Amerika két részre szakadt

A feketék bizakodók, a fehérek feladták Amerikában

2017. december 2. 00:25

Carol Graham
voxeu.org

Meglepő eredmény: az USA szegényei közül csak a fehérek borúlátók, a feketék bíznak a jövőben. A feketék felzárkózását a szegény fehérek stagnálásként, a szegény feketék optimizmussal élik meg, még akkor is, ha jövedelmi helyzetük megegyezik – a Brookings Intézet elemzőjének eredményei szerint.

Reménytelenség a kettészakadt Amerikában

Sokáig élt a hit, hogy a magas egyenlőtlenség az Egyesült Államokban a mindenki előtt álló nagy lehetőségek velejárója, azonban a közelmúltban számos tanulmány megcáfolta ezt. Graham elemzése szerint az egyenlőtlenség nem ösztönzi a szegényeket, hanem megfosztja őket a reménytől, ennek pedig súlyos gazdasági hatásai vannak. Arra kérdez rá, hogy a feketék vagy a fehérek, a városiak vagy vidékiek bizakodnak-e jobban a jövőben. 

A jövedelmi és esélyegyenlőtlenség drasztikusan növekszik az Egyesült Államokban. Chetty és társai (2017) új tanulmánya szerint 1940-ben a gyermekek 90 százaléka reménykedhetett abban, hogy magasabb jövedelme lesz, mint szüleinek, 1980-ban viszont már csak a gyermekek 50 százaléka remélhette, hogy előrébb léphet szüleihez képest.

Egyenlőtlenség alatt nem csupán a jövedelmeket kell érteni: Graham hivatkozik új könyvére, amelyben az egyenlőtlenség olyan további dimenzióit vizsgálja mint a boldogság, stressz, düh és remény. 

Ezek közül is a remény a legerősebb: ez határozza meg, hogy az emberek hajlandóak-e beruházni a jövőjükbe.

A szegények részéről minden beruházás nagyobb áldozatokat követel mint a gazdagok esetében, ezért csak azok fektetnek a jövőbe, akik nagy reményeket táplálnak iránta. A kijózanító valóság azonban az, hogy az Egyesült Államokban a remények és törekvések terén is két részre szakadt a társadalom. A reménytelen helyzetűek pedig a legkevésbé hajlandóak befektetni a saját jövőjükbe.

Márpedig az adatok alapján Amerika két részre szakadt, a leggazdagabbak (beleértve a felső középosztályt) mindinkább elkülönülnek. E felső középosztály pedig, miként azt Reeves 2017-es könyvében kifejti, mindinkább útját állja a szegényebbek felemelkedésének, mivel a szakpolitikákra és szabályozásokra kifejtett befolyása akadályozza a szegények mobilitását. A két Amerikát számos jellemző különbözteti meg egymástól: a képzettség, a munkahelyek színvonala, a házassági ráták, a fogvatartottak aránya, a várható élettartam, vagy éppen a megelőzhető halálesetek (öngyilkosság, droghasználat) számának különbségei egyaránt jól jelzik a két Amerika közötti szakadékot.

Nem csoda, hogy a leszakadó Amerikában az adatok szerint eluralkodott a reménytelenség, érdekes viszont, hogy ez nem mindenkire egyformán igaz. Tízpontos skálán a szegény feketék háromszor nagyobb valószínűséggel adnak meg egy ponttal magasabb optimizmusértéket mint a szegény fehérek. Kisebb mértékben, de a spanyolajkúakra is igaz, hogy optimistábbak a fehéreknél. A szegény feketék körében a stressz napi gyakoriságú megélésének valószínűsége feleakkora, mint a szegény fehérekre nézve.

A feketék felzárkóznak a fehérekhez

A remény egyenlőtlenségei mögötti legfőbb ok az, hogy a kisebbségek fokozatosan csökkentették a fehérekkel szembeni lemaradásukat, képzettségi szintjüket vagy éppen várható élettartamukat tekintve. E felzárkózásnak pedig két oldala van: 

a szegény fehérek stagnálásként, a feketék viszont optimizmussal élik meg, még ha ugyanolyan alacsony jövedelemmel is rendelkeznek.

A kisebbségiek szülei szegényebbek voltak mint a jelenlegi generáció, így ha a szüleikkel vetik össze helyzetüket, akkor joggal reménykednek a szebb jövőben. A szegény fehérek azonban sok esetben magasabb jövedelmi helyzetű szülőkkel rendelkeztek. 2016-ban a nem spanyolajkú fehérek 26 százaléka nyilatkozott úgy, hogy rosszabbul él mint szülei, míg a feketéknél ez 16 százalék volt. Graham további dimenziókat is elemezve megfogalmazza, hogy a vidéki fehérek számolnak be a leggyakrabban fájdalomérzésről is, de a korai elhalálozás is aránytalanul gyakori körükben.

A szerző szerint nincs a kezünkben a bölcsek köve, de jobb szociális hálót javasol, illetve képzési lehetőségeket a gazdasági sivatagokban élő fiataloknak. Hivatkozik olyan kísérleti eredményekre, amelyek megmutatták, hogy a remény forrásai visszaadhatók az embereknek, akik így újból optimistán állnak a jövőhöz. Ahogy láttuk, az ilyen emberek pedig másként viselkednek: beruháznak a saját jövőjükbe.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/30664