A deregulációs mítosz – a bizonytalan munkakörülményeket szándékosan hozták létre

2017. november 23. 13:36
Harald Schumann – Elisa Simantke
Investigate Europe

Sokmillió európai dolgozó ideiglenes, részmunkaidős vagy önfoglalkoztató szerződéseken keresztül vesz részt a munkapiacon. Ők bizonytalan, és rosszul fizetett állásokat találnak csak, a nagyon kedvező gazdasági klíma ellenére. Ez a munkapiacok deregulációjának az ára. A bizonytalan munkakörülményeket és az ezt alátámasztó ideológiát szándékosan hozták létre, most pedig Emmanuel Macron is magáévá tette azokat – írja az Investigate Europe szerzőpárosa.

A munkanélküliség csökken, a bizonytalanság növekszik

Sokmillió uniós polgár dolgozik kilátástalan körülmények között, bizonytalan ás alacsonyan fizetett munkahelyeken, miközben az európai gazdaság tíz éve nem látott formájában van. Csak az eurózónában öt és félmillió ember talált munkát 2012 vége óta. A háttérben azonban aggasztó folyamatok mutatkoznak: öt új munkahelyből négy részmunkaidős vagy határozott idős ideiglenes, rosszul fizetett állás. Ezeknek a dolgozóknak a kétharmada állandó, teljes munkaidős pozícióra vágyik a Bizottság tanulmánya szerint. Az amerikai Merill Lynch bank is megerősíti, hogy az európai gazdaság egy „rossz minőségű” fellendülést él meg.

Schumann és Simantke szerint mindez leginkább a fiatalokat érinti, mivel

a 25 év alattiak közel fele ideiglenesen foglalkoztatott: emiatt nem tudnak saját lábukra állni, ami az egész uniós gazdaságnak rossz.

Marianne Thyssen, a munkapiacért felelős biztos szerint a bizonytalan állások pedig rontják a termelékenységet is. Olivier Blanchard, a Nemzetközi Valutaalap volt vezető közgazdásza szerint ezek az állások rendkívül költségesek a társadalom számára.

Miért jöttek létre akkor ezek a bizonytalan állások? – kérdezik az Investigate Europe közgazdászai.

Szerintük:

  • az uniós kormányok és a Bizottság évekig hamis és a valóságtól elrugaszkodott modelleket és feltevéseket követett;
  • a Bizottság tagjai és az eurózóna pénzügyminiszterei szándékosan rombolták a kollektív alkura vonatkozó szabályokat, harcot folytattak a szakszervezetek ellen, így támogatva az egyenlőtlenségek és munkapiaci bizonytalanságok létrejöttét;
  • az uniós országok arra vannak kényszerítve, hogy a nagyvállalatok érdekében a béreket és a dolgozók jogait is minél inkább korlátozzák.

E megközelítést egy szóban munkapiaci rugalmassággal lehetne leírni, ami a gazdaságpolitikusok abbéli hitéből táplálkozik, hogy a munkapiac is épp olyan piac, mint bármelyik más, ezért a működését a rugalmasság növelése csak segíti. A cikk szerzői szerint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetet (ILO) 2008 óta négyszáz munkapiaci szabályváltozást figyelt meg a nemzetállamokban, amelyek közül a legtöbb úgynevezett strukturális reform volt. Ezek arra a feltevésre épültek, hogy ha a dolgozók kellően rugalmasak és olcsók, akkor a vállalatok új munkahelyeket teremtenek, a munkanélküliség eltűnik, a gazdaság pedig növekszik.

A német siker mítosza

Erre szokás Németországot példaként említeni, ez azonban teljes félreértés – figyelmeztet Schumann és Simantke. 2003 és 2016 között a német foglalkoztatottak száma tíz százalékkal nőtt, 39-ről 43 millióra, de mindez nagyrészt részmunkaidős és „miniállások” létrejöttével történt. Sőt, a teljes munkaidő 2010-ig nem is nőtt, csupán több ember között oszlott meg a munka. Németországban többmillió ember kényszerül részmunkaidőből, ideiglenes és önfoglalkoztató tevékenységekből megélni, de legtöbbjüknek nincs elég munkája. Ezért nevezte a Financial Times a német csodát egyszerűen mítosznak, hiszen

a német csoda milliókat ítélt a szegénységi küszöbön való életre.

A válságban ráadásul éppen a vállalatok belső rugalmassága segítette át Németországot, nem a külső rugalmasság dogmája: a vállalatok a dolgozóik munkaidejét csökkentették, nem a dolgozókkal szemben, hanem azokkal együttműködve. Európában a félreértett modell gyorsan terjedni kezdett Spanyolországtól Hollandián át Olaszországig.

