A 2017-2019-es időszakban az építőipar teljesítménye 50 százalékkal nőhet egy előrejelzés szerint

2017. november 29. 10:36

A 2017-2019-es időszak a gazdasági növekedés és az építési piac bővülése szempontjából is kivételesen jó időszak lesz, ugyanis ebben a három évben a magyar GDP 10 százalékkal, az építőipar volumene pedig akár 50 százalékkal is nőhet, az építőipari teljesítmények értéke 2019-ben a 2016. évinek a másfélszerese lehet – derül ki az Építési Piaci Prognózis 2018 című kutatásból, amit Varga Dénes közgazdász készített a Build-Communication Kft. megbízásából.

A magyar gazdaság a fejlett európai országoknál gyorsabban bővül, és ennek a növekedésnek az építőipar egyszerre haszonélvezője, és serkentője is – tették hozzá.  

A cég által az MTI-nek kedden eljuttatott közleményben ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a kormánynak és az építési piacon érdekelt vállalkozásoknak 2019-et követően fel kell készülniük egy komoly, a 2016-os visszaesésnél nagyobb mértékű volumencsökkenésre. 

A Build-Communication Kft. az MTI érdeklődésére közölte: Varga Dénes mindezt azzal indokolta, hogy az új építések felfutását segítő 5 százalékos áfa igénybevételének lehetősége 2019. év végén lejár és emiatt a beruházók csupán minimális számú projekt befejezését teszik 2020-ra. A közgazdász kiemelte: egy-egy nagyobb volumenű beruházás előkészítése hosszú hónapokat vesz igénybe, így ha ma nincsenek ilyen projektek 2020-ra előkészítve, akkor az az év egészen biztosan visszaesést hoz majd az építőiparban. 

Azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy az 5 százalékos áfa folytatásáról nincs döntés, ráadásul a kedvezményes áfakulcs további alkalmazásáról nem kizárólag a magyar kormány dönt, hanem az Európai Unió is. Mindezek miatt Varga Dénes úgy vélte, hogy ha mégis érvényben maradna az 5 százalékos áfa, akkor annak hatása legkorábban 2021-ben de inkább 2022-ben várható, így az építőiparban mindössze 3 éven keresztül, 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben sikerülhet konjunktúrát eredményezni.

A kutatás vezető elemzője megjegyezte: 2019-et követően a minimális évente 20000-25000-es nagyságrenden stabilizálódó lakáspiac illúzió, ezért a vállalkozásoknak ennél kisebb keresletre kell berendezkedniük. 

Az Építési Piaci Prognózis 2018 című kutatás magába foglal egy reprezentatív felmérést is, amelybe 256 építőipari vállalkozást (kivitelezők, beruházók, építészek) és 107 önkormányzatot vontak be. A felmérésből kiderült, hogy a 2018-as évet vizsgálva a legnagyobb várakozások (a válaszadók 85,7 százaléka) a lakásépítési piacon tapasztalhatóak, ezt követi a lakás felújítási piac (83,1 százalék) és a sport létesítmények piaca (82,8 százalék).

A megkérdezettek úgy nyilatkoztak, hogy az építőiparban a megrendelések piacát már nem a multinacionális vállalatok, hanem az állam dinamizálja. Az idei évet tekintve a felmérésben résztevők 79,5 százaléka, a jövő évet vizsgálva pedig 74,6 százalékuk vélekedett így. 

A közlemény idézi Varga Dénest, aki kifejtette, az állam keresletélénkítő szerepe miatt tisztázni kell az európai uniós támogatások folyósításánál kialakult helyzetet, ugyanis az év első tíz hónapjában az éves előirányzat mindössze 19,3 százaléka folyt be.

(MTI nyomán)

A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/30982