb adóbevételeken keresztül.
     
  • Harmadrészt, ha a nagyvállalatoknak nagy bért is kell fizetniük, akkor az itthon előállított termékeket magasabb áron tudják csak exportálni anyavállalataik számára, amely definíció szerint növeli a hazai munkatermelékenységet (ugyanis a kibocsátásra jutó munkaóra mennyisége állandó marad, de a kibocsátás nagyobb (értékű) lesz). Ez azt is jelenti, hogy kevesebb többletprofitot tudnak belső elszámolási trükkökkel eltüntetni külföldre, a globális cégek többletprofitja márpedig olyan anyag, ami nagyon könnyen szublimál a globális térbe. 
     
  • Negyedrészt, ha a cégekre nagyobb bérteher nehezedik, akkor rá lesznek kényszerülve a termelékenységük javítására is, hogy kigazdálkodják a nagyobb fizetéseket. A munkafolyamatokat át kell szervezniük és elemezniük kell, hogy miként lehet hatékonyabbá tenni a termelést.
     

A béremelések ezért több okból is javítják a gazdaság hatékonyságát és termelékenységét, szemben a hagyományos logikával, amely szerint csak a termelékenység javulása emelheti a béreket.

Ezt teszi a magyar minimálbér-emelési stratégia

A magyar gazdaságpolitika épp azért hozott tető alá egy középtávú bérfelzárkózási programot, hogy kiaknázza a – piaci körülmények által lehetővé tett legnagyobb mértékű – béremelkedésben rejlő potenciált.

Ezzel megkezdődhet a dolgozók és a munkaadók közötti korábbi egyensúly helyreállítása,

hiszen az évtizedeken át állandónak hitt 65:35 százalékos bér- és tőkehányad (vagyis a bérek és a tőkejövedelmek részesedése a megtermelt GDP-ből), a fejlett világban 55:45 százalékra, a visegrádi országokban 45:55 százalékra módosult – ahogyan azt az Egyensúlyteremtés c. könyvben olvashatjuk. E hat éven át tartó minimálbér-emelési stratégia, az első évben tizenöt, a másodikban nyolc és végül négy éven keresztül évi hat százalékos minimálbér-emeléseket valósít meg a magyar gazdaság hatékonyságának és a dolgozók életszínvonalának emelése érdekében.

Lehet azon gondolkodni, hogy a minimálbér-emelés gyorsítható-e, de a minimálbér átgondolatlan és drasztikus emelése rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe hozhatja a kisebb vállalkozásokat, márpedig ők adják a magyar foglalkoztatás és gazdasági teljesítmény gerincét. Ezért minden drasztikus bérfelzárkózási kísérletet – jelen körülmények között – felelőtlen ígéretnek tekinthetünk.

Ha a jól hangzó, ám a valóságról megfeledkező filozófiai okfejtéseket a Kárpátok Akhilleusza egy csipetnyi valósággal árnyalja, akkor észreveheti, hogy igenis érdemes elindulnia a teknős felé. Ekkor nagy esélye van hamarosan megközelíteni a teknősbékát, feltéve, hogy nem „istenétől”, a szabad piactól várja a csodát. 
 

A szerzők a Neumann János Egyetem munkatársai.

 

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/31023