A legbizonytalanabbá a lengyel munkapiac vált, Varsó az uniós csatlakozás után minden eszközzel vonzóvá igyekezett válni a külföldi befektetők számára, létrehozva és elterjesztve a határozott idős szerződéseket. Jelenleg a lengyel dolgozók harmadát teljes bizonytalanságban vagy szegénységi bérszinten foglalkoztatják, ez uniós rekord.

Lengyelország azonban nincs egyedül, hiszen a 2008-as válság után elszabaduló recesszió nagyra növelte az adósságokat és a munkanélküliségi rátákat. Ebben az időben találtak rá a rugalmas munkapiac csodafegyverére a gazdasági liberális José Barroso és az eurózóna pénzügyminiszterei, ami Olivier Blanchard szerint azért is különös, mert 2009 előtt senki sem hangoztatta a strukturális reformok szükségességét, most viszont a kifejezés minden konferencián elhangzó kötelező szlogenné vált. A Nemzetközi Valutaalap volt közgazdásza szerint vallásos hitként terjedt a bérrugalmasság és a szakszervezetek gyengítésének receptje Európában.

A nagyvállalatok érdekének szolgálatában

Schumann és Simantke megmutatja, hogy

e súlyos tévedéssel Európa vezető politikusai a nagyvállalatok érdekeit helyezték előtérbe.

Jó példa erre Portugália, Románia és Görögország, amelyek rákényszerültek a többi tagállam és az IMF mentőcsomagjára, a Bizottságból, az IMF-ből és az Európai Központi Bankból álló trojka pedig ezt a képletet használta a hitelezők érdekeinek megvédése érdekében.

Jogosan merül fel válaszként, hogy a válságba jutott országok állják a felelőtlenségük költségeit. Azonban a számos kutatás szerint ezek a politikák nem vezetnek eredményre, így a hitelezőknek is rosszak. Az IMF is megerősítette 2015-ben, hogy a munkapiaci szabályozások nem gyakorolnak szignifikáns hatást a termelékenységre. Még a leggazdagabb országokat tömörítő OECD elemzése is azt találta, hogy a piaci rugalmasságot növelő reformok elhanyagolható hatást gyakorolnak a foglalkoztatottságra. Az Európai Szakszervezeti Intézet átfogó kutatásával megerősítette, hogy a dereguláció pozitív hatásaira nincs gyakorlati bizonyíték, viszont a munkapiaci bizonytalanságot növeli.

Továbbra is számos kormányzat hisz, vagy hinni kényszerül az efféle reformok sikerességében. Újabban a francia Emmanuel Macron igyekszik megvalósítani a vállalatok által szorgalmazott reformokat, a bértárgyalások decentralizációját és a rugalmasabb foglalkoztatási szerződések létrehozását. A Financial Times szerint ezzel Macron egy „üzletbarát” reformcsomagot valósít meg.

Bár a harvardi közgazdász,

Dani Rodrik szerint sem létezik bizonyíték arra, hogy a munkapiaci liberalizáció növeli majd a francia foglalkoztatottságot, ez nem zavarja a francia elnököt és tanácsadóit.

A jövőben a dolgozók és a cégvezetés közvetlenül vállalati szinten tárgyal majd, és a kormányzat eltörli majd a nemzeti szintű kollektív egyezményeket. Bár a neve elhallgatását kérő francia tanácsadó szerint épp ezzel segítik a dolgozók önszerveződését és nem céljuk a bérköltségek csökkentése, a spanyol és portugál tapasztalat éppen a bérek visszafogását jelzi előre. Sőt, Macron lehetővé kívánja tenni a projektekre szóló szerződések terjedését, amelyek időkorlát nélküli, egy feladatra szóló megállapodások lennének, könnyű elbocsátást eredményezve.

Gustav Horn, a német IMK kutatóintézet igazgatója szerint éppen újraszabályozásra lenne szükség, hogy a dolgozók alkuerejét növeljük. Abban, hogy a létbizonytalanság nem válhat az új normává, Marianne Thyssen, a bizottság munkapiaci felelőse is egyetért – zárja cikkét az Investigate Europe szerzőpárosa.
 

Makronóm-vélemény: a munkapiaci rugalmasság gumifogalma nagyon különböző törekvéseket és politikákat takar, amelyek egy része kifejezetten hatásos lehet az inaktív dolgozók aktivizálásában. A fogalom azonban bonyolult munkapiaci viszonyokat és számos különböző szereplőt mos össze. Ideologikus megoldások helyett pragmatikus lépésekre van szükség, annak mérlegelésével, hogy ki viseli valójában a (kényszerű) rugalmasság terhét. 


***

Ne maradjon le a legfontosabb gazdasági vitákról és legfrissebb elemzéseinkről! Kedvelje a Makronóm Facebook-oldalát ide kattintva
Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://makronom.mandiner.hu/trackback/30844